A tipikus gasztrofesztivál-látogató? 

A CME Hungary Zrt. elkészítette az ország első gasztrofesztivál-kutatását, amelyből kiderül, hogy ki a tipikus fesztivállátogató.

Íme, az online zeneboltok összehasonlítása 

Az utóbbi időszakban több új online zenei szolgáltatás is indult a hazai piacon. Lassan tucatnyi online zenebolt verseng a zenefogyasztókért. Az Artisjus és a MAHASZ összefoglalója segítséget nyújt az eligazodásban.

Zugszállásokat leplezett le az adóhatóság 

Engedély nélküli szállásadókat leplezett le Nyíregyházán az állami és az önkormányzati adóhatóság, a közös akció során több mint ötven feketén elszállásolt vendéget találtak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Időszaki trolikiállítás nyílik Budapesten 

December 18-tól február 16-ig lesz látható a Troli’80 című kiállítás a Közlekedési Múzeumban.

Konferencia a Dél-Alföld vidéki turizmusáról 

„Vidéki turizmus fejlesztése” címmel tartott konferenciát a Mórahalmi TDM, ahol felvázolták a kutatások eredményeit, a fejlesztési lehetőségeket és a vajdasági falusi turizmus helyzetét is.

Napi két Air France járat Tokió-Hanedára 

2014 márciusától új szolgáltatást vezet be az Air France. A már meglévő Tokió-Narita útvonal új desztinációval bővül, így az utasok már egyből a Tokió-Haneda reptérre érkeznek meg.

Ítéletidő Izraelben: lezárták a Ben Guriont 

A rendkívüli időjárás, a rossz látási viszonyok miatt egy időre lezárták péntek délelőtt a tel-avivi Ben Gurion nemzetközi repülőteret, és az oda tartó gépeket a ciprusi Larnacába irányították át - közölte az izraeli 10-es tévécsatorna rendkívüli híradása.

Tavasszal kinyithat a gyulai Komló Hotel 

Jól halad a 100 éves Komló Szálló fejlesztése Gyulán, s várhatóan már 2014 tavaszán – Komló Hotel** név alatt – fogadni tudja az első vendégeket. A projekthez a pályázó Gyulai Komló Kft. 442.943.006 Ft EU-s támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Üzleti célú szálláshelyek fejlesztése című pályázati felhívás keretében.

A szmog miatt vaklandolást kell tanulniuk a kínai pilótáknak 

A szmogban való leszállás elsajátítására kényszerülnek a Kína tíz legforgalmasabb repülőteréről a fővárosba érkező pilóták a járatok pontosságának növelése érdekében - írja a Global Times című napilap.

Csajé lett az ország legmenőbb melója 

Már most hatalmas érdeklődés övezi az új „TAG” személyét a legnépszerűbb közösségi oldalon. A Rézangyal merészen választott ugyanis, mert egy lányban találta meg azt a fiatalt, aki fél éven keresztül a legnagyobb „partiarcként” terjesztheti a pálinkát. A döntés hatalmas visszhangot váltott ki, a pálinkás cég azonban biztos az új TAG személyében.

Különös szobrok 

Lélegző Konfuciusz, emberarcú fa, és a nyúl formájú autó - szobrok, melyeket látni kell.

Spórolás Austrian Airlines módra 

Hogyan fordította 2011-ben még 59 millió eurós üzemi veszteségét nyereségbe 2013-ra az Austrian Airlines?

Sikeres volt a Hilton tőzsdei bevezetése 

Nagy érdeklődés mellett, a kialakított ársáv felső részéhez közelebb adták el tegnap a Hilton Worldwide kibocsátásra szánt részvényeit - adta hírül a Tőzsdefórum.

2013 baby boomja az Állatkertben 

A Fővárosi Állat- és Növénykertben az idei évben napvilágot látott állatkölykök és fiókák nagy száma miatt nyugodtan beszélhetünk tömeges állatszaporulatról.

Szingapúrba is eljutott a magyar gasztronómia híre 

Wong Ah Yoke, a Straits Times újságírója rettegett éttermi kritikus hírében áll Szingapúrban.

Magyar borkampány a Balti országokban 

A magyarországi bor- és gasztronómiai turizmus élénkítése céljából, a Litván EU elnökségi időszakhoz kapcsolódóan magyar borkampányt folytatott a Magyar Turizmus Zrt. Litvániában, Észtországban és Lettországban.

Jövőre is lesz zarándokvonat Csíksomlyóra 

Jövőre immár hetedik alkalommal indul zarándokvonat Magyarországról a csíksomlyói búcsúra. 

