Civil turisztikai önkormányzatokként működnek a TDM-ek

Az összefogás, a turizmus szakmai iránti közös felelősség hatotta át a Magyar TDM Szövetség VII. országos konferenciáját, amelyet Szilvásváradon, a négycsillagos Szalajka Liget Hotelben tartottak.

A szerdán zárult három napos találkozón közel száz szakember vett részt, melynek tapasztalatairól Balogh Károly, a szövetség elnöke tájékoztatta a a Turizmus Online-t. Elmondta, hogy alig egy esztendeje, 2011 január végén alakult meg a Magyar TDM Szövetség, amely rekord gyorsasággal emelkedett a többi szakmai szervezetek közé. Jelenleg 43 taggal működnek, s közülük 33 a regisztrált TDM szervezet. A konferenciát megelőzően tartotta első közgyűlését a szövetség, amely elfogadta a pénzügyi és a szakmai beszámolót. Megállapították, hogy a TDM-ek civil turisztikai önkormányzatokként működnek, összefogják a vállalkozásokat, a települési önkormányzatokat, komplett helyi, térségi turisztikai ajánlatokat kínálnak. Emellett a termékfejlesztésben is közreműködnek. Alapvetően érdekképviseleti feladatot látnak el.

Balogh Károly azt is kiemelte: örülnek annak, hogy az új turizmus törvény-tervezetet visszavonták és egy alaposabb szakmai előkészítést javasoltak. Ezt azért tartják fontosnak, mert az elkövetkező időszakban folytatandó szakmai párbeszédekkel feloldhatják az ellentmondásokat és megfelelő törvény-tervezet javaslatot terjeszthetnek elő. A Magyar TDM Szövetség ebben az évben a kapcsolatok bővítésére törekszik, nemcsak a szakmai szervezetekkel, hanem a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, a Vállalkozók Országos Szövetségével és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével is. Ez azért fontos, mert jelenleg 3500 turisztikai vállalkozót tartanak számon, akik TDM-tagok. Alapvetően a svájci, az osztrák és német példákat vették alapul a a működéshez és a tagdíjfizetéshez.

Az elnök hozzátette, hogy a helyi turizmus megjelenését és szervezését ma már az önkormányzatok hosszú távú szerződésben rögzítik a TDM szervezetekkel. Példaként említette, hogy így van ez Gyulán, Sárváron, Bükfürdőn, Hajdúszoboszlón, illetve Hévízen. Aláhúzta, hogy Budapest nélkül számolva, a hazai turizmus háromnegyedét a TDM szervezetek irányítják. Ebben csaknem kétszáz önkormányzat és 3500 a már említett turisztikai vállalkozó vesz részt. Jelenleg hét térségi TDM szervezet működik az országban, amely kevés, noha ezek lennének a szakma legfontosabb szervezeti egységei.Egyben reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben újabb térségi és helyi TDM-ek alakulnak.
A konferencia házigazdája Dudás Tamás, a Szilvásvárad TDM menedzsere volt. Elismerően szólt arról, hogy a bükki üdülőfalu adhatott otthont a három napos rendezvénysorozatnak, melyet pályázat útján nyertek el. A résztvevők friss és fontos szakmai információkhoz jutottak. Elmondta, hogy a konferencián elhangzottak azok az első tapasztalatok, amelyeket az idén bevezetett Szilvásvárad Kártyával szereztek. Ennek köszönhetően az első negyedévben - tavalyi hasonló időszakhoz képest - 27 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma és beszedett idegenforgalmi adó pedig 51 százalékkal emelkedett. Ebben jelentős szerepet volt a helyi önkormányzat és a Szilvásváradi Idegenforgalmi Egyesület szoros együttműködésének. Bíznak abban, hogy az új rendszer a következő időszakban is kedvező eredményeket hoz.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.