A kormány visszavonta a Limes világörökségi jelölését

Mégsem kerül fel négy hazai helyszín az UNESCO világörökségi listájára? Évtizedes munka vész kárba, és így a velünk pályázó másik három államot is megfosztjuk az esélytől.

A 444. információi szerint a magyar kormány június 8-án levélben fordult a német, az osztrák és a szlovák kormányhoz, és kezdeményezték a közösen benyújtott teljes pályázat visszavonását. Erről még a hazai örökségvédelmi szakmával, a jelölésen dolgozókkal sem egyeztettek. Márpedig, ha a 4 jelölő ország közül az egyik kormánya nem támogatja tovább a jelölést, az egész jelölés bukik, azaz a projektbe tett munka nagy része nemcsak itthon, de Németországban, Ausztriában és Szlovákiában is elvész - írja a portál.

A Limes egy őrtornyokból, erődökből és katonai táborokból álló védelmi rendszer volt a Római Birodalom határán, ennek értékes maradványai 2009 óta Magyarország és az említett államok fontos világörökségi várományos helyszínei.


A híroldal értesülései szerint Visy Zsolt régészprofesszor, a jelölés kezdeményezője és korábbi koordinátora szerint rendes ügymenetben néhány héten belül megszülethetett volna az UNESCO pozitív döntése a Limes német, osztrák, szlovák és magyar szakaszainak világörökségi helyszínné minősítéséről.



A magyar kormány egyébként már 2019 májusában hirtelen úgy döntött, kiveszi a Hajógyári-szigeten lévő helytartói palotát a jelölésből. A kormány erről a lépésről sem egyeztetett sem nemzetközi partnereivel, sem a magyar örökségvédelmi szakmával, és komoly felháborodáshoz is vezetett a dolog, hiszen a jelöléssel egyébként minden rendben volt, ha a kormány nem nyúl bele, már 2019 júliusában, a Világörökség Bizottság bakui ülésén megkaphatták volna a pályázatban szereplő helyszínek a világörökségi címet.

Az azóta eltelt 2 évben elkészültek az új szakvélemények a módosított helyszínekkel, így idén nyáron ismét célegyenesbe ért a jelölés - és most jött ez a lépés. A 444. kérdezte a kormányt a visszalépés okairól, megkeresésüket elküldték több minisztériumnak és a Kormányzati Tájékoztatási Központnak is, de érdemi válasz egyelőre sehonnan sem érkezett.


Forrás: 444


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.