Először rendezik meg a Tokaji Aszú Napot

Először rendezik meg a Tokaji Aszú Napot 

Jó aszútermést hozott az idei szüret a Tokaji Borvidéken, így a Tokaji Aszú szempontjából a 2014-es évjárat mind mennyiségben, mind minőségben meghaladja az előzetes várakozásokat. Az átlagosnál ugyan kevesebb szőlőt szüreteltek a borvidéken, ám a termelők kiváló édes borokat várnak az idei évjárattól, az októberben kedvezőre fordult időjárás ugyanis segítette az aszúsodást. A Tokaji Aszú minőségét szigorított eredetvédelmi szabályok garantálják, az idei termésből már kizárólag 5 és 6 puttonyosnak megfelelő minőségű borkülönlegességek készülhetnek. A fogyasztók többsége már ma is prémium termékként tekint a Tokaji Aszúra, ám a szakma tovább erősítene ezen a képen. A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa, a Tokaj Reneszánsz Egyesület és a Tokaj Kereskedőház Zrt. november 27-én első alkalommal rendezi meg a Tokaji Aszú Napot. A hagyományteremtőnek szánt esemény célja az aszúborok ismertségének és népszerűségének növelése.
Töviről hegyire felmérik a Tokaji Borvidéket

Töviről hegyire felmérik a Tokaji Borvidéket 

Az utolsó akadályok is elhárultak a Tokaji Borvidéken elindított termőhely-felmérésnek az egész borvidékre történő kiterjesztése elől a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa és a Tokaj Kereskedőház Zrt. megállapodásának köszönhetően. A nemzetközi szinten is egyedülállóan széles és alapos felmérés által biztosított adatok borvidéki szinten fogják segíteni a szőlőművelési módszerek fejlesztését, valamint az ültetvények megújítását. Emellett a vizsgálat eredményeképpen a Tokaji Borvidék összes szőlőtermelője részletes adatokat fog kapni saját földjei és ültetvényei adottságairól is. Így minden gazdálkodó megalapozott információk birtokában dönthet majd arról, hogy saját parcelláin milyen boralapanyag előállítására törekedjen száraz, átlagos, vagy a szokásosnál csapadékosabb időjárású években – hívják fel a figyelmet a termőhely-felmérés fontosságára a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa és a Tokaj Kereskedőház szakemberei.
Töviről hegyire felmérik a Tokaji Borvidéket

Töviről hegyire felmérik a Tokaji Borvidéket 

Az utolsó akadályok is elhárultak a Tokaji Borvidéken elindított termőhely-felmérésnek az egész borvidékre történő kiterjesztése elől a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa és a Tokaj Kereskedőház Zrt. megállapodásának köszönhetően. A nemzetközi szinten is egyedülállóan széles és alapos felmérés által biztosított adatok borvidéki szinten fogják segíteni a szőlőművelési módszerek fejlesztését, valamint az ültetvények megújítását. Emellett a vizsgálat eredményeképpen a Tokaji Borvidék összes szőlőtermelője részletes adatokat fog kapni saját földjei és ültetvényei adottságairól is. Így minden gazdálkodó megalapozott információk birtokában dönthet majd arról, hogy saját parcelláin milyen boralapanyag előállítására törekedjen száraz, átlagos, vagy a szokásosnál csapadékosabb időjárású években – hívják fel a figyelmet a termőhely-felmérés fontosságára a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa és a Tokaj Kereskedőház szakemberei.

Felemás szüreti eredmények Tokajon 

Vegyes szüreti eredmények születtek az idén a tokaji borvidéken, az átlagosnál kisebb lett a termés, de jó a minőség - mondta a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke a Magyar Hírlapnak.

Tokaj: az állam végzi a kutatómunkát 

Állami tulajdonú gazdasági társaság látja majd el a tokaji borvidék szőlészeti és borászati kutatási feladatait - ez erről szóló kormányhatározat kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.
Magasabb szőlőátvételi árak Tokajon

Magasabb szőlőátvételi árak Tokajon 

Kategóriánként 50-60 forintos áremeléssel kívánja a jó minőségű szőlő válogatására és beszállítására ösztönözni a termelőket a Tokaj Kereskedőház Zrt. Az elmúlt hónapok csapadékos időjárása a Tokaji Borvidéken is kihívás elé állította termelőket. Azonban a termésüket gondosan szelektáló, minőségi alapanyagot előállító gazdálkodók a legjobb minőségi osztályok esetén akár a tavalyinál 50 százalékkal magasabb átvételi árakat is elérhetnek a Tokaj Kereskedőház által újonnan bevezetett differenciált árképzési rendszernek, valamint az október 9-étől érvényes áremelésnek köszönhetően. A leszüretelt szőlő minőségétől függően változó árazás célja, hogy a termelőket a prémium borok előállítására alkalmas alapanyag termeléséhez szükséges művelési és szüretelési módszerek alkalmazására ösztönözze – hangsúlyozzák a Tokaj Kereskedőház szakemberei.

Kiváló aszús év lehet az idei 

Tizenöt százalékkal kevesebb a termés a Tokaj-Hegyaljai Borvidéken, de megfelelő a minőség, sőt, ha az időjárás megfelelő lesz, jó aszús év lehet az idei - derül ki a Zemplén TV híradójából.

Országimázs-építés a nagykövetségeken 

A tervek szerint kétpólusú bormarketinget épít fel az agrártárca, az egyik pólusa Tokaj, a másik pedig a Balaton lenne - közölte Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára a XVII. Diplomata Szüreten Tihanyban csütörtökön.

Átadták a tokaji Fesztiválkatlant 

Természetes környezetben, az egykori Patkóbányában, a Bodrog parton, a folyó kanyarulatában épült fel Tokaj legújabb látványossága, a Fesztiválkatlan; a csaknem kétmilliárd forintba kerülő beruházást szombat este adták át, Európa egyik legmodernebb szabadtéri teátrumát a Békés megyei Jókai Színház társulatának István a király című darabjával avatták fel.
Tokajra figyel a világ

Tokajra figyel a világ 

A Tokaji Borvidék egyedi terroirja kínálja az egyik legnagyobb kitörési lehetőséget a tokaji boroknak a nemzetközi piacon. A borvidékre jellemző talaj- és éghajlati viszonyok, szőlőfajták és termelési technológiák olyan megkülönböztethetőséget biztosítanak a tokaji boroknak, amely a kulcsot jelentheti a nemzetközi üzleti sikerhez. Nem véletlen, hogy Tokaj a házigazdája a július 7-10. között megrendezendő X. Nemzetközi Terroir Konferenciának, amelyen több mint húsz ország szakemberei vitatják meg a terroir kutatás legfrissebb eredményeit. Kiemelt figyelemre tarthat számot az az európai viszonylatban is kiemelkedően alapos és kiterjedt felmérés, amelynek keretében a Tokaji Borvidék összes szőlőültetvényének állapotát, valamint a termőhelyének adottságait számba veszik – hívják fel a figyelmet a Tokaj Kereskedőház Zrt. és a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának szakértői.

Komplex felméréssel indul a Tokaj Borvidéket célzó fejlesztési program 

Már az idei nyár végével a legtöbb projekt tekintetében megkezdődhet a tokaji borrégió felemelését célzó, 100 milliárd forint fejlesztési forrás megfelelő elhelyezését biztosító BOR-VIDÉK Tokaj Hegyalja Nemzeti Program megvalósítása. A kormány célja, hogy az összeget a lehető leghatékonyabban használja fel a kiemelt borrégió fellendítésére, így első lépésként egy komplex felmérést végez el, hogy felmérje a térség társadalmi és gazdasági helyzetét, igényeit és fejlesztési lehetőségeit.

Megalakult a Tokaji Borvidék Fejlesztési Tanács 

Megtartotta alakuló ülését a Tokaji Borvidék Fejlesztési Tanács július 2-án - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán az MTI-vel.

A Tokaji Hegyközségi Tanács állásfoglalása a Tokaj Kereskedőház Zrt.-nél folyamatban lévő vizsgálatokról 

A Tokaji Hegyközségi Tanács állásfoglalása a Tokaj Kereskedőház Zrt.-nél folyamatban lévő vizsgálatokról

Pancsolhatták a bort 

Belső vizsgálatok szerint komoly hibák merültek fel a Tokaj Kereskedőház Zrt-nél, ezért a társaság felfüggesztette mintegy hárommilliárd forintnyi borkészletének értékesítését. Sajtóinformációk szerint hibás címkézésről, szabálytalan házasításokról, különböző évjáratok keveréséről van szó, melyek veszélyeztetik a Tokaji elnevezést.

Új és megújuló borrégiók rendezik át a világ borpiacát 

Nyolc éve nem látott szintre emelkedett 2013-ban a világ bortermelése, miközben a nemzetközi borfogyasztás évek óta stagnál. A bortermelő országok ranglistáján elsősorban azok az országok tudják pozícióikat javítani, amelyek az elmúlt években új alapokra helyezték borágazatuk működését, a minőségi termelésre összpontosítva. Mindez követendő például szolgál a Tokaji Bovidék, s ezen keresztül a teljes magyar borágazat számára is – hangsúlyozzák a Tokaj Kereskedőház Zrt. szakemberei.

Tokaj, Pécs, Budapest - új filmek a világörökségekről 

Elkészült az utolsó három rész is abból a filmsorozatból, amely hazánk világörökségeit mutatja be. 

Párbajt vívtak az osztrák és a magyar borászok 

Nemes küzdelemben szoros eredmény született a minap azon az osztrák-magyar borászpárbajon, amelyet az Österreich Werbung szervezett Budapesten.

Megvannak a városmarketing verseny győztesei 

Március 7-én tartották a 2013. őszén kiírt III. Országos Városmarketing Verseny döntőjét Miskolcon, amely immár harmadszor került megrendezésre. 

Sok pénz jön Tokajba; turizmusra is 

Kiemelt fejlesztési térséggé nyilvánította a Tokaji Borvidéket a kormány. A 33 milliárdos uniós pénzzel járó fejlesztések koordinálásában segédkezet nyújt majd az állami Tokaj Kereskedőház Zrt.

Erősödik az eredetvédelem a tokaji borvidéken 

A tokaji borok eredetvédelmét a borvidéki rendtartási előírások módosításával kívánja megerősíteni a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa, új értékeket határoznak meg az aszúbor minimális összes alkohol és maradék cukortartalmára, emellett a Tokaji megnevezéssel forgalomba kerülő borokat jövő nyártól csak helyben lehet majd palackozni - közölte a grémium az MTI-vel pénteken.

Személyi változás Tokajban 

Szeptember 1-jétől Dr. Szakál Zoltánt nevezték ki Tokaji történelmi borvidék és kultúrtáj UNESCO világörökség gondnokság vezetőjének.

Elkezdődött Hegyalja és az EFOTT 

Kedden ismét kezdetét vette kettő a nyári fesztiválok közül. A hegyaljások számokban is összeszedték, hogy miből áll egy fesztivál.

A furmint lehet a magyar bor zászlóshajója 

Hosszú évek óta megosztja a borászattal és bormarketinggel foglalkozókat annak eldöntése, hogy melyik az a hazai szőlőfajta, amely méltó arra, hogy Magyarországot képviselje a nemzetközi piacon. A kérdésben mindmáig nincs egységes vélemény, de szakemberek jelentős része egyértelműen a furmint mellett érvel.

Megalakult a Tokaji Borbizottság 

Megalakult a Tokaji Borbizottság csütörtökön Budapesten, a testület feladata, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a szaktárca és a borvidék között.

Európa legjobbja lett a tokaji gourmetlikőr 

Európai elismerést kapott a Tokaj-hegyaljai Likőr- és Pálinkamanufaktúra új kézműves keserű itala, a Berbence Bitter, amelyet Európa egyik legrangosabb nemzetközi italversenyén, a Destillatán a legjobb keserűlikőrnek választottak.

Mádi bormajális két keréken, dűlőtúrával 

Közel két esztendeje már, hogy fogadja a vendégeket a szőlő és borkultúrájáról, valamint építészeti emlékeiről nevezetes Mád első háza - az Első Mádi Borház - a falu és Tokaj-hegyalja központjának "kapuja".

Az év borásza a Tokaj Kereskedőház főborásza 

Áprilistól Áts Károly, az év borásza csatlakozik főborászként a megújuló Tokaj Kereskedőház Zrt. vezetőségéhez - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kedden az MTI-vel.

Az országimázst is szolgálja a tokiói Tokaj képviselet 

Képviseletet nyitott Tokióban a Tokaj Kereskedőház Zrt., amely a magyar országimázst is szolgálni fogja.

Távozik a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója  

Dr. Kiss Istvánnal, a Tokaj Kereskedőház Zrt. 2007-ben kinevezett vezetőjével közös megegyezéssel szerződést bontott a munkáltató Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

A 20 éves jubileumkor változások a Tokaj Kereskedőháznál 

1993-ban alapították a Tokaj Kereskedőház Zrt-t, amely nem akármilyen hendikeppel indult a többi Tokaj és környéke igényes borkészítőihez képest.

Hamarosan nyílik a Basilicus Borkultúra Központ 

Hamarosan megnyílik a tokaji régió első, teljes körű turisztikai szolgáltatásokat és információkat nyújtó modern központja. Az Európai Unió és Magyarország az Észak-Magyarországi Operatív Program ÉMOP-2.1.1/C-11 pályázat keretében 48 829 130 Ft vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a Basilicus BORkulTÚRA Központ megvalósításához és ezzel a tokaji régió turisztikai szolgáltatásainak fejlesztéséhez, valamint programkínálatának bővítéséhez. A most lezárult projekt fellendítheti a tokaj-hegyaljai kistérség idegenforgalmát.

Jövőre újra jön Scooter a Hegyaljára 

A 2013-as tokaji Hegyalja fesztiválon fellép a Down élén az ex Pantera vezérrel, a Scooter, az Anti-Flag, a Skindred, az Ensiferum, Dieselboy, a Between The Buried And Me és Reso, közölték szerkesztőségünkkel a fesztivál szervezői.

Tavasszal kezdik építeni a tokaji Aranysas szállót 

A 176 férőhelyes szálloda első ütemét kezdik el építeni 2013. tavaszán, amelyhez már rendelkezésre állnak a szükséges közmű csatlakozási tervek, illetve a bontási engedélyek.

Amikor a hegy megy... 

A Tokaj Vinum Hunagricum Egyesület kilenc állomásból álló országos roadshow-t szervez Hegyalja tíz éves világörökségi státuszának jubileumán.

Újabb szálloda épülhet Tokajban 

Újabb szállodával gazdagodhat Tokaj. 

Miskolc – TDM új alapokon 

2012 szeptemberében Miskolcon új alapokon kezdte el munkáját a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület, a Miskolci Önkormányzat, valamint a Miskolc Holding által létrehozott MIDMAR Nonprofit Kft, mint helyi TDM szervezet, tudta meg a TurizmusOnline. 

Világrekord dőlt Hegyalján 

409 együtt tusoló fesztiválozó, több mint 12 liter AXE tusfürdő és 12 locsolófejből alázúduló víz egy 150 négyzetméteres, gigantikus zuhanyzóban: ez a nyár legszexibb világrekordja számokban.

Turisztikai kártya Tokaj-Hegyalján is 

Dél Tokaj-Hegyalja mintegy 30 szolgáltatója fogott össze, hogy a minőség jegyében elindulhasson a Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád-völgye Turisztikai Kedvezménykártya program.

Tokaji aranyérem Bordeaux-ban 

Idén is aranyérmes lett a Tokaj Kereskedőház Zrt. Grand Selection Késői Arany bora a Challenge International du Vin borversenyen.

Történeti táj minősítést kapott a tokaji borvidék 

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter történeti tájjá nyilvánította a 2002 óta az UNESCO Világörökség Jegyzékében szereplő tokaj-hegyaljai történelmi borvidéket. A terület ezzel hazánk első történeti tája, amivel biztosítható, hogy hazánk épített örökségi és táji értékei együttesen is hosszú távon megőrizhetőek legyenek - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztrérium, Kultúráért Felelős Államtitkárság honlapján.

Jelenteni kell az UNESCO-nál a Budai Vár felújításait 

Az új világörökségi törvénnyel, valamint a budapesti és tokaji világörökségi helyszínnel kapcsolatos feladatokat tárgyalta meg legutóbbi ülésén a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága (VÖMNB).

A világ 10 legjobb boros úti célja közt Tokaj 

A világ 10 legjobb borturisztikai desztinációja közé választotta az amerikai Wine Enthusiast Magazin Tokajt.

Új borturisztikai látványközpont Tokajban 

Tokaj város Képviselő Testülete december 7-én döntött arról, hogy a korábban elnyert Világörökségi Bormúzeum címen, a projekt továbbfejlesztésével megépíti a Mathiász látványközpontot - közölte pénteken Tokaj önkormányzata.

Ne átok, hanem áldás legyen a Világörökség 

Elöregedés, elvándorlás, elszegényedés – ezekkel a szavakkal kezdődött a Tokaji Történelmi Borvidék Világörökségi Egyesülete 2011. december 5-én tartott rendkívüli közgyűlése, amelynek célja az volt, hogy a Világörökségi Törvény hatályba lépése után elkészülő Kezelési Terv és a Világörökségi Gondnokság felállítása ezeket a folyamatokat megállítsa és ne újabb terhetek rójon az egyébként is hátrányos helyzetű településekre és a helyi lakosságra, hanem a világörökségi védelmet pozitívumként élhessék meg a borvidéken élők - tájékoztatott Tokaj Város Önkormányzata. 

Egymást érik a turisztikai rendezvények Berlinben 

November 22-23 között két napon keresztül, mutatkoztak be Villány és Tokaj jelentős borászatai, valamit az észak-magyarországi és dél-dunántúli turisztikai régiók a Magyar Nagykövetség reprezentatív épületében.

Új szálloda nyílik Tokajban 

A tervek szerint 2012 januárjában nyílik meg Tokaj legújabb szállodája, a Hotel Kelep.

Új szálloda nyílik Tokajban 

A tervek szerint 2012 januárjában nyílik meg Tokaj legújabb szállodája, a Hotel Kelep, tudta meg a TurizmusOnline. 

Asztaltársaság Tokaj borkultúrájáért 

Újgenerációs tokaji borászok fogtak össze, hogy közösen népszerűsítsék Tokaj városát, a környék kulturális attrakcióit és nem utolsó sorban a magas minőségű helyi borokat, e céllal hozták létre a Tokaji Borászok Asztaltársaságát. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!