Téli sportokhoz és a munkához is ideális a Balaton vízszintje 

A Balatonnál felkészültek a téli nádaratásra, a tó 100 centiméterre növekedett vízszintje ideális a munkára, és a halak átteleléséhez, illetve a téli sportok és a partvédőművek szempontjából is megfelelő - számolt be Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-nek csütörtökön.

Budapest és Kaposvár között fog járni a Rippl-Rónai IC 

2013. december 15-én Budapest és Kaposvár között új intercity járat indul „Rippl-Rónai IC” néven.

Magyar fürdők a világ legjobb gyógy- és wellnesshelyei között 

Magyar fürdővárosok is bekerültek a világ legjobb gyógy- és wellnesshelyeit bemutató osztrák kiadványba. 

Jövőre lesz dubrovniki charter Budapestről! 

A 2014-es nyári szezon legnagyobb meglepetését dobja piacra a Green Travel, amely több évtized után indít saját charterjáratot Budapestről a horvátországi Dubrovnikba.

Átrendezték és kibővítették az egyiptomi gyűjteményt 

Új szerzeményekkel - köztük az egyiptomi gyűjtemény eddigi legjelentősebb vásárlásával - kiegészülve és újrarendezve nyílt meg csütörtökön a Szépművészeti Múzeum immár csaknem 500 műtárgyat felvonultató egyiptomi állandó kiállítása.

Malév-emlékkonferencia az egyetemen 

A Neumann János Társaság és az Óbudai Egyetem konferenciát szervez, amely a MALÉV legjelentősebb informatikai fejlesztéseit mutatja be.

Ismét vonatozhatunk Esztergom és Pilisvörösvár között 

Újraindul a személyszállítás Pilisvörösvár és Esztergom között, miután több mint 30 kilométeren befejeződött a vasúti pálya felújítása. A közel 20 milliárd forintos beruházást Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át csütörtökön a dorogi vasútállomáson - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

Indul a székelyföldi síszezon! 

Hétvégén kezdődik a síszezon Székelyföldön, több üdülőtelepen is megnyitják a pályákat és beindulnak a felvonók.

2015-ben is káprázatos útvonalakon hajózhatunk 

A Norwegian Cruise Line bejelentette 2015-ös útvonalait, amelyből kiderül, hogy a társaság továbbra is számos izgalmas hajóutat kínál, új útvonalakkal kiegészítve.

Így kóstoltunk bele a vidéki életbe 

Bejárták a vidéket, hogy csodákat mutathassanak országszerte. A 2013-as Vidékjáró sorozat keretében számos térség értékeire, hagyományaira hívták fel a figyelmet egy- egy témához kapcsolódva.

Tarolt a Wizz Air Lengyelországban 

A Wizz Air elnyerte a lengyel Business Traveller magazin “Legjobb diszkont légitársaság” díját.

Vezérigazgató-váltás a NaturMed Hotel Carbonánál 

2014. január elsejével Tapodi Attila veszi át a hévízi NaturMed Hotel Carbona vezetését. A szakember eddigi pályafutása során több nemzetközi szállodaláncnál szerzett már tapasztalatot. Elődje, Dr. Lukács Ferenc negyven év után vonul nyugdíjba a legnagyobb hévízi hotelből, amelynek az elmúlt 22 évben a vezérigazgatója volt. A Carbona az ő vezetése alatt lett a legjobb teljesítménnyel rendelkező négycsillagos superior szálloda Magyarországon.

Vendég & Hotel Business Klub - november 

Novemberi találkozónk egyben az utolsó a búcsúzó óévben. Ez alkalommal Budapest legelegánsabb üzleti és bevásárlónegyedében, az Andrássy út szomszédságában lévő, svájci tulajdonú, nemrégiben átalakított, nagypolgári hangulatot árasztó, különleges designnal berendezett Casati Budapest Hotelben találkozunk vendégeinkkel.

Látványkonyha is lesz a felújított pécsváradi várban 

Uniós pénzből újítják fel a pécsváradi várat, amelyben zarándokszállást, a bencés életmódot bemutató interaktív teret, látványkonyhát, íjászpályát és kovácsműhelyt alakítanak ki - írja az Ingatlanhírek.

Ilyen a máltai karácsony az Air Malta szerint 

Vibráló karácsonyi vásár helyi népzenével fűszerezve, ünnepi finomságok és számtalan gyertya színesíti az Air Malta legújabb szpotját.

Ötödével nőtt a magyarországi halfogyasztás az idén 

(MTI) – A szaktárca múlt év végi népszerűsítő kampányának eredményeként az élelmiszerágazaton belül - egyedüliként - számottevően, mintegy 20 százalékkal nőtt a halfogyasztás az idén Magyarországon – közölte a vidékfejlesztési miniszter hétfőn az idei halmarketing-akció nyitórendezvényén, Tiszafüreden.

Nőtt a turisták száma az Észak-Alföldön 

(MTI) - Mind a belföldi, mind a külföldi turisták száma nőtt az év első tíz hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest az Észak-Alföldön, ahová az idén már több mint félmillióan látogattak - mondta Katona Ilona, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. regionális marketing igazgatója egy szerdai szakmai rendezvényen.

Kedvezményes árú fürdőbelépő a nyugdíjasoknak 

Jövő év elejétől fürdőkártyára pályázhat a nyugdíjasok egy része. Ennek révén legalább nyolc alkalommal kereshetnek fel fürdőket, a teljes jegyárhoz képest jelképes összegért - értesült a Termál Online.

Karácsonyi meglepetés a Staropramentől 

Karácsonyi csomaggal ünnepel a világ elsőszámú prágai söreként ismert Staropramen. A karakteres ízű világos és barna sör mellett a Staropramen ajándéka egy különleges, dombornyomott üvegpohár, amelyen stílszerűen Prága látképe szerepel.

Ilyen se volt még... 

Ilyen se volt még...

Új budapesti iroda és rangos elismerés az IBUSZ-nál 

Rögtön két új hírrel is szolgált az IBUSZ.

Karácsonyi ajándékok egy légitársaságtól 

Karácsonyi ajándékok egy légitársaságtól

Ha repülés előtt már csak a májkrém konzerv hiányzik, 

Hivatalosan is átadták, így holnap, december 12-én megnyithat a Ferihegy 2B Termináljának érkezési szintjén a Spar szupermarket - közölte szerdán a Budapest Airport.

Három kilóval növelné egy év alatt a sertéshús fogyasztását a VM 

Egy év alatt fejenként három kilogrammal kellene nőnie a sertéshús fogyasztásának Magyarországon, ennek érdekében fogyasztást ösztönző kampány indul - jelentette be a vidékfejlesztési miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Megbírságolták a marosvásárhelyi polgármestert 

Megbírságolta a román diszkriminációellenes tanács Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert, amiért nem engedélyezte, hogy a város központjában rendezzék meg nyáron a Vásárhelyi Forgatag elnevezésű magyar kulturális napokat.

Nyerhet, ha a kedvenc légitársaságára szavaz 

Idén is december végéig lehet szavazni az "Én légitársaságom" jelöltjeire. A díjat azzal a szándékkal hozták létre, hogy a magyar utazóközönség is elmondhassa, melyek azok a hagyományos és fapados légitársaságok, amelyeket a legjobbnak tartanak hazánkban.

A Pullman és a Mercure a 2014-es szocsi téli olimpiára készül 

Az Accor tovább folytatja terjeszkedését Oroszországban. A szállodaüzemeltető három új létesítményt hoz létre a Kaukázusban az eddigi tizennégy szállodája mellé.

Ezek lesznek a legforgalmasabb napok 

Fogyóban vannak a szilveszteri programokkal készülő szálláshelyek a Szallas.hu friss statisztikái szerint. Az ünnepek idején a belföldi utazók valamilyen fürdővárost, míg a külföldiek jellemzően Budapestet látogatják meg, az átlagos napi költés 5-27 ezer forint között mozog. A legnépszerűbb extra egyébként a szilveszteri vacsora, és minden harmadik vendég csak január hatodikával áll ismét munkába.

World Travel Awards nyertes a Lánchíd 19 design hotel 

A Duna-parti Lánchíd 19 design hotel elnyerte „Magyarország legjobb butik hotele” díjat a 20. alkalommal megrendezett World Travel Awards 2013 versenyen.

Felhívás 

Az MSZÉSZ és az MT Zrt. által közösen szervezett "2013 Év Szállodája" pályázat díjátadására 2014. január 17-én 18,30 - 23,00 óra között kerül sor a Corinthia Budapest Szálloda Báltermében.

Télapós önök kérték a KLM-nél 

A Mikulás, melyet Hollandiában Sinter Klaasje-nak, azaz Szent Miklósnak becéznek és sokkal nagyobb ünnep, mint a karácsony nem csak a gyerekeknek, hanem a KLM utasainak is ajándékot hozott.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!