Európai innovációs különdíjat kapott a Gyulai Várfürdő

A Gyulai Várfürdő nyerte el az Európai Fürdőszövetség, az ESPA Innovation Awards 2015-ös innovációs különdíját, melyet Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár adott át Budapesten Boros László Attilának, a Gyulai Várfürdő igazgatójának.

A független nemzetközi zsűri által odaítélt rangos elismerés a fürdő üzemeltetőjét dicséri azzal, hogy családi élményfürdő beruházását Európa egyik leginnovatívabb fürdőberuházásaként értékelte. A 2012-2013-ban épült AquaPalota családi élményfürdő a nyereségesen üzemelő gyógy-, strand- és élményfürdő eredményéhez jelentős mértékben járul hozzá – tudtuk meg az igazgatótól. Boros László Attila elmondta, hogy az AquaPalota egész családot kiszolgáló, különleges élményelemeinek köszönhetően tavaly 21%-kal növelte a fürdő látogatószámát.

Az európai fürdőszakmai szervezet német, portugál és litván fürdők mellett Magyarországról egyedüliként jutalmazta innovációs különdíjával a Gyulai Várfürdőt, mert az AquaPalotával példamutató fejlesztést valósított meg: létrehozott egy nemzetközileg is vonzó turisztikai attrakciót úgy, hogy egyidejűleg hozzájárult a környezeti fenntarthatósághoz és a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez.

Az EU-s pályázati támogatással megépült beruházás részeként egy jövőbe mutató, innovatív elképzelés is megvalósult azzal, hogy hőszivattyúkkal hasznosítják a gyógymedencék használt, de még meleg vizét. Ezzel a hulladékhővel fűtik az Aquapalota családi élményfürdő medencéit és helyiségeit, miközben a légkezelő rendszerekbe hővisszanyerőket építettek be. Megnyitása óta az AquaPalota még nem használt földgázt.

A sikereken felbuzdulva az önkormányzati többségi tulajdonú cég új projektet tervez: a villamos energiaköltségek további csökkentése érdekében szeretnék a termálkutakból „melléktermékként” feltörő gázt gázmotorok segítségével elektromos árammá átalakítani – árulta el az igazgató. Jelenleg ennek a beruházásnak az előkészítésén dolgozik a cégvezetés.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.