Meghirdették a Magyarország étele - Szamos Mátyás Tányérdesszert versenyt

A nevezéseket a verseny szervezői 2024. január 30-ig várják.

Sölch Gellért helyettes államtitkár a verseny sajtótájékoztatóján elmondta:  "Csak úgy lehet a verseny igazán sikeres, ha a magyar konyhaművészet és a magyar cukrászmesterség hagyományaira épít".

 

Hozzátette: szükség van kreativitásra, és arra, hogy mindezt időről időre, az újabb technológiákat is alkalmazva megújítsuk. Azonban karácsony idején, amikor sokan maguk is elkészítenek egy-egy finom süteményt, mindig visszanyúlunk azokhoz a régi kincsekhez, amelyeket történelmünkből, családi hagyományunkból veszünk elő, ez adja meg az igazi ízét és örömét az elkészült ételnek.

A verseny szervezőit, résztvevőit is, a szakmai felkészültség mellett, a magyar konyhakultúra tisztelete és a hagyományok őrzése jellemzi. A Szamos Mátyás Tányérdesszert verseny döntőjét a III. Magyar gasztronómia napján rendezik meg 2024. április 27-én Szolnokon.
Várhelyi Miklós mesterszakács szakoktató, a gasztronómiai napon megvalósuló négy verseny szakmai zsűrijeinek elnöke elmondta, ezen a napon rendezik meg a Magyarország étele szakácsverseny mellett a Schnitta felszolgálóversenyt és a Szakma Ifjú Mestere iskolák közötti versenyt is.
 A zsűri tagjai: Erdős Hanna, Kiss Zoltán, Kutyifa Gábor, Mihályi László mestercukrász, Magyar Szabolcs, Paskó Csaba, Prohászka Béla mesterszakács lesznek.
    

Forrás: MTI


Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.