Összeállt a Sun & Fun Holidays csapata 

A hazai charterpiac új szereplője, a nagyközönség számára a márciusi budapesti Utazás Kiállításon debütáló Sun & Fun Holidays csapatában a szakmában már jól ismert munkatársakat is köszönthetünk:

Új elektronikus információs rendszer a Neckermannál 

Új elektronikus információs rendszert vezettek be a Neckermannál, amely számos újítással segíti az értékesítők munkáját az utazási irodákban.

Csalónak tartja a szakma a Red Treffet 

A cég 18 év után húzta le a rolót, és a finisben jól kibabrált partnereivel: pénteken még engedményeket ígért az utasoknak a foglalásért, hétfőn meg már bezárta kapuit. A részvételi díjakból az utazásszervezők egy fillért sem láttak.

Alacsonyabb repülőtéri illetéket kérnek Ferihegytől a chartereztetők 

Magyarország vezető kiutaztató utazásszervezői közös levélben kérték a Budapest Airport Zrt-t, hogy charter utasaik részére 2010-ben a Ferihegy II.-es terminálján is az I.-es terminálon alkalmazott kedvezményes illetéket szabják ki.

Megjelent a Neckermann három új nyári katalógusa 

Újabb katalógusokat jelentetett meg a Neckermann a 2010-es nyári szezonra, amelyek előfoglalási akciókat is tartalmaznak.

Télen-nyáron Prémiumon 

Téli charter járatain ismételten kínálja a Neckermann a Prémium Osztályú repülős szolgáltatását.

A Neckermann Utazás szolgálta ki a Liverpool FC-t Budapesten 

A Neckermann Utazás, mint a Thomas Cook konszern magyarországi láncszeme sikeresen teljesítette a futball történelem egyik legnagyobb és legeredményesebb labdarúgó csapatának a Liverpool FC-nek teljes földi kiszolgálását november 23. és 24. között.

Átstartol a Neckermann Kanári-szigeteki chartere 

Idén az utószezon befejeztével nem áll le, hanem télen is tovább üzemel a Neckermann charterjárata Gran Canariára.

Óvatos duhajok 

A tavalyihoz hasonlóan az idei téli szezont is óvatosan tervezték meg a túraszervezők, a maroknyi charterjárat többsége közeli úti célokba repül. Az egzotikus utakra vágyók a Travel Service járatain Thaiföldre, Kenyába és a Zöldfoki-szigetekre juthatnak el, más távoli úti célokba menetrend szerinti járatokat kínálnak a tour-operátorok.

Kiváló az ügyfélkiszolgálásban a Magyar TUI 

A "Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban 2009" elnevezésű hazai versenyen két utazási iroda is részt vett.

Már most megjelent a Neckermann első nyári kiadványa 

A Neckermann továbbra is elsőnek jelenik meg a piacon a nyári ajánlataival. Idén már november elején egy külön kiadvánnyal – Neckermann First Minute 2010 Nyár – áll az érdeklődők rendelkezésére.

Újabb téli katalógus a Neckermanntól 

Megjelent a Neckermann új, téli Börze katalógusa.

Körutazásokkal és Csehországgal erősít a Neckermann 

Jó utószezonban reménykedik a Neckermann, amely csütörtökön a budapesti Cseh Nagykövetségen mutatta be téli árualapját. A kínálatban Bohémia kiemelt szerepet kap, és rajta kívül számos újdonság, például egy egyedi szállodalánc, valamint egzotikus körutazások és télen eddig még nem programozott desztinációk.

Újabb Neckermann katalógusok a téli szezonra 

A Neckermann elsőként, szeptember 10-én mutatja be téli katalógusait a szakmának, idén a Cseh Idegenforgalmi Hivatallal együttműködve a Cseh Nagykövetség épületében.

Megjelentek a Neckermann első téli katalógusai 

Síajánlatok & Téli üdülések és Belföldi Ajánlatok címmel megjelentek  a Neckermann legújabb katalógusai.

Nincs tovább ingyen hitel? 

Az évek óta folyamatosan és a viteldíjhoz mérten esetenként aránytalanul növekvő repülőtéri illetékek beszedésével és kifizetésével járó adminisztrációs többletköltségeket különösen a céges utaztatással foglalkozó vállalkozások megfelelő kompenzáció híján egyre kevésbé képesek vállalni.

Debrecenben nyílt meg az első Tesco Travel pult 

Tesco Travel néven indította el a Tesco-Global Áruházak Zrt. új szolgáltatását. A legjobb ajánlatok nem csak az interneten böngészhetők, hanem a havonta 20 hipermarketben megjelenő utazási katalógusokban is.

A Tesco is beszáll az utaztatásba 

Jó utat kínál a Tesco címmel jelent meg az áruházláncnál egy utazási ajánlatokat tartalmazó, havonta frissülő katalógus, s beindult a hozzákapcsolódó honlap is.

Családi nyaralás 

Míg az előszezon az idősebb, illetve a gyermektelen pároké, addig a nyári főszezon a családi nyaralások ideje. Cikkünkben néhány példán keresztül mutatjuk be a hazai kínálatot; a kedvelt desztinációkat, szállásfajtákat és a kirajzolódó trendeket.

Újabb Superbrands a Neckermann-nak 

A Superbrands intézményének magyarországi piacra lépése  óta a Neckermann minden évben elnyerte az elismerő díjat.

Újdonság a Neckermannál: nyáron is egzotikus utak 

A Neckermann közleménye alapján az utasok igényeinek eleget téve színesíti nyári kínálatát a társaság, amely idén a forró hónapokra is elővette a hagyományosan a téli árualapra jellemző úti célokat.

Ultra lastminute ajánlatok a Neckermann új ferihegyi irodájában 

A Neckermann legújabb irodáját a Ferihegy 2B indulási termináljában nyitotta meg.

A3Plusz: ÁNTSZ-program 

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala tavaly áprilisban indította útjára a „A3Plusz: Megbízhatóság, Egészség és Biztonság az utazásban” programot.

Újabb osztrák régiós képviselet hazánkban 

Alsó-Ausztria új idegenforgalmi és marketing képviseletet nyitott hazánkban.

ÁNTSZ kitüntetések utaztatóknak 

A „3Plusz program-megbízhatóság, egészség és biztonság az utazásban” díjátadó ünnepségén első díjat vehetett át a Neckermann Utazási Iroda és az Európai Utazási Irodák Kft. A díjakat dr. Ócsai Lajos az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályvezetője adta át.

Mostantól könnyebb GDS-szolgáltatót váltani 

Március 29-én életbe lépett az a rendelet, amely a korábbitól eltérő módon szabályozza a számítógépes helyfoglalási rendszerek (GDS) ügyviteli szabályzatát. A piaci szereplők szerint az új szabályozás jogi keretet szabott a de facto állapotoknak. A rendelet legfontosabb eleme, hogy legfeljebb három hónapos határidővel felmondhatja az utazási iroda a GDS-szolgáltatójával kötött szerződést, és a GDS nem követelhet ezért horribilis összegű kártérítést.

Vonzóbb, mint valaha 

Az idén március 11–15. között immár 43. alkalommal rendezték meg a világ utazási szolgáltatóinak és turisztikai hivatalainak legnagyobb éves seregszemléjét, az ITB-t Berlinben. A vásáron a tavalyival csaknem megegyezően 11 ezer kiállító vett részt 187 országból, a látogatószám viszont rekordot döntött. Érthetően sokan voltak kíváncsiak arra, hogy a gazdasági világválság milyen hatást gyakorol a turizmusra. Meglepetést okozott, hogy a német utaztatók már nem egy évre, csak egy hónapra előre terveznek. Jövőre március 10–14. között rendezik meg a berlini vásárt.

Bővült a Neckermann Börze-kiadványa 

A Neckermann 2009. március 31-én tartotta az idei nyári Börze katalógusának bemutatóját.

Kezdődik a Neckermann klubszezon a Karosban 

Hivatalosan április 1-jén kezdődik a szezon és november 30-ig tart a Neckermann első és egyetlen magyarországi klubszállodájában, a zalakarosi Hotel Karos Spa ****superior-ban – tájékoztatta a Napi Turizmust a ház igazgatója, Oláh Péter.

Van, aki kiszáll, van, aki elszáll 

A gazdasági válság hatására több utazásszervező kiszállt a chartereztetésből, a többiek általában, ha nem is látványosan, de csökkentették a nyárra kínált kapacitásaikat. Új desztináció alig akad, de az utazási irodák számos újdonsággal próbálják magukhoz csalogatni az utasokat. A legnépszerűbb repülőgépes desztinációk listáját várhatóan Görögország, Törökország, Egyiptom és Tunézia vezeti majd az idén is, de továbbra is népszerű lesz Bulgária. Érdekes jelenség a luxusutak – például Dubai – iránti kereslet növekedése.

Talán nyárig is késnek a foglalások a német Thomas Cook-nál 

Európa második legnagyobb utazásszervezője, a brit székhelyű Thomas Cook tovább csökkenti kapacitásait a német piacon, és megnyirbálja kiadásait is, ha 2010-ben is folytatódnak a jelenlegi piaci tendenciák és csökkennek a foglalások – nyilatkozta a Boombergnek egy interjúban a társaság német piacért felelős vezetője, Peter Frankhauser a berlini ITB-n.

Harc az első helyért 

Az utazási szakma számára technológiai megoldásokat kínáló európai Amadeus november végén sajtóút keretében mutatta be nizzai technológiai központját és ismertette közép- és hosszútávú stratégiáját a közép- kelet- és dél-európai piacain. A disztribúció mellett továbbra is fontos a cég üzletpolitikájában az IT, nagyobb hangsúlyt kap a vasúti üzletág, hazánkban pedig a piacvezető pozíció visszaszerzése a cél.

Tisztújítás a MUISZ-nál 

December 4-én tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ).

Neckermann-szálloda lett a Karosból 

A Neckermann Klub Oázis klubszállodáinak legújabb tagja a Karos Spa.

Bemutatta nyári katalógusait a Neckermann 

2009. január 18-19-én a Neckermann bemutatta az eddig megjelent 2009 nyári katalógusait a partnereinek: a 2008. december 1-én megjelent Mediterrán utazások repülővel – Klub, család, strand és De-Luxe szálláshelyek; Szálláshelyek és apartmanok – Strand & Tenger, illetve a január 16-án megjelent Szállodák és apartmanok – Hegyvidék & Tavak és a Belföldi ajánlatok katalógusait.

Bemutatja nyári katalógusait a Neckermann 

A decemberben megjelent 3 nyári mellett a január 18-19. között megrendezésre kerülő kétnapos katalógus bemutatón kerül sor a most megjelenő Szállodák, panziók és apartmanok – Hegyvidék & Tavak, 2009 Nyár és a Belföldi Ajánlatok 2009 Nyár katalógusok bemutatására.

Játékkal indul a nyár: Nagy Neckermann Konvojvadászat  

A Neckermann nyári kampányának első akciója a Nagy Neckermann Konvojvadászat.  

A Neckermannál elindult a nyár 

Ezen a héten már az utazási irodákba kerül a Neckermann nyári katalógusai közül három: Mediterrán utazások repülővel – Klub, család, strand 2009 Nyár, Mediterrán utazások repülővel De-luxe szálláshelyek 2009 Nyár, Szállodák, panziók és apartmanok – Strand & Tenger 2009 Nyár. A fenti katalógusok árualapja már interneten is foglalható.

