Átalakul az ágazat irányítása

Átalakul a magyar turizmus szervezete, létrejön a Magyar Turisztikai Ügynökség, amelyet kormánybiztos felügyel – jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

Az új ügynökséget Guller Zoltán vezeti, a kormánybiztos Bienerth Gusztáv. Az átalakulás lapzártánk idején indult, a jogi-szervezeti része néhány hónap alatt lezárul - értesült az MTI. A kormánybiztosság intézményi-infrastrukturális hátterét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) adja. Seszták Miklós ismertette: a jelenlegi ágazati struktúra állami része a „közigazgatás béklyójában szenvedett”. Az új szervezetben a szakmai felelősséget a nemzeti fejlesztési miniszterre ruházta a kormányhatározat. A kormánybiztossággal olyan minisztériumok feletti szervezetet jött létre, amely a turisztikai stratégia és szervezet irányítója lesz, és együttműködik a nemzeti fejlesztési miniszterrel.

A Magyar Turisztikai Ügynökség a termékfejlesztéstől a rendezvények koordinálásán át a külképviseletekig minden, turizmust érintő kérdéssel foglalkozni fog – mondta Seszták Miklós. Ezzel a rendszerrel a magyar turizmust felemeljük, és a közigazgatási béklyóból piaci szereplővé emeljük át – fogalmazott a miniszter. A jogi-szabályozási kérdéseket, feladatokat az ügynökség látja majd el. A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) maradnak az uniós források felhasználásával, kifizetésével kapcsolatos ügyek, ellátja az irányítóhatóság feladatait, így a 2014–2020-as támogatási időszak forrásait nem veszti el az ország.

A megszűnő-átalakuló Magyar Turizmus Zrt. dolgozóival kapcsolatos kérdésre kifejtette, jó szakemberek, csak rossz struktúrában ültek. Mindenkinek felajánlják, hogy átjöjjön és dolgozzon az új rendszerben.

Az éttermi szolgáltatások áfájának csökkentéséről kormánydöntés lesz – jelezte. Bienerth Gusztáv elmondta: az eddigi magyar bürokratikus intézményrendszernek a nemzetközi versenyben ügynökségekkel kellett felvennie a versenyt. A kormánybiztos hivatali apparátusa az ügynökségen belül lesz, azonos helyen, a Magyar Turizmus Zrt. épületében – mondta.

Guller Zoltán, az ügynökség leendő vezetője szerint az ügynökség legfontosabb feladata a piaci szereplők segítése, támogatása és a koordináció lesz. A létrejövő új struktúra az eddiginél jobban segíti majd az ágazat szereplőit. Kérdésre válaszolva elmondta: a Magyar Turizmus Zrt. fog ügynökséggé alakulni jogutódlással, minden szakembernek számítanak a munkájára a jövőben is.

A kormányrendelet szerint Seszták Miklós a turizmusért és vendéglátásért felelős kormánytag, akinek feladata a turizmusra, az utazásszervező és -közvetítő tevékenységre, az utazási és utazást közvetítői szerződésre, a falusi és agroturizmusra, valamint az egészségturizmusra vonatkozó jogszabályok előkészítése. Seszták Miklós kialakítja és működteti továbbá a turizmus kormányzati irányítási és intézményrendszerét, kidolgozza a turizmusfejlesztés koncepcióját és támogatási rendszerét, összehangolja az európai uniós tagságból adódó kormányzati turisztikai feladatokat, irányítja a belföldi és nemzetközi turisztikai marketingtevékenységet. A vendéglátás területén előkészíti a vonatkozó jogszabályokat.

Guller Zoltán 2012 szeptembere óta az Erzsébet-program végrehajtásával kapcsolatos feladatokat látja el. Bienerth Gusztáv korábban a PricewaterhouseCoopers vezérigazgatója volt, majd a Roland Berger Zrt. elnöke lett. A PwC készítette a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányát, a Roland Berger tavaly nyári elemzése szerint pedig akár egymilliárd eurós turisztikaibevétel- növekedés érhető el Budapest számára három–öt éves távon.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.