hirdetés
hirdetés

Hipermodern vízi összeköttetés Bécs és Pozsony között

Az elmúlt héten ünnepélyes avatóünnepség keretében helyezték forgalomba a Bécset Pozsonnyal összekötő jetmeghajtású gyorskatamarán hajót – tájékoztatta a helyszínről szerkesztőségünket Kovács Balázs turisztikai szakember.

hirdetés

Az új hajótípus menetrend szerint 1 óra 15 perc alatt teszi meg a két főváros közti utat. Az Twin City Liner mostani, második generációs fejlesztése korábbi két hajót vált ki a forgalomból, hiszen 250 fős utaskapacitása felülmúlja a korábbi két hajó együttes befogadóképességét. A hajót üzemeltető Central Danube projektcég a 2006-ban kezdődött sikertörténet folytatást várja az új "hajócsodától".

 

A Twin City Liner az elmúlt 13 szezonban összesen 1,7 millió utast szállított Bécs és Pozsony között, tavaly az utasszám 148 ezer fő volt. Az Egyesült Királyságban gyártott, a legmodernebb technológiai követelményeknek és szigorú környezetvédelmi előírásoknak mindenben megfelelő hajó 4 darab, egyenként 1.100 lóerős jetmotorral van ellátva, amely rendkívüli fordulékonységot biztosít a hajótestnek, amely 70 km/h-s csúcssebességre képes. Európa egymáshoz legközelebb fekvő két fővárosa között nem csak a menetidő rövidült le, hanem a sikeres projekt a kitűnő regionális együttműködés szimbóluma is - méltatta a városi életminőség javítása és a fenntartható közlekedés szempontjából is mintaértékű kooperációt Bécs város polgármestere, Michael Ludwig.

A projekt turisztikai szempontból is jelentős, mivel a két főváros turisztikailag frekventált belvárosát köti össze, így biztosítva az élményszerű és komfortos közlekedést. A Twin City Liner az összes jelentős tour operator ajánlatában szerepel, hiszen a hajó csoportos utazásokra és 2in1 city break programokra egyaránt alkalmas. A legolcsóbb teljes árú jegy egy viszonylatra már 20 eurótól elérhető, míg a captain loundge-ban utazva 45 euróba kerül a menetjegy. A hajó avatását követő sajtótájékoztatón és az első próbaúton során sokan érdeklődtek, hogy vajon mikor lesz hasonló dunai összeköttetés Bécs és Budapest között...

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk