Fékeznék a bulinegyedet, már a vendéglátósok is tiltakoznak

Augusztus 29-én már a szórakozó- és vendéglátóhelyek is demonstráltak, hogy megfékezzék az egyre erősödő indulatokat a bulinegyeddel kapcsolatban.

Egyelőre négy lépésből álló intézkedéssorozat megtétele körvonalazódik a budapesti bulinegyed problémái megoldásának első ütemében – mondta a Magyar Nemzet érdeklődésére Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere.

Közölte: megtartja korábbi ígéretét, és szeptemberben a VII. kerületi képviselő-testület rendkívüli ülése elé terjeszt egy átfogó rendeletmódosítási és intézkedési tervezetet. – A városrész kerületi önkormányzati képviselőivel, Oláh Lajos országgyűlési képviselővel, civil és szakmai szervezetek vezetőivel eddig folytatott egyeztetések alapján az szinte biztosnak látszik, hogy átszervezzük a takarítást, mert a lakosságot a zaj mellett az utcán eldobott sok szemét zavarja leginkább.

Százmillió forintos értékben kiírtuk a pályázatot új takarítógépek beszerzésére, s megszervezzük a rendszeres hajnali, kézi erős takarítást – mondta a polgármester, aki szerint a készülő bulinegyedcsomag része lesz Erzsébetváros önkorlátozása is.

Eszerint az önkormányzat tulajdonában álló ingatlant, üzlethelyiséget a jövőben nem adnak ki, nem adnak bérbe szórakozó- vagy vendéglátóhely céljára.

Mint a Magyar Nemzet megtudta, természetesen ahol ilyen cégek jogszerűen tevékenykednek, ott a működés folyamatos lesz, de ha például bezárnak, netán csődbe mennek, a leendő bérlőket már más, a lakókat kevésbé zavaró tevékenységi körből választják ki. 

Ugyanakkor a kocsmatulajdonosok, vendéglősök is tiltakoznak a bulinegyedben, munkájukat, a munkahelyüket és bevételeiket féltve. Az Élhető Erzsébetváros civil kezdeményezés újabb, szerdai napon tartandó tüntetése előtt, a mai napon (augusztus 29-én) a szórakozó- és vendéglátóhelyek demonstráltak, hogy megfékezzék az egyre erősödő indulatokat a bulinegyeddel kapcsolatban.

A vendéglátósok végigvonultak a Madách térről az Erzsébet körúti Polgármesteri Hivatal elé, hogy elmondják, nem megoldás a csendrendelet kiterjesztése Belső-Erzsébetvárosra, nem akarnak bezárni éjfélkor.

A vendéglátósok további célja, hogy akár rövid távon is hatásos projektek jöhessenek létre, kezdetét vegye egy nyílt, konstruktív párbeszéd azért, hogy Erzsébetváros (és tágabban Budapest) éjszakai élete érdeksérelmek nélkül, minden érintett fél számára fenntarthatóan fejlődhessen. 

Forrás: 24.hu


Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.
Törzshely a Pesti Broadway-n

Törzshely a Pesti Broadway-n 

Március 23-a este, egyetlen karszalag megvásárlásával részt vehetünk a Színházak Éjszakája összes eseményén.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.