6,8 milliót csaltak ki üdülési jog értékesítési ígéretével

Tizenhét sértettnek ígérte üdülési joga értékesítését közvetítői díj ellenében egy férfi, aki ellen nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat az ügyészség - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Serfőző Katalin közölte, a vádirat szerint a budapesti férfi 2014 szeptemberétől másfél éven keresztül úgy jutott pénzhez, hogy hazai és külföldi üdülési joggal rendelkező és azt értékesíteni kívánó személyeknek azt állította, hogy tud vevőt szerezni, a közreműködése fejében pedig közvetítői díjat kért. A vádlott valójában nem állt kapcsolatban vevőkkel, csupán a közvetítői díjként átadott pénzösszeget akarta megszerezni. A vádlott országszerte tizenhét embertől mintegy 6,8 millió forintot vett át a közvetítésért, amelyet saját megélhetésére fordított.

A vádlott 2015 tavaszán két esetben összesen 420 ezer forintot kért kölcsön magánszemélyektől, valamint 2015 őszén úgy kölcsönzött gépjárműveket, hogy a mintegy 2,4 millió forintos bérleti díjat egy sértett bankszámláján lévő pénzösszegről fizette meg, miután a bankkártyát a tulajdonosától kicsalta - tudatta az ügyész.

Forrás: MTI


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.