2020-ban összekötik Egert az M3-as autópályával

Ahhoz, hogy a hevesi megyeszékhely lakói, a munkába járó emberek és az érkező turisták még jobb körülmények között közlekedhessenek, további fejlesztésekre lesz szükség – jelentette ki Habis László, Eger polgármestere a városban kedden tartott vállalkozói fórumon. Ezek megvalósítására különböző elképzelések, tervek születtek és többféle pályázatot is benyújtott az önkormányzat támogatásokra.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt., valamint a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett és a kamara székházában tartott fórumon az Egerben tevékenykedő ipari, kereskedelmi, turisztikai vállalkozások vezetői, illetve képviselői vettek részt.

Folytatódik a városfejlesztés

Habis László azt is elmondta, hogy a kormány és az egri önkormányzat között létrejött megállapodás alapján 11 milliárd forint értékű fejlesztést támogatnak. Ez kilenc kiemelt pillért tartalmaz a megyeszékhelyen. Az önkormányzat arra törekszik, hogy a következő időszakban a támogatások körét tovább növelhesse. Ebben a közlekedés, az úthálózat fejlesztése is szerepel. Mindenekelőtt az a cél, hogy Egert egy gyorsforgalmi úttal kössék össze az M3-as autópályával, ezzel jelentősen lerövidülhetne az Egerbe látogatók utazási ideje.

Emellett az is fontos törekvés, hogy a városban is megépüljön az úgynevezett intermodális csomópont. Ezzel a vasúti és az autóbuszközlekedést jobban összehangolhatják. A polgármester hangsúlyozta, hogy folytatódik a városfejlesztés a hevesi megyeszékhelyen, amely a turizmust is szolgálja. Ennek érdekében már kidolgoztak egy gyógyhelyfejlesztési projektet, melynek súlypontja az Érsekkert, illetve a strand környékének és a környező utcáknak a fejlesztését irányozza elő. A város életében az is fontos feladat, hogy megvalósítsák a szennyvízhálózat teljes rekonstrukcióját. Felújítják a belvárosban, a Dobó utca 30. szám alatt önkormányzati tulajdonban levő házat, amely összeköttetésben van várral. Ez több százmillió forintos projektet jelent. De az is hangsúlyos feladat, hogy Eger déli iparterületén javítsák a közlekedési feltételeket. A polgármester rámutatott, hogy a felsorolt fejlesztésekkel – a korábbi évtizedekhez képest – jelentősen előbbre lépve még komfortosabbá tehetik a várost.

Több százmillió forintot költöttek tervezésre

Ezután Tuza Róbert, az egri polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője azt emelte ki, hogy az elmúlt időszakban több százmillió forintot költöttek tervezésekre, illetve a beruházások előkészítésére. Elkészült az Eger kerékpárhálózatára vonatkozó tervezet is, amely arra irányul, hogy a város különböző részeit – így a déli területeket is – összekössék egymással. Ezáltal is csökkenteni szeretnék a gépjárművektől forgalmas utak zsúfoltságát. De ahhoz is hozzájárulnak, hogy Egert és közeli Andornaktályát kerékpárúttal kössék össze a gyorsabb közlekedés érdekében.

A továbbiakban Horcsin Zoltán tervező vetített rajzokon mutatta be, hogy Egerben a közlekedés fejlesztésére hol és milyen közlekedési csomópontokat alakítanak ki, illetve hogyan fejlesztik a közműhálózatot és miként változik majd a forgalmi rend.

Kétszer két sávos autóút és kerékpárút épül

A vállalkozói fórum további részében szakértők ismertették Eger várható összekötését az M3-as autópályával. Tüske Zsolt, a Pannonway Kft. munkatársa a fejlesztési projektet mutatta be. Tájékoztatójából kitűnt, hogy több mint egy évtizede kezdődött el az erre vonatkozó tervezőmunka. Az évek során mindez többször változott, de 2014-ben és 2015-ben kidolgozták a legújabb induló-, majd a megvalósítási tervet. A leendő M25-ös autóúthoz környezetvédelmi tanulmányterv is készült. Jelenleg pedig a szükséges engedélyezési dokumentumok teljes beszerzését végzik, hogy elkezdődhessen a kivitelezés.

A munkák során a kétszer két sávos gyorsforgalmi utat északi és dél szakaszra osztották fel. A tervezéskor figyelembe vették az Eger környékén található olajkutakat is, és többszöri egyeztetés után alakították ki az út nyomvonalát. Mindez az M3-as autópálya füzesabonyi csomópontjának közeléből indul és Maklárt, Nagytályát, illetve Andornaktályát érintve csatlakozik az Eger déli városrészében levő K2-es útba, és az egerszalóki csomópontnál ér véget. Egyébként az M25-ös autóúthoz kerékpárutat is terveztek.

A Füzesabonytól Egerig tartó 19 kilométer hosszú gyorsforgalmi út első szakaszát várhatóan 2018 tavaszára készítik el – mondta Varga László, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. munkatársa. Az építés pedig 2020 első negyedévében fejeződik be, így akkor teljes egészében összekötik Egert az M3-as autópályával.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.