Katalógusbemutató: bővül a Kartago Tours nyári kínálata

Új desztinációk is szerepelnek a jól bevált úti célok mellett a Kartago Tours nyári kínálatában, amellyel szerdán a budapesti Ramada Plaza hotelben ismerkedhetett a szakmai közönség. Új úti célok 2012-ben a görög Kos szigete, a spanyolországi Costa Brava és Ciprus.

Füri Mihályné cégvezető a 2011-es évet jellemezve elmondta: az egyiptomi és tunéziai helyzet miatt csökkent ugyan a Kartago Tours árbevétele az előző évhez képest, a cég gazdaságossága ugyanakkor nőtt. Tavaly a tervezett öt egyiptomi charter helyett három valósult meg, Tunéziába négy helyett kettőt indítottak. Hozzátette: a főszezonban gépeik csaknem teljes kihasználtsággal közlekedtek, és az arab tavasz által nem érintett desztinációk a várakozásoknak megfelelően teljesítettek.

A nyári katalógus nyomtatásakor a költséghatékonyság fontos szempont volt, ezért egy oldalon három szálloda található. A terjedelmet a részletes, informatív árlista dobja meg.

A Kartago Tours nyári árait 300-as euró-, illetve 230-as dollárárfolyamon kalkulálta. A cégvezető az említett számokat reálisnak érzi, így bízik benne, hogy megadott árait a Kartago Tours tartani tudja. Füri Mihályné felhívta a figyelmet a megváltozott repülőtéri illetékekre, valamint arra, hogy kerozin pótdíjat nem kell fizetni a Kartago utasainak.

Az előfoglalási

kedvezményeket idén megemelte a cég, február 29-ig a katalógusár 20 százalékáért lehet utat foglalni, április 15-ig 15 százalék a kedvezmény. Idén is ingyenesen nyaralhatnak a gyermekek a garanciális úti célok esetében, „amíg a készlet tart”. Az előfoglalási lehetőséggel élő utasoknak járó ingyen kirándulások mellett a téli szezon újdonsága a választható ingyenes parkolás, vagy transzfer. Az ifjúsági és nászutas kedvezmény 2012-ben is 15 %-os, csoportok esetében pedig, rendhagyó módon, már a 15. utas ingyenes. A népszerű Mango Club magyarul beszélő animátorai idén is várják a gyerekeket a megadott szállodákban.

A Zöld-foki szigetekre március végéig repül a Kartago Tours 30 fős blockseat-tel. Mivel népszerű ez az úti cél is, gondolkodnak a nyári szerződéshosszabbításon.

Tunéziába

február elejétől indulnak a cég járatai. Olyannyira, hogy a február 3-ai gépre már nem is lehet foglalni, mert tele van. Monastirba májustól kedden és pénteken indul charter, Djerbába heti egy járatot tervez a Kartago Tours. Magas színvonala miatt igen népszerű az öt csillagos Mövenpick Resort. Fontos tudni, hogy ez az all inclusive hotel szolgáltatásait tekintve nem gyermekbarát. Tunézia fakultatív programkínálata két napos Észak-Szahara túrával bővül.

Hurghadára

heti két chartert tervez a Kartago Tours, kedden és pénteken, kedvező, 10:30-as indulással. Június 20-ától augusztus végéig Debrecenből is elérhető az úti cél. Egyre több utas igényli a családi szobát, ez bizonyos szállodákban lekérésre megvalósítható.

A Kartago Tours Marsa Alam-ba önálló járatot tervez június 19-től szeptember 18-ig. Az említett időpontok előtt illetve után Hurghadai leszállással, buszos transzferrel juthatnak el a Kartago vendégei a szállodába.

A török Antalyára

kedden és pénteken indulnak járatok, május elsejétől. Június 12-től keddenként Bodrumba is utazhatunk.

Mallorcára

június 14-től minden csütörtökön indít chartert a Kartago Tours, jól bevált, három csillagos garanciális illetve lekéréses szállodákat célozva.

Máltára

április 6-tól a pénteki Air Máltával, június 16-tól a szombati Malév járattal utazhatnak a Kartago utasai, akik négy illetve öt csillagos szállodák közül választhatnak. Gozo – Mallorca kombinált utazást is lehet foglalni.

További charter

desztinációk Szicília, a bulgáriai Napos Part, Sharm-el-Sheikh és Taba. Havi két indulással foglalható a Jordánia-Izrael körút, havonta egyszer indul az Izrael felfedezése elnevezésű túra.

Görögországban Kréta, Rodosz és Zakynthos szigete idén Kossal egészül ki. Utóbbi a szórakozást és a homokos tengerpartot kedvelőket vonzhatja elsősorban. 2.3.4 és 5 csillagos szállodák várják a vendégeket.

Új desztináció

Ciprus is. Larnacai érkezéssel, egy hetes turnusok foglalhatók. Indulás előtt érdemes tájékoztatni az utasokat, hogy Cipruson baloldali a közlekedés.

Costa Brava

tengerpartjára június közepétől szeptember közepéig vasárnaponként indulnak a Kartago Tours charterei, Barcelonai leszállással. A kínálatban szereplő négy üdülőhely közül Blanes a nyugalmat kedvelők számára lehet megfelelő választás.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.