Jelentős áradás lesz a Balatonnál

Június 6-tól egészen október közepéig tart idén a II. Nagyon Balaton rendezvénysorozat, amely az alapítók szándéka szerint a Balaton Régió legizgalmasabb, legnívósabb programjait tömöríti, számukra kíván a jelenleginél jóval nagyobb nyilvánosságot biztosítani.

A II. Nagyon Balaton sajtótájékoztatóján Lobenwein Norbert, a Nagyon Balaton egyik alapító-főszervezője elmondta, hogy a Mastercard Balaton Sound alapítóiként úgy látták, számos olyan program hiányzik a Balatonról, amelyek még vonzóbbá, még élettel telibbé tehetnék ezt a gyönyörű helyet - nem csak itthon, hanem külföldön is. Ezért a közel 20 eseményt felvonultató programhoz idén kapcsolódott például a Művészetek Völgye, az ARTplacc és a KULTKIKÖTŐ is.

Koncert a tó közepén

Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció másik vezetője elárulta, hogy a szezon idei nyitánya meglehetősen egyedülálló lesz. Június 6-án Tihany és Szántód között a Balaton közepén kapcsolódik össze két komp, amelyen a Csík Zenekar ünnepi koncertjével, a Balatoni Hajózási Zrt.-vel közösen nyitják meg a Nagyon Balatont. Megjegyezte, hogy rossz idő esetén vészforgatókönyvvel is készülnek az 1000 fős hallgatóságot elbíró eseményre.

Nagyon Siófok

Siófokon lesz a legtöbb program idén nyáron. A főtéren üzemel majd június 12-től július 13-ig a VB Terasz, ahol az év legjobban várt sporteseményének, a brazíliai futballbajnokságnak a rajongói gyűlhetnek össze. A közvetítésekhez, pódiumbeszélgetésekhez, elemzésekhez és értékelésekhez kapcsolódnak hazai edzők, egykori szövetségi kapitányok, szakkommentátorok, aktív sportolók, futballisták.

A Nagy Csobbanás egy kimondottan családi fesztivál, amely idén másodszorra, három különböző helyszínen és időpontban kerül megrendezésre a Balaton körül. A programok egész nap ingyenesek. A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy a hangosítás gyermekbarát lesz, így a gyerekek is bátran részt vehetnek az eseményen.

Augusztus 8-án az Omega együttes egy izgalmasnak ígérkező koncertet mutat be a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon a legnagyobb Omega slágerekkel.

A Balatoni Halfesztivál is Siófokon kerül megrendezésre. Október 10-12. között ismét az uszonyosoké lesz a főszerep. A vendégek nem csak a tányéron csodálhatják meg az ízletesen elkészített halakat, hanem akváriumba elhelyezve, a természeteshez közeli állapotukban is megismerkedhetnek velük.

Borhónap, kultúra

Augusztus 9-31-ig lesz a Balatonfüredi Borhetek, amihez idén már 10 koncert kapcsolódik. A belépés egész végig ingyenes.

A KULTKIKÖTŐ idén kezdi a 9. évadát. Június 14-től szeptember 28-ig elsősorban gyermekeknek szóló előadásokkal várják a családosokat a szervezők. A programsorozatot Halász Judit koncertje nyitja majd, a felnőttek és gyermekek nagy örömére.

Az idei nyáron rengeteg művészeti és kulturális program csatlakozott a Nagyon Balatonhoz. Július 12-20. között negyedik alkalommal ad otthont Tihany az ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztiválnak. Június 25. és augusztus 3. között pedig a Művészetek Völgye programon vehetnek részt az érdeklődők Kapolcson és környékén.

Amiket már nem kell bemutatni

Természetesen idén is megrendezik a már mindenki által ismert Mastercard Balaton Soundot, a STRAND fesztivált és a múlt évben debütált B my Lake fesztivált is. Ezekre a rendezvényekre már most korlátozott számban lehet jegyet és bérletet beszerezni. Lobenwein Norbert megjegyezte, hogy ezeket a fesztiválokat érezhetően nagyon várja a közönség.

Sportfesztivál

A sportolók sem maradhatnak ki a jóból. Minden eddigi létszámot meghaladva - május 31-én reggel 8 órakor Balatonaligán - immár 8. alkalommal rajtol el az egyik legnépszerűbb futóverseny, az Ultrabalaton. Aki triatlonra vágyik, az részt vehet a BalatonMan nevű triatlon eseményen, ahol három különböző távra lehet nevezni.


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.