Az 1-es Terminállal együtt bezárt a turista-információs iroda is 

Május 29-én bezárt a Terminál 1 és ezzel a turista- információs iroda is, amely több ezer érdeklődőnek biztosította a városba bejutáshoz szükséges tájékoztatást, ingyenes kiadványokkal, térképekkel és személyes tanácsokkal látta el az érdeklődőket, tájékoztatta lapunkat a BTDM.
Tourinform iroda nyílt a Budai Várban

Tourinform iroda nyílt a Budai Várban 

A világörökségi helyszínen működő iroda hiánypótló szerepet tölt be a főváros turizmusában.

Országos Tourinform találkozó Budapesten 

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében évente kétszer kerül megrendezésre az országos Tourinform találkozó a közel 140 Tourinform iroda vezetője részére. Ennek keretében, az idei évben először május 24-én, Budapesten, a Művészetek Palotájában találkoztak a Tourinform irodákat fenntartó szervezetek vezetői. Az eseményen a résztvevők naprakész információkat szerezhettek a turizmus jelenlegi helyzetéről, és lehetőségük nyílt szakmai tapasztalataikat megosztani egymással.

Turisztikai fejlesztések indulnak Keszthelyen 

A Keszthelyi Turisztikai Egyesület még a múlt év szeptemberében nyert a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán 47 millió forintot a beruházásokra, ez az összeg a költségek 85 százalékát fedezi.
Beköltözött a Tourinform a víztorony szoknyájába

Beköltözött a Tourinform a víztorony szoknyájába 

A korábbi megújult fejdísz mellé új alsószoknyát is kapott Siófok 100 éves ipari műemléke, a város központjában álló víztorony.

Megújul a pécsi Tourinform iroda 

A TÉDÉEM Pécs Turisztikai Nonprofit Kft. január 30-án megkezdi a pécsi Tourinform Iroda felújítását, melyet a  TDM szervezetek fejlesztésére kiírt nyertes  DDOP 2.1.3.B -2009-0004  pályázati forrásból finanszíroz.

Korszerűbb Tourinform iroda, új szolgáltatások Balatonföldváron 

Megújult és elhelyezésében is önállósodott a balatonföldvári Tourinform iroda, ami a város mellett a térséget is szolgálja.

Elkészült Balatonföldvár új Tourinform irodája 

A vendégek kiszolgálásához teljesen új és korszerű körülményeket biztosító Tourinform iroda épületében a napokban végzik az utolsó simításokat. 
Vác feltámad poraiból

Vác feltámad poraiból 

Eddig jobbára csak annyi tudtunk róla, itt található az ország egyetlen Diadalíve és egy szép Székesegyház, Vác azonban több ennél. Időszerű volt már a turizmus fellendítése, melyhez 48 milliós támogatást is kaptak. De hogyan is történt mindez?

Régiós Tourinform találkozó a Balatonnál 

November 24-én tartotta évzáró régiós Tourinform találkozóját a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) Balatonfüreden. 

A Velencei-tó partján találkoztak a Tourinformok 

2011. november 14-15. között került megrendezésre az Országos Tourinform Találkozó, melynek idén Gárdony, a Velencei-tó volt a házigazdája. A találkozón a turisztikai szakma jeles képviselői vettek részt. A szakmai találkozót a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatósága és a gárdonyi Tourinform iroda közösen szervezték.

Gárdonyban találkoznak a Tourinformok 

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében évente kétszer kerül megrendezésre az országos Tourinform találkozó a 142 Tourinform iroda vezetője részére. A májusban, Budapesten megrendezett esemény után, november 14-én Gárdonyban találkoznak a szakemberek, hogy naprakész információkat szerezzenek a turizmus jelenlegi helyzetéről, és megoszthassák egymással szakmai tapasztalataikat. Mivel a rendezvény hosszú idő után ismét kétnaposra bővül, így a résztvevőknek november 15-én egy szakmai tanulmányút keretében lehetőségük nyílik felfedezni a térség turisztikai kínálatát is.

