hirdetés

Ezek a Budapest Airport borversenyének győztesei

Szerkesztőségünk is kapott meghívást arra a nívós esti programra, amelynek keretében tesztelőként részt vehettünk a Budapest Airport Zrt. történetének első Borversenyén, amelyre a Liszt Fernec Nemzetközi Repülőtér rendezvényhelyszínként szolgáló 1-es Termináljában került sor április 20-án.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

A tényleg professzionális keretek közt lezajló vakkóstolást hazánk két nagynevű borásza - aiknek számos tétele nyert már rangos hazai és nemzetközi versenyeken - vezényelte le.

Profi műsorvezetők

Egyikük Miklós Csaba volt, a Móron vezeti miklóscsabi néven elhíresült pincészetét, másikuk pedig Ifj. Tiffán Zsolt, aki a dél-magyarországi Villányi Borrégióból érkezett és a Junibor -Fiatal Borászok Egyesületének elnöke,  A borverseny szünetében szerkesztőségünk kérdésére válaszolva elmondták, nagyon sok mintát küldtek be hazai pincészetekből, és ebből kellett nekik kiválasztani négy kategórián belül azokat a mintákat, amelyek végül az április végi verseny alkalmával a zsűri elé kerültek - vakkóstolás keretében.

Ifj. Tiffán Zsolt és Miklós Csaba
Ifj. Tiffán Zsolt és Miklós Csaba

A versenyre négy kategóriában várták a borászatok jelentkezését - prémium vörösbor, prémium fehérbor, gasztro vörösbor és gasztro fehérbor -, a pályázat pedig páratlan népszerűségnek örvendett: összesen nyolcvanhét magyar borászat 321 bora versengett a címért.

Szakszerű zsűriző közönség

Az est közel nyolcvan zsűritagja a kóstolás során olyan szempontokat vett figyelembe, mint a bor színe, tisztasága, illat-és ízintenzitása és karakteressége.

Mi a Budapest Airport kommunikációs területének asztalához kerültünk, ahol végig (egyre jobb) hangulatban kóstoltuk az elénk kerülő tételeket, és néha kissé vidám "szakszerűségben" sem volt hiány. Például volt közülünk, akinél számított bírálatkor, hogy pont a szerencseszáma volt az adott minta sorszáma, mások azt vélték, ők már annyi bort kóstoltak az este alkalmával, hogy a végén sok egyformának tűnik, megint másoknak pedig a vaktesztet levezető két műsorvezetőnek tételei tetszettek a legjobban, azt kortyolgatták két tesztelés között, amit a vakteszt előtt, mintegy "bemelegítésként" kaptunk.

De egyvalamiben mindnyájan egyet értettünk: ilyen jó hangulatú, akár remek csapatépítő programnak is beillő eseményre nagy kár, hogy egy évben csak egyszer kerül majd sor - ez a mostani volt különben az első alkalom, hiszen ilyen jellegű eseményt még nem rendezett a Budapest Airport -, mert akár minden hónapban is lehetne ilyen program, annyira jól érezte magát minden asztaltársaság. 

Különdíjat is kiosztottak

Fenntartható borászat kategóriában különdíjat kapott a minősítetten organikus gazdálkodásként működő Zelna borászat, amely kizárólag megelőző jelleggel, bio szabályozás szerint engedélyezett, nem felszívódó permetszert használ, talajműveléshez pedig természetes anyagokat alkalmaz. Emellett előnyben részesíti a kézi szüretelési módot, és a vegán fogyasztóközönség számára is készít borokat. Szintén fenntartható borászatként működik a Budapest Airport prémium vörösborát készítő Szekretár borbirtok.

Kam Jandu, a Budapest Airport május 1-vel kinevezett új vezérigazgatója
Kam Jandu, a Budapest Airport május 1-vel kinevezett új vezérigazgatója

„A Budapest Airport bora nemcsak elegáns ajándék partnereink számára, hanem remek lehetőség arra is, hogy egyes rendezvényeken reprezentálja a vállalat számára fontos értékeket: a minőséget és a kiváló ízlést – mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: - Egy-egy kiváló, a Budapest Airporthoz illő bor remek jelkép és remek ajándék, mely egyúttal a kiemelkedő magyar borkultúrát is támogatja.”

És végül íme a győztesek 

Akkor tehát következzenek a verseny győztesei, vagyis azok a borok, amelyek a jövőben, az elkövetkező egy évben méltán jelképezhetik majd azt a minőséget és magas színvonalat, amelyet Magyarország kapuja, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is képvisel.

Premium fehérbor kategóriában:

2017 Béres Tokaji Lőcse Furmint - Béres Szőlőbirtok és Pincészet

Premium vörösbor kategóriában:

2019 Szekszárdi "Golden" Prémium Házasítás - Szekretár Borbirtok

Gasztro fehérbor kategóriában:

2022 Angyal Tokaji Aura - Angyal Borászat

Gasztro vörösbor kategóriában:

2019 Bolyki és Bolyki Superior Bikavér – Bolyki Pincészet

 

Az eseményen készült képeket ezen a linken éri el.

Az eredményeket összesítő listát itt tekintheti meg.

Vágó Ágnes, főszerkesztő
a szerző cikkei

(forrás: Budapest Airport Zrt. / Turizmus Online, Fotók: Budapest Airport)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

kapcsolódó cikkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk