240 év után újranyit Eszterháza Marionettszínháza

Háromnapos zenei fesztivállal nyitja meg kapuit május 31-én a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínháza. 

A 2009 szeptemberében, európai uniós forrásból elindított fejlesztéssorozat részeként megvalósult beruházás célja, hogy Eszterháza - akárcsak fénykorában - ismét az európai kultúra egyik központja legyen. A nyitó hétvégén – egyúttal az Eszterházi Vigasságok fesztiválsorozat nyitányaként – az első este Perényi Miklós gordonkaművész és a Győri Filharmonikusok, vezényel Rácz Márton, a második estén Klukon Edit és Ránki Dezső, a harmadikon Vashegyi György vezényletével az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők.

A források szerint a látványos belső díszítésű, különleges akusztikájú, kivételes színpadi gépezetű Marionettszínházat a déli nagy park keleti oldalán emelték, és 1773-ban, vagyis éppen 240 esztendeje, Mária Terézia látogatása idején nyitották meg Haydn egyetlen báboperájával, a Philemon és Baucis-szal, amelyet a zeneművész maga dirigált. Kétszáznegyven évvel később ugyan mi mással is nyithatná újra kapuit a Marionettszínház, mint a Philemon és Baucis nyitányával?

A Marionettszínház – Víztorony – Narancsház épületegyüttes rekonstrukciója Molnár Csaba Ybl-díjas építész munkája. A felújítás lényege az épületek homlokzatának, tetőszerkezetének és belső tereinek rekonstrukciója, rendezvényközpont és koncertterem kialakítása volt. Az egykori térkontúrokat bemutató, eredeti barokk megjelenésében rekonstruált épület ettől az évtől kezdve többek között az Eszterházi Vigasságok hangversenyeinek, előadásainak ad otthont. E fesztiválsorozat keretében 2013 nyarán 15 héten át 150 fellépő művész, illetve együttes 61 hangversenyét hallgathatják meg Eszterháza vendégei.

Magyarország legszebb és a Világörökség részét képező barokk kastélya felújításának első üteme 2009 szeptemberében kezdődött el. Az összesen 1 milliárd 563 millió forintos összköltségű, európai uniós támogatással megvalósuló beruházás részeként újult meg a kastély páratlan díszudvara, és befejeződött a kastély homlokzatának a felújítása is. Ugyancsak ennek a nyertes uniós pályázatnak köszönhetően megújult a lépcsőház, a földszinti nyári hűsölő és a nyári ebédlő, valamint elkészültek az emeleti két díszterem restaurátori munkálatai is. 

Az első ütem befejező munkálataival párhuzamosan indulhatott el a második ütem. A csaknem kétmilliárd forintos, ugyancsak európai uniós fejlesztés része¬ként restaurálták a porcelánkabinetet és a kastély fogadóterét, valamint befejezték a Marionettszínház és a Narancsház épületének helyreállítását és elvégzik a télikert szintsüllyesztését is. Emellett hamarosan befejeződik a hazánkban egyedülálló kulturális értéknek számító- kínai lakk-kabinet helyreállítása is.

A beruházás harmadik ütemében, több mint egymilliárd forintos uniós és állami támogatással a többi között felújítják az Eszterháza jövőbeni zenei bázisaként szolgáló, úgynevezett kiskastély épületet, a kastély Mária Terézia kiállítási szárnyát, valamint megvalósul a főépületben egy barokk színházkiállítás. Emellett összekötő szárnyat építenek a Narancsház és a kiskastély között, parkolókat alakítanak ki, valamint elvégzik a díszudvar kandelábereinek a rekonstrukcióját, és restaurálják a keleti és a nyugati kamarakertek kerítését is.

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló kastélyrekonstrukcióval párhuzamosan zajlik egy több mint 200 millió forintos kertrekonstrukciós beruházás is Eszterházán. Ennek részeként megújul egyebek között a kastély északi parkjának patakparti területe, sor kerül az angolkert helyreállítására és a 20 ezer töves Esterházy-rózsakert kialakítására is.

Az egymásra épülő beruházások eredményeként Eszterháza egykori pompájához és funkcióihoz méltó állapotban várja a barokk időutazásra vágyó látogatóit. A kastéllyal kapcsolatos további információk a www.eszterhaza.hu oldalon, a 15 héten át tartó Eszterházi Vigasságok fesztiválsorozattal kapcsolatos információk pedig a www.eszterhazivigassagok.hu honlapon találhatóak.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.