SzÉSzT-találkozó fontos témákkal, szeptemberben

A vendégek visszatértek, az iparágat most a jövő kérdései foglalkoztatják: a jogszabályváltozások, a munkaerőhiány, a hatékonyság növelése, az új környezettudatos megoldások alkalmazása, és az energiatakarékosság. Ezek a kérdések állnak a kilencedik alkalommal megrendezett Szállodai és Éttermi Szakmai Találkozó (SzÉSzT) középpontjában is.  

Kilencedik alkalommal rendezik meg szeptember végén a Szállodai és Éttermi Szakmai Találkozót (www.szeszt.hu). A hazai vállalkozások összefogásával létrejövő ingyenes szakmai rendezvény célja, hogy a szálloda és vendéglátóipar képviselőinek teret biztosítson a mélyreható szakmai információk megszerzésére, a lehetőségek feltérképezésére és a tapasztalatok cseréjére.

Aki talpon maradt, jól járt, vonja le az elmúlt év tanulságát Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) elnöke, a SzÉSzT egyik előadója. Mint mondja, a Covid és az energiaárrobbanás kettős negatív hatására reagálva a vendéglátóhelyek 8 százaléka zárt be, és mintegy tízezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma az ágazatban. Ám tavaly év vége felé a forgalom váratlanul elkezdett növekedni, az év végi ugrás eredményeként a tavalyi egész éves forgalom volumenben már csak 4 százalékkal maradt alul a 2019-eshez képest, értékben pedig e felett volt. 

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke szerint a magyar turisztikai ágazat kifejezetten jó évet zár az idén. Ez kétségtelenül az ide – és ezen belül leginkább Budapestre – látogató külföldi turistáknak köszönhető, foglaltságban ugyan nem, ám bevételben már bőven elértük a járvány előtti szintet. A szakember szerint az idei szezon különlegessége, hogy az a hazai réteg, amely a növekvő árak ellenére megengedhetett magának hosszabb nyári üdülést, az idén – négy év bezártság után – inkább külföldre ment. 

A most elkövetkező időszakban azonban érdemes lesz azt is figyelni, milyen valós hatása lesz a SZÉP Kártya szabály-változásainak, hiszen a turisztikai ágazat védelme érdekében esetleg szükség lehet az élelmiszer-vásárlásoknál akár egy plafon megállapítására is. Hasonló kérdés, hogy milyen új helyzetet teremt a fővárosi piacon a magánszállások újranyitása. Amíg a járvány idején 4-5 ezerre csökkent az AirBnB típusú szállások száma Budapesten, addig az idénre számuk ismét 14 ezerre nőtt. De hasonló változást hoz majd a vendéglátásban januártól az új betétdíjas rendszer bevezetése is, hiszen a visszagyűjtendő edényeket (mindent, ami egy decisnél nagyobb kiszerelésben van) külön tárolni és rendszerezni kell majd, ami egészen új helyzetet teremt a raktározásban és a hulladékkezelésben.

A SzÉSzT-találkozón többek között ezekről a kérdésekről három szekcióban (management, housekeeping, vendéglátás) párhuzamosan folynak majd az előadások, választ keresve a szakma mai kihívásaira. A különleges találkozónak különleges helyszín ad most otthont: a Birdies Rendezvényház Szentendrén, amelyet eleganciája, modernitása és az egyedi design megoldásai tesznek különlegessé. A ház és a hozzá kapcsolódó egyedi kialakítású dunai kikötő, a luxus kivitelű apartmanház, és a dunaparti szabad területek formabontó és egyedi helyszínt adnak az idén a SzÉSzT-nek.

A szeptember 26-i konferencián a szálloda- és vendéglátóipari szakemberek számára a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a https://szeszt.hu/regisztracio/ címen lehetséges.

Forrás: SzÉSzT


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.