hirdetés
hirdetés

25 milliós kártérítést várnak a Club Tihanytól

A Veszprém megyei bíróság szerint a Club Tihany kárt okozott a Media Hungary 2010 konferencia szervezőjének, amikor szerződésük ellenére tavaly májusban a konferencia idejére leszerződött egy harmadik féllel, így a rendezvényt váratlanul egy másik helyszínen, Balatonfüreden kellett megrendeznie - ismertette szerkesztőségünkkel a bíróság hétfőn kihirdetett közbenső ítéletét dr. Ruttner György ügyvéd, a felperes Media Hungária jogi képviselője.

hirdetés

A Média Hungária Konferenciairoda 13 éven át folyamatosan a Club Tihanyban rendezte meg a Média Hungary és Internet Hungary konferenciákat minden év májusában, illetve októberében több ezer résztvevővel. A 15. születésnapját ünneplő Média Hungary konferenciát a szervezők 2010-ben is a szokott helyszínre tervezték, s ehhez a sok év alatt kialakult módon le is foglalták a helyet Club Tihanyban. A szállodát üzemeltető Club Tihany Zrt. azonban egy héttel a kétnapos konferencia előtt arról tájékoztatta partnerét, hogy a korábban közösen kijelölt időpontban más konferencia számára biztosítja a Club Tihany teljes kapacitását.

A szervezők egyetlen hét alatt "áttelepítették" a konferenciát Balatonfüredre, ahol a konferencia végül több mint 1200 résztvevővel sikeresen lezajlott. A konferencia szervezői a költözés miatt felmerült többletköltségek fejében 15 milliós kártérítést követelnek, emellett igényt tartanak 10 millió forint nem vagyoni kár megtérítésére is.

Információink szerint a Club Tihany jogi képviselői egy esetleges fellebbezésről az írásba foglalt ítélet megismerése után döntenek. Az érintettek a kártérítés jogosságát és annak nagyságát egyaránt vitatják.

A konferenciák azóta a siófoki Hotel Azúrban költöztek át.

Antal Fülöp
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk