Első szülinapját ünnepelte Budapesten a Worldwide City Sightseeing

Egy éve működik a hop on-hop off szolgáltatást nyújtó Worldwide City Sightseeing Budapesten, az évfordulót május 26-án a Kioskban tartott díszes fogadással egybekötött születésnapi összejövetellel és egy partival ünnepelte a cég.

Az eseményen Enrique Ybarra, a Worldwide City Sightseeing elnök-vezérigazgatója elmondta: a vállalatot 1992-ben alapították Sevillában, összesen két busszal indították a céget, ma pedig már világszerte több mint száz városban vannak jelen. Hozzátette, hogy idén a budapesti buszpark négy darab emeletes busszal bővült, melyek teljes külső-belső felújításon estek át, de további járművek beszerzését is tervezik még a nyár folyamán.



Élőben követhetjük a busz helyzetét

A cég új hazai fejlesztésekbe is kezdett. Például néhány napja állt üzembe a mindenki számára látható buszkövető rendszerük, a Live Tracking System, amelyen keresztül a partnerek, a Worldwide City Sightseeing munkatársai és a vendégek egy weboldalon keresztül láthatják, hogy éppen hol járnak a négy útvonal - piros, lila, zöld, rózsaszín - buszai, milyen a telítettségük és körülbelül mikor érnek az egyes megállókba, ehhez hamarosan mobilalkalmazás is készül. A buszokon ingyenes wifit biztosítanak, és a jegykezelés is digitálisan zajlik.

 

Kis kék cégből nagy piros
2012 májusában indult a „kék” hop on-hop off cég Budapesten a legkisebb szereplőként. 2014 márciusára két vállalat, a zöld (Program Centrum Kft.) és a kék (Mr. Nilsz Kft.) felismerte az együttműködés szükségességét, és értékesítési megállapodást kötött a hatékonyabb működés reményében, a mindennapi irányítást a dinamikusabb kis cég menedzsmentjére bízták. Mindeközben folyamatosan zajlottak a tárgyalások Enrique Ybarrával a City Sightseeing brand magyarországi megjelenéséről, végül 2015 májusában a „kicsi, kék” cégből „nagy piros” lett. Az első buszok Sevillából érkeztek, teljes külső-belső felújításon estek át, és vadonatúj hangrendszert kaptak. A Worldwide City Sightseeingnek Budapesten négy irodája van: a Vörösmarty téren, a Károly körúton, a József Attila utcában és a Március 15-e téren.

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.