Enyhén nőtt tavaly az utasbiztosítók árbevétele

2014-ben 10,3 milliárd forint díjbevételt értek el a hazai biztosítótársaságok az utazási biztosítások értékesítésében – jelentette ki Dr. Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Utasbiztosítási Bizottságának elnöke. Ez 2,5 százalékos növekedést jelent 2013-hoz képest.

Az átlagutazónak az utasbiztosítás szóra csak a betegség- baleset- és poggyászbiztosítás szokott bevillanni, pedig ott van a sztornóbiztosítás is, a befizetett részvételi díj 1-2 százalékáért. Ez akkor használható fel, ha például betegség, baleset, haláleset vagy akár betörés miatt nem tudunk elutazni. Nemcsak a befizetőt, hanem annak családját érintő probléma esetén is érvényesíthetjük az igényünket.

Változó szokások

Egyre tudatosabbak a magyar utasok. 2015-ben a megszokottnál korábban, már januárban elkezdődtek az előfoglalások, és ehhez sokan kötöttek útlemondás-biztosítást. Ezzel párhuzamosan az utazási szokásaink is változnak. 2014-ben 16,3 millióan utaztak külföldre, ami növekedés ugyan az előző évihez képest, de még mindig nem éri el a 2008-as 17,1 milliós csúcsot. Szembetűnő az egynapos utazások számának csökkenése, a többnapos utak arányának jelentős emelkedése. A néhány évvel ezelőtti lehetőségek, hogy csak az utazási irodánál, vagy biztosítónál köthetünk biztosítást, jelentősen kibővültek. Ma már számtalan olyan új lehetőség van, amely az utasoknak éjjel-nappali, akár a karosszékből történő biztosításkötésre is lehetőséget nyújt. Ilyenek például az ATM-ek, a telepített csekkbefizető-automaták és az online felületek. A magyar vásárlások – az európai átlagtól jelentősen lemaradva – 35 százaléka történik az interneten, a biztosítások megkötésénél ez mindössze 26 százalék. A legtöbb biztosítást továbbra is az utazási irodáknál kötik. Ez azért van így, mert az utasbiztosítással kapcsolatos legtöbb információval az utazási irodák rendelkeznek, és célzott ajánlatokat tudnak adni az előttük ülő ügyfél számára. Érdekesség, hogy Lengyelország a régi „keleti blokk” egyetlen országa, ahol kötelező az utasbiztosítás megkötése abban az esetben, ha valaki utazási iroda által szervezett úton vesz részt.

Hogyan válasszunk biztosítást?

Először is az úti cél determinálja azt, hogy milyen típusú biztosítást kötünk. Egy háromnapos bécsi utazásnál a legolcsóbb biztosítás is fedezheti az esetleges kárt. Ha viszont többszöri átszállással, hosszú időre, más kontinensre utazunk, akkor át kell gondolnunk, hogy milyen biztosítást választunk. A második szempont az, hogy mennyi időre hagyjuk el Magyarországot, hiszen minél több időt töltünk külföldön, annál nagyobb a kockázata egy esetleges megbetegedésnek, rosszullétnek, fogproblémának. A harmadik, döntést befolyásoló tényező, hogy milyen tevékenységet akarunk külföldön folytatni, részt veszünk-e valamilyen extrém dologban, például búvárkodás, falmászás, quadozás. Egy búvárbaleset keszonkezeléses ellátása például Egyiptomban akár 3500 euróba is kerülhet – zárta gondolatait Dr. Horváth Péter.

Utazási irodával vagy önállóan?

Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke felhívta a figyelmet az úgynevezett fekete utazásszervezés veszélyeire. Néhány ezer forintos különbségért nem éri meg egy esetleges hibás teljesítés kockázatát és az ebből eredő következményeket vállalni. Megfelelő szűrő lehet, ha egy MUISZ-tag irodánál fizetjük be az utat, hiszen ide csak megfelelő szakmai ajánlásokkal lehet bekerülni. Amellett, hogy mindenképpen írjunk alá utazási szerződést – hiszen ez rögzíti mindkét fél jogait és kötelezettségeit –, kössünk utasbiztosítást. Vannak kirívó esetek – például egy Kínában történt, műtétet igénylő bokatörés, ahol 14 millió forintos kár keletkezett, vagy egy másik hasonló eset az Egyesült Államokban, ahol 50 millió forintot is elérte a kár –, de a kisebb és gyakoribb problémáknál is segítséget nyújthat a biztosítás, például ha elkeverik a reptéren a csomagunkat. Vannak helyek, például egyes közel-keleti országok, ahová egyénileg nehezen lehet bármit is leszervezni. Máshová könnyen eljuthatunk, de irodán keresztül kedvezőbb a szolgáltatások igénybevétele, ilyenek a Földközi-tengeri üdülőhelyek, ahová az utazási irodák charterjáratokat üzemeltetnek. Távoli, egzotikus helyeken ugyancsak felértékelődik a szaktanácsadás.

Ha bármi történik...

Rendkívüli események esetén az utazási iroda által nyújtott biztonság felértékelődik. Ha csak a 2010-ben történt izlandi vulkánkitörésre emlékezünk, az irodák saját utasaikról kivétel nélkül gondoskodtak. Akik önállóan, például interneten rendelték meg a repülőjegyüket, számtalan esetben a call center elérhetetlen vonalaival találkoztak, vagy ha mégis sikerült valakit elérniük, két-három héttel későbbre kaptak csak ajánlatokat a hazaútra. Ennyi ideig távol lenni a munkától és finanszírozni a külföldi tartózkodás költségeit, hatalmas érvágás lehet. Jelezni kell a gondot az utazási iroda helyi képviselőjénél vagy a szállodánál, és értesítenünk kell a biztosító magyarországi irodáját. Fontos a jegyzőkönyv felvétele, ugyanis kárigény csak jegyzőkönyv bemutatása ellenében érvényesíthető. Hazaérkezés esetén az irodát azonnal fel kell keresni a kárigénnyel, és ha az igényérvényesítés nem jár eredménnyel, akkor a fogyasztónak érdemes a megyeszékhelyeken működő békéltető testületekhez fordulni. Ez egy gyors és egyszerű eljárás, ráadásul ingyenes, és a bíróságokkal ellentétben a panasz akár egy-két hónap alatt rendezhető. 


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.