Vasúti fórum a Füstiben 

December 8-án délelőtt tartotta első fórumát a MÁV-START Zrt. Megnyitójában Jenei Dénes értékesítési vezető kiemelte, hogy céljuk az utazóközönség számára reális alternatívát nyújtani a személygépkocsis és a légi utazással (beleértve a fapadosokat is) szemben. A MÁV húzó termékei az erdélyi városok mellett Bécs, Velence, Prága és Berlin, s ezekben a viszonylatokban árban és szolgáltatásban is versenyképesek.

Tisztújítás a MUISZ-nál 

December 4-én tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) a Danubius Grand Hotel Margitsziget Ybl termében.

200 éves Thomas Cook 

Thomas Cook, az utazásszervezés úttörője idén november végén lenne 200 éves. Az általa létrehozott cég büszkén viseli az alapítója nevét és ünnepli ezt a dicséretes napot.

Neckermann szakmai találkozó a Börze megjelenése kapcsán 

A Neckermann nagyszabású 3 napos partnertalálkozó keretében mutatta be az új Börze katalógusát.

Neckermann: télen is Börze 

A nyári kiadvány sikere után a téli szezonra is összeállította a kedvezményes árú, megbízható szállásokat és ajánlatokat felvonultató "Neckermann Börze" katalógusát a Neckermann.

Vargabetűk után papírforma? 

Nyáron az utazási irodák 15 százalékkal szűkítették charterkapacitásaikat a magyar piacon: 300–320 ezer székről jóval 300 000 alá csökkent az összkontingens, amelyet így is csak hatalmas árengedményekkel sikerült értékesíteni. A télre is óvatosan terveznek az utazásszervezők. A legtöbbek célja a szinten tartás, de olyan iroda is akad, amely jelentősen csökkenti kontingenseit. Új úti cél nincs a piacon, a debreceni indulás továbbra is csak a nyári árualapban alternatíva, az utasok növekvő árérzékenységét kihasználva megjelenik azonban egy újdonság, a repülőtéri vásárlás lehetősége: a „buy and fly”. Az utolsó pillanatos döntések idén nemcsak a keresletre, hanem a kínálatra is jellemzőek: lapzártánkig még nem dőlt el, hogy hány szereplős lesz a charter légi fuvarozók piaca.

Nyár végi szezonértékelés 

Temérdek törölt charterlánc, két csőd, égbe szökő kerozindíjak, önköltségihez közelítő árak, amelyeken némileg szépít az erős forint – ez röviden a 2008-as nyári charterszezon mérlege. A túraszervezők beszámolói alapján szinte minden program elkelt a szezonban, de az utasok az utolsó pillanatig kivártak, hogy megkapják a legalacsonyabb árakat.

Rózsaszín dollárok 

A leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális (LMBT) közösség tagjai utazásaik során többszörösét költik annak, amit heteroszexuális társaik, a diszkriminációtól való félelem miatt pedig gyakran utaznak kisebb csoportban – derül ki abból a szakdolgozatból, amely elsőként dolgozza fel hazánkban a melegek utazási szokásait. Ez a réteg 2001. szeptember 11-ét követően sem mondott le az utazásról, a júliusi budapesti Meleg Méltóság Menetén történt atrocitások miatt azonban úgy néz ki, hogy az eddig népszerű melegcélpontnak számító magyar fővárosból egy időre elmaradnak a meleg turisták

Kihívások és válaszok 

Egyre jobban fogy, egyre többet használunk el belőle, ezért egyre drágább. A fosszilis energiaforrások nélkül életünk, így a turizmus is, elképzelhetetlen. A klímaváltozásért felelősnek tekintett, egyre növekvő energiafelhasználás kihívásai azonban gyors reakciókra és hosszú távú stratégiák kidolgozására késztetik a közlekedési iparágat és az egész turisztikai szakmát. Kétrészes cikksorozatunkban az olajválságnak a turizmusra gyakorolt hatásait gyűjtjük össze.

A Neckermann téli katalógusai 

A Neckermann Mediterrán utazások repülővel 2008-09 tél katalógusában a jól megszokott úti célok szerepelnek: Teneriffa, Gran Canaria, Madeira, Egyiptom, Málta és Ciprus.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!