hirdetés
hirdetés

370 lufival repüli át az Atlanti-óceánt

Jonathan Trappe, egy bátor és gazdag amerikai pilóta és hőlégballon kapitány elhatározta, hogy egy eddig még nem próbált módon, mentőcsónakra szerelt 370 speciális luftballonnal fogja átrepülni az Atlanti-óceánt.

hirdetés

A különlegesen tartós, de könnyű anyagból készült lufikhoz szükséges héliumot már beszerezte, jelenleg az indulás előtti utolsó előkészületeket végzi. Ez főleg az uralkodó széljárások, a hőmérsékleti- és csapadékviszonyok elemzését jelenti. Egy flexibilis haladási, süllyedési és sebességi menetrendet is készítenek, mellyel az adott útvonalon és magasságban repülő gépeket el tudják kerülni. A ballon repülésére a körzeti repülésirányítás is felhívja majd a többi gép pilótái figyelmét. A 30 méter magasságú 370 darabból álló színes ballon fürt a hozzá erősített mentőcsónakot valamint az utast és a nem kevés rakományt 18-20 ezer láb magasságba tudja emelni, ahol már gyakorlatilag csak a szél erősségétől, irányától és a hőmérséklettől függ a haladása. A szél várhatóan a ballonokat sokkal előbbre tolja majd a csónaknál, melynek a sebesség mellett a stabilitását is meg kell tartania.

Jonathan Trappe
Jonathan Trappe

Az zuhanás királya is segíti a kísérletet

Egy korábbi kalandor, Joe Kittinger, aki a „zuhanás királya” néven vált híressé szintén segíti az akció sikerét. Kittinger 1960-ban - igaz, nem kis ballonokkal - kísérőjével együtt 31.000 méterre emelkedett, majd onnan kiugorva bár csak félúton nyitott ejtőernyőt, mégis sértetlenül ért földet. A pilóta nem elégedett meg ennyivel, az ugrás után nem sokkal elsőként repülte át az Atlanti Óceánt nagyméretű héliumos gázballonnal. Ugyancsak Kittinger segítette a közelmúltban Felix Baumgartnert, akinek sikerült Kittinger magassági és ejtőernyős rekordját megdöntenie, és 39.000 méterről hosszas szabadesés után sikeresen földet ért.

Trappe és Kittinger jelenleg gőzerővel dolgoznak a „kisballonos” út sikerén, mely a gondos tervezés ellenére sem teljesen veszélytelen. Hasonló soklufis kísérletek során eddig öt gyakorlott kapitány vesztette életét az Atlanti-óceán felett. A mostani kísérlet sikere mellett szól, hogy Trappe már több sikeres „kisfürtös” ballonozáson túl van, átrepülte a La Manche csatornát és egyszer az Alpok hegyeit is Franciaországból, Olaszországba. Igaz, akkor kosár, nem pedig csónak volt a lufikra erősítve. Habár ezek viszonylag rövidebb távok voltak az óceánhoz képest, a széljárás azonban mindkét útnál nehezítette a repülést.

A jelenlegi felszereléssel már tavaly a Mexikói-öbölben több repülést is sikerrel végrehajtott. A járművet az USA Polgári Repülési Igazgatósága is engedélyezte. Technikailag az is megoldott, hogy ha valami műszaki hiba miatt le kell szállni a tengerre, a lufikat leoldják és a csónak motorral haladhasson tovább. A lufik nélküli manőverezést szintén kipróbálták már a Mexikói-öbölben. Az átkelés komoly személyi felkészülést, tréninget követel. Az alvás az „utazó magasságon” korlátozott, hiszen a haladás intenzitását, irányát folyamatosan ellenőrizni kell. A repülő csónakkal a leszállás helyének megválasztása és a landolás végrehajtása szintén komoly feladat. A landoláshoz speciális nyomáscsökkentő eljárást dolgoztak ki. Trappe szerint az átkelés során a csónakos lufis járművet Norvégiától Észak-Afrikáig gyakorlatilag bárhova sodorhatja a szél, a szivárvány minden színében pompázó „Rainbow Flight” kb. 5-6 napos utazás lesz.

Veér Jenő
a szerző cikkei

(forrás: Fotók: Jonathan Trappe Facebook)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk