Magyar burgert nekünk és Európának!

Közép-európai márkává fejlesztenék tulajdonosai a budapesti kézművesburger-forradalom egyik élharcosát, a Zing Burgert.

A burgerlánc két tulajdonosa, Csanda Eszter és Susánsky Ádám a Forbes áprilisi számának nyilatkozott arról, hogy franchise hálózattá szeretnék alakítani a Zing Burgert, amelyből szerintük olyan közép-európai sikermárka lehetne, mint a Szigetből vagy a Red Bullból. 

A Zing Burger 2013-ban indult egy átalakított furgonnal, amelyben az utcán sütötték és sütik még mindig a hamburgereket. Azóta a lánc már négy étteremből és négy food truckból áll, az év végéig pedig még egy éttermet tervez nyitni a cég. 2017 végéig pedig az első franchise éttermet is megnyitnák, vagyis egy olyan éttermet, amely Zing márkanévvel és a Zing tulajdonosainak előírásaival működik, de más tulajdonos és üzemeltető keze alatt. 

Az étteremlánc egyelőre még adatokat gyűjt a saját éttermeiről, hogy ki tudják alakítani, pontosan mit és hogyan fektetnének le a franchise szerződésekben. Hogy mindezt kitapasztalják, a tulajdonosok szerint a mostani négy étterem és négy furgon is úgy működik, mint egy "belső franchise".

A növekedésre Csanda és Susánsky szerint van még tér a növekedésre, mert a keresetek országos növekedésének köszönhetően már sok helyen megengedhetik maguknak az emberek a drágább, de igényes hamburgereket. Budapesten kívül például még nincs Zing Burger, pedig  már most is keresték őket több vidéki városból.

Forrás: Index


Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.