A bécsi üzletek kinyitnának vasárnap

Nyilvánosságra hozták a Bécsi Gazdasági Kamara közvélemény-kutatásának eredményeit. Eszerint a bécsi vállalkozások több mint 72 százaléka támogatja a vasárnapi nyitvatartást és a kerthelyiségek egész éves nyitvatartását.

„A tagjaink egyértelműen letették a voksukat a nagyobb vállalkozói szabadság és az önrendelkezés mellett” – ezekkel a szavakkal ismertette Walter Ruck, a Bécsi Gazdasági Kamara (Wirtschaftskammer Wien) elnöke a szervezet felmérésének az eredményét, amely évtizedek óta a legnagyobb volt a kamara történetében - írja az Élelmiszer Online. Az elmúlt hetekben ugyanis összesen 100 ezer bécsi céget hívtak meg, hogy vegyenek részt a közvélemény-kutatásban, amelynek keretében a vasárnapi nyitvatartásról, a kerthelyiségek nyitvatartásáról és a szociális járulék csökkentéséről kérdezték meg tagjaikat.

A több mint 14 ezer válaszadó 72,6 százaléka egyértelműen a vasárnapi nyitvatartás mellett tette le a voksát a belvárosban létrehozandó turisztikai zónában, 80,9 százalékuk pedig azt szeretné, hogy a kerthelyiségek egész évben nyitva tarthassanak, ne csak március eleje és november vége között. A tagok 60,1 százaléka a szociális hozzájárulás csökkentésének is örülne.

A Gazdasági Kamara azért döntött a felmérés mellett, mert Bécsben időről-időre fellángol a vita a vasárnapi nyitvatartásról, amelyet a kereskedelmi dolgozók szakszervezete a közelmúltban ismét elutasított. Tudni szerették volna viszont, hogy miként vélekednek a tagjaik a kérdésről. Ruck szerint körülbelül 800 új munkahelyet és 140 millió euró többletbevételt jelentene, ha a hét utolsó napján is nyitva tarthatnának a bécsi üzletek.

Forrás: Élelmiszer Online


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.