Backstage: Logisztika, raktár és lazítás

Backstage: Logisztika, raktár és lazítás

Izgalmas „backstage” túrán vehettünk részt a verseny második napján, Florent Suplissionnak, a Bocuse dʼOr versenyt szervező GL Events gasztronómiai események igazgatójának vezetésével.

Az egész egy nagy show, ahol a versenyzők a sztárok, és valójában minden a közönségért van. Olyan ez, mint egy rangos futballmeccs, itt is különféle országok csapatai mérkőznek egymással. Az esélyek ugyanazok: a legutolsó részletig ugyanolyan konyhák vannak előkészítve minden csapat számára, a legkorszerűbb konyhatechnikai berendezésekkel. Kisebb eszközöket és kiegészítőket a versenyzők ugyan hozhatnak magukkal, de alapvetően a feltételek és a felhasznált alapanyagok ugyanazok. Minden be van kamerázva, a recepteket és a technikákat is egészen közelről meg tudják mutatni a közönségnek.

A versenyző csapatok tízpercenként egymás után kezdték az ételkészítést mindkét napon, és mintegy 5 óra 35 perc áll rendelkezésükre az első étel, azaz a dunai kecsege elkészítésére, amelyet nem sokkal követ a második, a húsétel, a gímszarvasborjú. A halételt tányérokon, a húsételt pedig először hatalmas látványtálakon mutatják be a zsűrinek. Minden csapat négy főből áll, hárman, a séf és segítői a konyhán belül dolgoznak, míg a coach szigorúan csak a konyhán kívül tartózkodhat. Feladata, hogy a csapat munkáját segítse, bármit mondhat és mutathat, de nem nyúlhat semmihez!

Bár a fő alapanyagok azonosak, a halétel összetevői kötöttebbek, a húsétel elkészítésében nagyobb szabadságot kapnak a versenyzők, és szabadon használhatják az általuk választott kiegészítő zöldségeket, fűszereket. Az elbírálásnál fontos szempont, hogy a nemzeti hagyományok, a kultúra is hangsúlyosan megjelenjen az alkotásokban.

Hétfő este minden csapat maga választhatta ki a SIRHA kiállításon berendezett METRO látványpiacon a használni kívánt alapanyagokat, a receptet csak a megmérettetés előtti napon este kellett elküldeni a zsűrinek. A verseny mindkét napján van egy titkos összetevő, ez az első nap a tárkony volt, a második napon, ottjártunkkor a turbolya. A turbolya a magyar gasztronómiában is jól ismert és használt fűszer, amely azért annyira nem karakteres, hogy felborítsa a korábban kialakított és több százszor begyakorolt koncepciót, ezért nem okozott nagy meglepetést a magyar csapatnak. A kihívás azonban azért nagy, mert nem elég használni, hanem ízvilágában is át kell, hogy hassa az egész kreációt.

A háttérben megtudtuk, hogy az egyik legesélyesebb csapat, a norvégok ételét a zsűri elnöke, Jérome Bocuse, a versenyt alapító Paul Bocuse fia elsőre a bolgárok ételének vélte, és ennek csak azért van jelentősége, mert a nemzeti sajátosságok megjelenése a kompozícióban különösen fontos szempont.

Összehasonlításképpen érdekes, hogy egészen különféle büdzsékből gazdálkodtak a versenyzők: a bolgárok például mindösszesen 6000 eurót kaptak a felkészülésre, a magyar csapat egy hétig gazdálkodhatott ekkora összegből… Az amerikai versenyzők pedig állítólag horrorösszegekből készülhetnek egyegy versenyre.

A versenyzők logisztikai és rekreációs célból használhatják a backstage szolgáltatásait, itt vannak az óriás hűtők elhelyezve, a raktárak az alapanyagokkal, a technikai szoba, a rekreációs szobák, és külön személyzeti konyha is működik, ha időközben a versenyzők megéheznének. Florent Suplission szerint a séfek jellemzően a fogások elkészítése után szoktak enni, és akkor nem is keveset! Külön Bragard varroda működik, amely a séfek kifogástalan öltözékéért felel, ha leszakad egy gomb, azonnal felvarrják, a ruhát méretre igazítják, kivasalják stb. Vezetőnk szerint a lyoni nemzetközi versenyen még szépség- és masszázsszalon is van, hiszen ez is a verseny profi látványosságát segíti.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.