Dzsungel a város közepén

Egyik legújabb, mindössze néhány hete befejezett munkájuk helyszínére hívta év eleji koccintásra a velük dolgozó hazai belsőépítészeket a JAB Anstoetz magyarországi képviselete, Bakody Katalin vezetésével. Az ötcsillagos, nemrégiben átadott pesti Verno House-ba, amit szakértő szemmel végignézhettek a meghívottak, majd az Európában piacvezetőnek számító textilcsoport magyarországi csapatának 2022-ben elkészült, kiemelt referenciáit ismerhették meg egy rövid prezentáció keretében.

Személyesen az újonnan nyílt ötcsillagos hotel igazgatója, Tolnai Máté fogadja a vendégeket a bejáratnál, aki előzékenyen körbe is vezeti a belsőépítészek design-hoz, enteriőrhöz nagyon is értő csapatát a házban. Megmutatva nekik a december 15-én, soft opening módon megnyílt budapesti, 50 szobás, ötcsillagos belvárosi butikhotel vendégtereit és szobáit.

 

Amelyet Losonczi Júlia belsőépítész gondolt újra, akinek adott volt a spanyol Iberostar által működtetett barokkos stílusban berendezett szálláshely – és ennek alakította át teljesen a belső tereit egy finom, elegáns, légies, egyben a természetet magában foglaló, friss koncepcióval. A külső részekhez, a neoklasszicista stílusban épült falakhoz, homlokzathoz a tulajdonosváltással járó koncepcióváltás során természetesen nem nyúltak hozzá.

 

Miközben a meghívottak végigjárják a szobákat, egyiket a másik után, ugyanaz az extravagánsan kellemes, meghatározó illat száll a levegőben, mintha a turai BOTANIQ kastély falai közt járnánk. Nem véletlenül, hiszen a pesti és a turai ház gazdája ugyanaz: a BDPST Group portfóliójának része mindkét luxushotel.

„Dzsungel a város közepén”, halljuk közben az újragondolt ház belsőépítészeti koncepcióját, és valóban: a levél alakú lámpák, a sok-sok élő zöld növény mind az étteremben, mind az épület középen, az átriumos megoldással elhelyezkedő, tágas, két oldalról megközelíthető, nappali szigeteket magában foglaló, különleges JAB szőnyegek a  lobbi területén azt az érzetet kelti, mintha belvárosi dzsungelbe tévednénk, egy pihentető oázis kellős közepére kerülve.

 

Ez az ötcsillagos Verno House, amelynek étterme, a szintén nemrégiben megnyitott Flava Kitchen & More (amely áprilistól egy terasz résszel bővül a szomszédos Szabadság tér felé), ahol vendégkörként elsősorban leisure turistákat várnak, ámde a banki és irodai környezetnek is köszönhetően a ház első vendége például a corporate szegmensből érkezett, és amint ismét Budapestre szólítja a munkája, azóta is folyton náluk foglal szobát.

Füstölt tölgyből készült beépített bútorokról, mészkőből készült pultokról mesél Júlia belsőépítész kollégáinak, aki azt is elárulja a szakmabeli vendégeknek, hogy a barokkosan spanyol enteriőrt egy modernebbre, egy jóval friss koncepciójúra cserélni mindössze egy hónapnyi időtartam alatt - nem volt kis kihívás. "Csak a padlóburkolatok és a vendégszobákban a fürdőszobák maradtak az eredeti koncepció szerint", árulja el kollégáinak.

Majd a JAB textilei kapcsán elmondja azt is, nemcsak a vendégszobákba kerültek a cégcsoport kollekciójából való ágytakarók, függönyök, párnák, hanem ugyaninnen rendelték az étterem rolóit, sőt, a lobbiban, a felső fénykürttel is megvilágított térben található három nappali szigetet elhatároló, különleges szőnyegmegoldást. Egyébként ugyanitt, a lobbiban nagy tetszést aratott a meghívott szakmeberek körében a mintegy esőt (is) imitáló, háromlépcsős módon elhelyezett spotlámpák, amelyek szinte beragyogják a lenti teret, és állandó légies mozgásukkal izgalmassá teszik az enteriőrt.

 

A Verno House alapos megismerése után betekintést nyerhettünk a JAB Csoport magyarországi tagjának nem mindennapi tavalyi évébe: a 2022-es év referenciáit a kelet-európai teljes területet is vezető Bakody Katalin mutatta be. Többek közt két dél-tiroli szálloda textilmegodásait láthatták a vendégek - e két hotelt, a négy csillagos Santré Hotelt éa közelében található Badia Hill Hotelt épp nemrégiben mi is bemutattuk, elég részletesen. A tavalyi év osztrák munkái közül láthattunk még egy marialmi hotel (Hochkönig) függönyözését, valamint egy másik szálláshely (Alpinresort Schwartz) felújítása során a textilezését. A hazai munkák közül kimagaslott a Danubius Hotels megújítási munkáinak folytatása, valamint a szintén a BDPST kezelésében lévő tarcali Andrássy Kúria különleges falipanel megoldása - amely szintén a JAB sokoldalú belső megoldásainak egyik szép példája.

Osztrák borhotelben (Scheibelhofer in Andau) is megbízták a magyar szakembereket textilek odaszállítására. Például olyan egyedi gyapjúszőnyegeket rendeltek, amelyek bírják a megpróbáltatásokat. Akárcsak azok a műbőr-megoldások, amelyeknek szintén a komoly tűzrendészeti előírásoknak és persze, borhotel lévén, a borral való találkozásnak is meg kellett felelniük. Bécsi borhotelben is végeztek hasonló jellegű munkát, valamint a hazai, Hegymagason lévő Szászi Birtokra is kerültek terítőik, szintén a gyakran a borral való találkozásoktól védett felülettel.

Városi hotelekben is sokat dolgoztak tavaly. Bécsben a Motto-ban csakúgy, mint a pesti Verno House mellett a Hotel Oktogonban, ahová fényáteresztő függönyöket szállítottak, szintén lángmentes kivitelben. A megújított Aria Hotel belsőépítészeti munkáiban is szerepet játszotta, csakúgy, mint a Mamaison Residence Izabella szobáinak átalakításának folytatásában. A füredi LUA Resort-ba különlegesen hímzett párnákat szállította, a büki Greenfield Golf &Spa vendégszobáiban az ágyfejvégek megoldásai egytől-egyig JAB-termékek.

Számos gyerekhotelben is végeztek munkát - így a hazai Kolping-házban éppúgy, akárcsak a Familux-lánc osztrák tagjainál.

Nemcsak hotelekben, hanem topéttermekben is kaptak textilmunkákra megbízást: az esztergomi 42 Restaurant-ban ragasztott karnisokra kerültek fel a függönyeik, a tatai Platán Gourmet-ban is a JAB-é az érdem a textilmegoldások területén.

És még sorolhatnánk tovább. Voltak épülő irodaházakban megbízásaik, valamint a pesti Vígadóban is az ő függönyeik kerültek nagy magasságokba - a JAB magyarországi csoportja nem ült ölbe tett kézzel 2022-ben, és nagy valószínűséggel 2023-ban sem lesz ez másképp.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.