A Neckermann utasai már Antalya felé tartanak

A mai - Thomas Cook-kal és ezzel kapcsolatosan a Neckermann-hoz köthető - hírek rossz ómen egy nyaralás kezdetéhez, de végül elhárultak az akadályok, és a Neckermann Magyarország ma Törökországba induló utasai rendben elindulhattak Budapestről úticéljuk felé. 

Információink szerint a Neckermann Magyarország szeptember 23-i charterjárata rendben, és az előre eltervezett időben felszállt a Liszt Ferenc repülőtérről, és elindult úticélja, Antalya felé, mintegy 130 Neckermann-os nyaralóutassal a fedélzeten. A nyaralásra induló utasok teljes szállás- és utazási költségét kifizette előre a Neckermann Magyarország, így semmi akadálya annak, hogy a nyaralóvendégek pihenése zavartalan legyen. 

Úgy tudjuk, még több száz utasuk vár arra, hogy befizetett utazásuk a közeljövőben rendben megtörténjen, és bár a Neckermann illetékesével nem sikerült beszélnünk, de információink szerint a cég mindent megtesz annak érdekében, hogy utasaik pihenése gondtalan legyen, és időben megtörténjen.

 

Hétfő délután a következő nyilatkozatot adták ki: (szó szerint közöljük)

A Thomas Cook PLC (brit piac) csődjének bejelentésére és a médiában megjelent feltételezésekre reagálva tájékoztatjuk, hogy:

• A Neckermann Magyarország, mint a magyar kereskedelmi törvény szerint önálló társaság, jelenleg folytatja normál, napi és operatív tevékenységét.

• Valamennyi külföldön tartózkodó utasunk az eredeti tervek szerint tud hazatérni.

• Az induló járatokkal kapcsolatban, kérjük, lépjen kapcsolatba az utazási irodájával vagy írjon az [email protected] e-mail címre.

A szeptember 23-ai Törökországba tartó charter járatunk rendben elindult.

• A Neckermann Magyarország stabil pénzügyi helyzetben van, és minden kötelezettségét folyamatosan megtartja, az összes kiállított számlát kifizeti.

• További kérdések esetén az ügyfelek közvetlenül felvehetik velünk a kapcsolatot az [email protected] email címen. A Neckermann összes magyarországi utazási irodája nyitva tart.

• A Neckermann Magyarország vezetése azon dolgozik, hogy a külföldi anyacég okozta gazdasági nehézségekből adódó helyzetet megoldja. A cég 3,4 milliárd forintos vagyoni biztosítéka garantálja, hogy utasainkat ne érjen anyagi kár.

                                                                                 Dr. Békefi Veronika

                                                            A Neckermann Magyarország ügyvezetője

 

Megkerestük a Magyar Utazási irodák Szövetségét (MUISZ) a történtekkel kapcsolatban, ahol nyugalomra intik mind a bajba jutott utazási iroda dolgozóit, mind az iroda utasait, és hangsúlyozták, fontos, hogy várjuk ki a történtek folytatását, hiszen a Neckermann Magyarország minden erővel azon van, hogy utasait semilyen kár ne érje anyacégük, a Thomas Cook csődje nyomán.

Forrás: turizmusonline.hu


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.