Bemutatkoznak a Tourinform irodák 

A Tourinform szolgálat Magyarországon már több mint 25 éve nyújt hiteles információkat a bel-, illetve külföldi turistáknak, ezzel erősítve számukra az idegen környezetben való biztonságérzetet. A Magyar Turizmus Zrt. által, a Tourinform irodák megismertetésére és népszerűsítésére elindított tájékoztató sorozat 3. részeként – a Balaton és a Nyugat-Dunántúl régió után – ezúttal a Dél-Alföld felfedezésére csábít a nemzeti turisztikai marketingszervezet a régió 22 Tourinform irodájának bemutatásán keresztül. A Tourinform irodák az MT Zrt. szakmai felügyelete mellett névhasználati rendszerben, önkormányzatok illetve egyesületek finanszírozásában működnek.

Bemutatkoznak a nyugat-dunántúli Tourinform irodák 

A Magyar Turizmus Zrt. a társaság szakmai felügyelete mellett névhasználati rendszerben, önkormányzatok illetve egyesületek finanszírozásában működő Tourinform irodák megismertetésére és népszerűsítésére tájékoztató sorozatot indított augusztusban. A sorozat 2. részeként most a Nyugat-Dunántúl turisztikai régió felfedezésére csábít a nemzeti turisztikai marketingszervezet, ahol 17 Tourinform iroda, különböző szolgáltatásokkal segíti az utazók eligazodását a turisztikai rengetegben.

Bemutatkoznak a Tourinform irodák 

A Tourinform szolgálat Magyarországon már több mint 25 éve nyújt hiteles információkat a bel-, illetve külföldi turistáknak, ezzel erősítve számukra az idegen környezetben való biztonságérzetet. Annak érdekében, hogy az utazók megismerjék, hogy hol és milyen szolgáltatásokkal segítik a Tourinform irodák a turisztikai rengetegben való eligazodást, a Magyar Turizmus Zrt. tájékoztató-sorozatot indított.

És mi van, ha esik? 

Nem kell elkeseredni, ha éppen rossz időt fogunk ki a Balatonnál!

Tourinfórum a Dél-Alföldön 

Ópusztaszeren folytatódott a dél-alföldi régió hagyománnyá vált turisztikai egyeztető fóruma, melyre meghívást kaptak a régió Tourinform irodái és regisztrált TDM szervezetei.

Tourinform Pont Gergelyiugornyán 

A Tourinform-Vásárosnamény új szolgáltatással bővítette kínálatát.

Váltás a Szegedi Turisztikai Kft. élén 

Igazgatói kinevezése lejártával, június 30-ával leköszönt pozíciójáról Mihály Illés, a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. Helyét az eddigi irodavezető, Ács Szilvia veszi át. 

Kártyacsata és légibemutató Budapest felett 

Air Race ugyan nem lesz az idén Budapesten, de Red Bull Street Parade igen. Csökkentett költségvetéséből 50 millió forinttal támogatja az esemény megrendezését a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ (BTSZK), amely működésének első félévéről adott számot a minap.

Találkoztak a Tourinformok vezetői 

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében évente kétszer kerül megrendezésre az országos Tourinform találkozó a 143 Tourinform iroda vezetője részére. Idén tavasszal rendhagyó módon olyan konferenciára került sor, amelyen a helyi turizmus szereplői és a döntéshozók, tehát az irodák fenntartói együtt voltak jelen. Május 11-én, Budapesten a VAM Design Centerben találkoztak a Tourinform irodák, illetve a fenntartók vezetői. Az eseményen a résztvevők naprakész információkat szerezhettek a turizmus jelenlegi helyzetéről, és lehetőségük nyílt szakmai tapasztalataikat megosztani egymással.

Tourinform iroda nyílt Nagypáliban 

A Magyar Turizmus Zrt. szakmai felügyelete mellett, névhasználati rendszerben működő Tourinform-irodahálózat újabb taggal bővült. A Nagypáliban megnyílt Tourinform iroda április 9-i ünnepélyes átadásán köszöntőt mondott Köcse Tibor, a település polgármestere és Kertész Krisztina, a Magyar Turizmus Zrt. Tourinform koordinátora.

Megújult a gyöngyösi Tourinform iroda 

Március 31-én ünnepélyes projektzáró esemény keretében adták át a megújult gyöngyösi Tourinform irodát. 

