Érkezik a segítség a vidéken élő idegenvezetőknek

Joggal merül fel a kérdés a budapestiekben: velük mi lesz, rajtuk ki segít? Hiszen ugyanolyan bajban vannak, ha nem nagyobban, mint a vidéken élő és dolgozó kollégáik.

Akár 1 millió forint támogatást is kaphatnak a vidéki idegenvezetők. Elindult a pályázat, akár egy millió forint támogatást is kaphatnak a vidéken élő idegenvezetők.

A Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. július 7-én megjelent pályázati felhívásának keretösszege 300 millió forint, jelentkezni augusztus 7-ig lehet.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elsődleges célja a belföldi forgalom élénkítése, ebben segítségre lehetnek a vidéki idegenvezetők különleges programajánlatai. Ezért mindent megtesznek azért, hogy a szakemberek a pályán maradjanak.

A felhívásra jelentkezhet minden vidéki, idegenvezető igazolvánnyal rendelkező természetes személy, egyéni vállalkozó és idegenvezetésre jogosult jogi személyiséggel rendelkező szervezet, aki a 2019. évben idegenvezető tevékenységet folytatott Magyarországon, és jelenleg is fenntartja tevékenységét. Az is pályázhat, aki a koronavírus járvány miatt az idei év márciusa óta felfüggesztette a tevékenységét, ugyanakkor egy idegenvezető csak egyszer veheti igénybe a vissza nem térítendő támogatást.

A felhívás keretében a vidéki Magyarország valamely turisztikai szempontból értékelhető attrakciójáról fényképes mellékleteket tartalmazó szöveges pályázatot kell beadni.

A felhívás részleteiről a pályázók itt tájékozódhatnak.

A pályázatokat magyar nyelven, július 7- augusztus 7-ig lehet benyújtani postai úton. A támogatást még idén folyósítja a Kisfaludy2030 Nonprofit Zrt.

Forrás: Kisfaludy2030 Zrt / Turizmus Online


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.