Krúdy húslevese és töltött dagadó luxuskivitelben

Bemutatkozott a sajtó képviselőinek a VIRTU étterem - amit láttunk és kóstoltunk, minden várakozást felülmúlt. Most élményeink következnek, képekben.

A VIRTU Restaurant konyháját a 26 éves Lendvai Levente vezeti, aki az Arany Kaviár étteremből érkezett a MOL Campus torony tetejére - most személyesen mutatta be az étterem emblematikus ételeit és személyes történetekkel fűszerezve kínálta az est résztvevői számára, melyek között főszerkesztőnk, Vágó Ágnes is jelen volt.

„Amit mi nyújtunk, ezek az otthon és a szeretet ízei, melyek egy pici melegséget hoznak az életünkbe. Nekem az évek folyamán nagyon sok ötletem gyűlt össze, úgy érzem, hogy ezen a helyen ezeket meg tudom valósítani. Úgy találtunk egymásra, a VIRTU-koncepció, az én eddigi munkám és a teljes vendéglátó csapat, ami számomra mesébe illő. Nincs olyan elvárás, hogy megfeleljünk a budapesti gastro trendnek - bátor lenne azt mondani, hogy inkább mi szeretnénk alakítani azt?” - hangzott el a séf bevezetőjében.

BÁRKONCEPCIÓ:

A bartender, Steier Máté korábban a Boutiq Bar csapatában dolgozott. A VIRTU bárjába egy érthető koncepciót álmodott.

A signature koktélok megalkotásánál szempont volt, hogy ahol lehet, ott valahogy jelenjen meg a magyarság. A jelenlegi trendnek megfelelően nagy hangsúlyt kapott az alkoholmentes és az alacsony alkohol tartalmú választék is. A bárkínálatot külön barfood kínálat teszi teljessé. Itt a séf, Lendvai Levente szabadabban mozgott, és fúziós ételeket is alkotott, mint a kacsatoast negroni majonézzal.



A KÓSTOLT ÉTELEK:

Bródy Sándor kedvenc káposztás pogácsája / A pogácsa, melyet Bródy és Krúdy az anekdota szerint a Margit-szigeten ücsörögve falatozgatott. A VIRTU séfje lilakáposztával készíti.

Káposztaleves / A régió szinte minden konyhája ismeri valamilyen verzióban. Nem hiányozhatott valamilyen formában az étlapról.

Hideg báránysült, lencsesaláta, konfitált fokhagyma / A séf édesanyjának családi receptje. Az étel, amit mindig Szilveszter másnapján fogyasztott a család. A szilveszteri lencséből félretettek egy adagot, abból tudott másnapra ízletes fogás készülni.



Krúdy húslevese: főtt marha stefánia, főtt marhanyelv, velős csont, répák, póréhagyma, zöldborsó, grízgaluska, fondant burgonya csicsókával, tejszínes spenót, tormás sárga cékla, mustár / Az étel minden része egyszerre érkezik az asztalra. A sorrendet nem határozza meg a séf, a vendégek döntik el, hogyan fognak hozzá. Ez is olyan étel, amit Levente nagymamája, anyukája és most már ő is így készít. Egy recept, ami nemzedékek óta öröklődik.



Töltött sertésdagadó, burgonyapüré, római saláta / A séf édesapja hentes volt, így Levente otthonról hozza a készségét és az igényét annak, hogy egy állat minél többféle részét készítsük el ízletesen. A dagadót a vasárnapi templom előtt tették be a sütőbe, amikor pedig hazaértek, már csak az utolsó simítások maradtak. Ez a fogás, melyben a magyar hagyomány tökéletesen megjelenik.

Vargabéles, málna-cseresznye sorbet, aranymazsola / Egy klasszikus magyar desszert, melyet nagyon kevés hazai étterem tart étlapján. Két személy számára elegendő adag érkezik, az aranymazsolát külön csészében szolgálják fel.

Forrás: VIRTU


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.