hirdetés
hirdetés

Félúton nyugat és dél között

Stílusos megoldást választott a DZT Német Turisztikai Hivatal az Európa Kulturális Fővárosa címet jövőre betöltő Ruhr-vidék magyarországi népszerűsítésére: Pécsett, a 2010-ben szintén ünneplő magyar nagyvárosban mutatták be a sajtó képviselőinek az egykori iparvidék jövő évi programjait, kulturális kínálatát.
hirdetés

A pécsi színhely azért is izgalmas volt, mivel jövőre az említett német vidék és a magyar mediterrán központja mellett Isztambul lesz a harmadik európai kulturális főváros, és Pécs összekötő láncszemet jelenthet nyugat és kelet, illetve nyugat és dél között.

Drukkolunk, hogy a németeknek sikerüljön minél több turistát odacsábítaniuk arra a vidékre, amely még honfitársaik többsége számára egy letűnt kor nehézipari központjának számít. Persze érdekes építészeti megoldásokkal, különleges kulturális eseményekkel, profi tervezéssel és szervezéssel ebből értékes turisztikai programot lehet varázsolni.

Ugyanígy reméljük, hogy Pécsett 2010 nem csupán a nagy lehetőségek, hanem a megvalósult ígéretek éve is lesz. Most még jóformán járhatatlan a belváros, de a szervezők ígérete szerint januárra, a kulturális év hivatalos megnyitására befejeződik a közterek – köztük a legfontosabb Széchenyi tér - felújítása, és a városba érkező turisták valóban a város legszebb arcát láthatják. A szervezők szerint abban is bízhatunk, hogy több száz színvonalas program közül válogathatnak jövőre a Pécsre érkező turisták. Reméljük, hogy hamarosan az utaztatók is megismerhetik a tervezett események listáját, hogy minél több csoportot szervezhessenek Pécsre. Egy véletlen szintén az újdonságokra nyitott vállalkozások kezére játszhat: december 19-étől vízummentesen utazhatnak az Európai Unió területére a szerbiai, montenegrói és macedóniai állampolgárok. Így egy karnyújtásnyira fekvő, évek óta zárt piac nyílhat meg újra azok számára, akik időben lépnek.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai