Az idegenvezető a kapocs a vendég és az utazási iroda közt

Miért fontos az idegenvezető szerepe? Hogyan tud fejlődni? Mivel könnyítheti meg a saját munkáját? Milyen elvárásokat kell teljesítenie? A többi között ezekre a kérdésekre kaptak választ a szakemberek 03.21-én a Cityrama Utazási Iroda Idegenvezetői Konferenciáján a Bo33 Hotel rendezvénytermében.

Az eseményre érkezők kaptak egy túrákat összefoglaló kiadványt, melyben szerepelnek az útvonalak, látogatnivalók, egyéb gyakorlati tudnivalók, mint például, hogy az idő függvényében miképp módosulhat egy útvonal. Szerepelnek ebben a minőség, a sztenderd alapkövei, mint többek között egy idegenvezető a túra előtti, alatti és utáni teendőiről.

Erdei Bálint a Cityrama ügyvezetője és a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke olyan, a turizmust érintő kérdésekről is beszélt, mint a megfelelő parkolási lehetőségek elérése a Hősök terén és a Citadellánál, vagy egy védett városnéző útvonal, ahol a buszok a buszsávban közlekedhetnek. Szó volt továbbá arról, hogyan lehet elérni a Várat buszokkal. Kitért arra, az utazási irodák célja természetesen az, hogy a Vár a lehető legjobban megközelíthető legyen a turisták számára. Korlátozás azonban várható, ezért különböző alternatívák kidolgozásával próbálják érvényesíteni az érdekeiket. Erdei Bálint ezek közül is kiemelte az egyiket, a NiT Hungary javaslatát: a terv szerint a Palota úton érdemes lenne kialakítani egy buszfordulót, onnan pedig fedett mozgó járdák mehetnének föl a dísztérig.

Szabó Krisztián, szintén a Cityrama ügyvezetője elmondta, hogy a sztenderd a minőséghez vezető út. Éppen ezért törekednek a fix indulási időpontokra, a program tartására, a sofőrök számára egyenruha biztosítására, és az autó logózása. Beszélt továbbá az idegenvezetők számára kiosztott kiadványról: az újdonságokat kiemelte, mint egy katalógus bemutatón. Ilyen újdonság, hogy a parlamenti látogatások időpontjai későbbre tolódtak, vagy az, hogy a Budapest by night programjuk a korábbiaktól elérően szerdán, pénteken és szombaton indul, de módosultak a Szentendrei túra napja is: ezek ebben a szezonban már kedden, pénteken, szombaton és vasárnap indulnak. A vendégigényekre alapozva a visegrádi túra bővült, már tartalmazza a látogatójegyet a fellegvárba, így van lehetőség gyönyörködni a panorámában. Szintén a visszajelzések alapján változott a Balaton túra útvonala: Herend látogatása és a strandolás között a vendég dönthet. Szabó Krisztián szót ejtett a különlegességekről is: Eat Hungary programról, a helikopteres, hőlégballonos, tandemes vagy segway-es túrákról, és a gyógyfürdő látogatásról is.

Török András, útikönyv-szerző előadásának szerkezetével és módjával alátámasztotta annak tartalmát. Arról beszélt, hogyan lehet háttér információkkal és a személyiség fűszerével izgalmasabbá tenni egy túrát, hogyan lehet bele vinni a humort, miközben a tények sem vesznek el.

Tamási Krisztina, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének tagja a FEG (European Federation of Tourist Guide Assotiations) 6 napos tréningje alapján a hétköznapi munka során használható információkkal vértezte fel a közönséget. Beszélt a felkészülésről, az idegenvezető feladatairól, külön kitért a kommunikációra és a nem szóbeli jelzésekre. Mindeközben a tapasztalt kollégái sem unatkoztak az előadásán. Úgy beszélt a szakmáról, hogy nem felejtette el megemlíteni annak nehézségeit, és mindjárt kezelési, megoldási javaslatokkal is szolgált ezekre.

Andrási Márta 25 éves szállodai tapasztalatának jelentős részét a Marriott majd a Four Seasons hotel munkatársaként, főportásaként töltötte. A vendégek igényeire hangolódva az elmúlt évben hetente 2 alkalommal monitorozta a Cityrama túráit. Nem volt rest kritikát is megfogalmazni és persze jó példákat is említett. Kiemelte a kiadványban is szereplő alapelvek betartásának fontosságát, a rugalmasságot, és azt, hogy az esetleges negatív tapasztalatokat hogyan érdemes még a helyszínen kezelni, kompenzálni. A konklúziója szerint a lényeg, hogy mindezt szívvel-lélekkel tegyék. És mint azt a nap folyamán többen is hangsúlyozták, az idegenvezető a kapocs a vendég és az utazási iroda közt. 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.