Jelentősen nőtt az utazásszervezők összkauciója

Az idei évre 16,2 milliárd forintnyi vagyoni biztosítékot igazoltak a magyarországi utazásszervezők, a 2016-ra vonatkozó összeg eléri a 18,7 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy jövőre az irodák forgalmuk növekedésére számítanak. 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) legfrisseb adataiból megtudtuk, hogy az idén október 31-ig benyújtott, 2016-ra igazolt kauciók összmértéke jelentősen emelkedett a tavalyihoz képest.

Békési Tamás, az MKEH főosztályvezető-helyettese elmondta, hogy 2014. október 31-ig összesen 16,2 milliárd forintnyi vagyoni biztosítékot rögzítettek a magyarországi utazásszervezők 2015-re – és bár ez a szám év közben emelkedett –, az idén október 31-ig benyújtott, vagyis a 2016-ra igazolt összes vagyoni biztosíték mértéke elérte a 18,7 milliárd forintot. Ez azért is számít jelentős emelkedésnek, mert a korábbi években 15 milliárd forint körül stagnált ez az érték, efölé nem igazán ment. 2013 év végén például – a 2014-re igazolt kaució mértékében – volt egy kis visszaesés, ekkor 13,9 milliárd forint volt a bejelentett összes biztosíték, ez azonban részben annak tudható be, hogy abban az évben jelentett csődöt a Best Reisen Utazási Iroda, melynek kauciója akkor 1,3 milliárd forint volt.

A tavaly év végi, 2015-re igazolt listát ide kattintva tekintheti meg.

Természetesen nem minden utazásszervező tervez forgalomnövekedést jövőre, vannak, amelyek nem változtattak, sőt még csökkentették is vagyoni biztosítékuk mértékét.

Top 10-es lista 20%-os kaucióval rendelkező utazásszervezők jövő évre igazolt vagyoni biztosítéka alapján:

N-U-R Neckermann: 3 milliárd Ft
Green Travel: 1 milliárd 650 millió Ft
IBUSZ: 1,1 milliárd Ft
Kartago Tours: 1 milliárd Ft
Sun & Fun Holidays: 700 millió Ft
Unitravel: 583 millió 108 ezer Ft
Tensi: 560 millió Ft
Taurus Reisen: 541 millió 770 ezer Ft
Anubis Travel: 433 millió Ft
Grand Tours: 340 millió Ft

Top 10-es lista 12%-os kaucióval rendelkező utazásszervezők jövő évre igazolt vagyoni biztosítéka alapján:

Fehérvár Travel: 768 millió Ft
OTP Travel: 360 millió Ft
Haris Travel Club 144 millió Ft
Z(s)eppelin: 132 millió Ft
Vista: 126 millió Ft
Proko Travel: 122 millió 400 ezer Ft
utazom.com: 120 millió Ft
Premio Travel: 100 millió Ft
BCD-Travel: 93 millió 832 ezer Ft
Mauri: 90 millió Ft

A vagyoni biztosítékra kötelezett utazásszervezők legfrissebb, 2015. december 22-én frissített listája már megtalálható az MKEH weboldalán.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.