Tapintható város 

Akadálymentes turizmushoz kötődő külföldi és hazai modell programok, módszertani tanulmányok és jó gyakorlati példák bemutatását célozta meg egy szakmai nap keretében a pécsi Nevelők Háza Egyesület 2011. március 27-én.

Megújult a debreceni Tourinfom 

Megújult a debreceni Tourinform iroda ügyféltere, az iroda kiszolgáló pultrendszere.

Hajóval a Szamoson? 

Hajózhatóvá tennék a Szamost Kolozsvártól Tokajig.

Borral toboroznak vendéget 

Az egész éven át tartó vendégfogadás feltételeinek megteremtését szolgálja a Badacsonyi Borbarangolás 365 című program, amit már negyedik alkalommal indítanak el az idén, hangsúlyozta Nagy Miklós, a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület elnöke kedden a borkóstolásra, pincelátogatásra hívott újságírókat köszöntve. Munkatársunktól

Új vezetőség a kenesei turisztikai egyesület élén 

Az elmúlt hét végén tartotta tisztújító éves közgyűlését a Balaton Keleti Kapuja Turisztikai Egyesület (BKKTE) Balatonkenesén, a Kultúra Házában. Munkatársunktól

Átadták az Év Tourinform iroda Fenntartója díjat 

"Az Év Tourinform iroda Fenntartója" címre az MT Zrt. Regionális Marketing Igazgatóságai és a Tourinform Szövetség tettek javaslatot.

Dunaújvárosi az év tourinformátora 

A Tourinform irodák munkatársai, valamint a Tourinform Szövetség elnökségi tagjainak szavazatai alapján az "Év Tourinformátora" díjat az idei évben Dr. Bocsi Andrea, a dunaújvárosi Tourinform iroda vezetője nyerte el.

Változások a gyulai turizmus vezetésében 

A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. 2010. február elsejével jött létre, mint a Gyulai Önkormányzat önálló gazdasági társasága.

Szakmai évzáró és Tourinfórum a Dél-Alföldön 

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága 2010. december 16-án évzáró szakmai rendezvényt tart a régió turisztikai szolgáltatóinak, szakmai szervezeteknek és Tourinform irodák képviselőinek meghívásával.

Idegenforgalmi szerződés Szabadka és Szeged között 

A Délvidék legjelentősebb turisztikai szakvásárán, Újvidéken 2010. szeptember 28-án, kedden írta alá Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezetének ügyvezető igazgatója Nebojša Daraboš és a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Mihály Illés az idegenforgalmi szerződést.

Új helyen a Keszthelyi Tourinform 

A nyár végeztével új irodába költözött a keszthelyi Tourinform Iroda.

Játszósarok a Tourinform-irodában 

Új Tourinform iroda nyílt meg október 1-jén Veszprémben, az Óváros tér 2. szám alatt: a 66 négyzetméteres, korszerű ügyfélszolgálaton játszósarok és központi jegyiroda is várja az érdeklődőket.

Budapesten már véget ért a válság? 

Fekete László, a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, 2010-ben öt százalékkal több turista érkezett Magyarországra, mint a tavalyi év, hasonló időszakában.

Megújult a Keszthely Kártya 

Kibővült szolgáltatásokkal, megújult megjelenéssel áll a Keszthelyen nyaralók rendelkezésére a népszerű Keszthely Kártya, mely csaknem félszáz szolgáltatónál jogosít kedvezmények igénybevételére.

Megnyitottak a szezonális Tourinform irodák 

A Magyar Turizmus Zrt. által felügyelt, koordinált névhasználati rendszer keretében működő 144 Tourinform iroda immár teljes létszámmal várja a hazai és külföldi érdeklődőket. 2010. június 15-től a szezonális nyitva tartással rendelkező Tourinform irodák is megnyitották kapuikat, és többéves tapasztalattal, felkészülten várják a segítséget és a turisztikai információt kereső vendégeket.

Indiai diákok titokban tesztelték a Tourinformokat 

Indiai diákok mystery shopping keretében vizsgálták nemrégiben a budapesti Tourinform irodákat a BTH kezdeményezése nyomán.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!