Fordítva: Gottwald Szilárd

Általában borászok kezdenek a vendéglátásba is belekóstolni, amikor a borászatukhoz, pincészetükhez kapcsolódva, idővel, kisebb-nagyobb szálláshelyet is biztosítanak vendégeiknek. Gottwald Szilárd és családja esetében ez pont fordítva történt: régi vendéglátós família az övék. Aki csak Tata környékén évek óta megfordult, mindenkinek ismerősen cseng a nevük, sokan meg is fordulnak a Hotel Gottwald falai közt és a hozzá szorosan kapcsolódó, házias ízeket kínáló éttermükben is számos a visszatérő törzsvendég.

Szilárd tehát, amióta csak a családi vállalkozásban dolgozik, azt tanulta és híve is annak, hogy a vendéglátás és a bor két szorosan összefüggő dolog, ami kéz a kézben együtt jár.

Ezért aztán számára az is természetes volt, hogy édesapja, Gottwald Sándor fel-feljárt a közeli szőlősükbe, Dunaszentmiklósra, ahol, mint mondta „megnyugszik az ember lelke a sok-sok feszültség, stressz után”. Kis pincéjük, kevés bort adó szőlőjük volt ott kezdetben, ami aztán idővel egyre nagyobbra és nagyobbra terebélyesedett – és a területtel együtt a munka is tovább nőtt. Szilárd volt az, aki mindig elkísérte édesapját a szőlősbe és a pincébe: a földeken gazolt, kapált, a pince munkákba is belekóstolt, majd lassan kiismerte a borkészítés csínját-bínját.

 

Azért, hívja fel a figyelmet ennek kapcsán, ne hagyjuk ki a sorból, hogy a környéken, a neszmélyi borvidéken sok híres borász tevékenykedik, közülük is kiemelkedik és értékes számára Kamocsay Ákos barátsága, akihez bármilyen kérdéssel fordult, mindig megkapta a megoldáshoz szükséges választ, amivel rögvest meg tudta oldani az éppen aktuális szakmai problémát.

Ahogy Szilárd visszagondol, tulajdonképpen a 2005-2006-ban zajló szállodafejlesztésük alatt kezdett igazán rámaradni a pincészet gondja, hiszen nem ért rá akkoriban még a szőlővel is foglalatoskodni a család. Minden idejüket, erejüket felemésztette a szálloda átalakítása, fejlesztése, a wellness részleg kialakítása akkoriban. Így aztán Szilárd egyre jobban beleásta magát a borkészítés rejtelmeibe, ahonnét, mint mondja, azóta sincs megállás. A 2006-os év, mondja, amúgy sorsfordító volt számára e területen: hiszen akkor nyertek először boraikkal komoly díjakat, közben kinőtték a pincét, a hobbi szintű borászkodás szintet lépett esetükben: profi borászkodásba váltott át. A 20 ezer palacknyi bor helyett immár 60 ezernyit készítenek, a borkóstoló túrák egyre gyakoribb programok feléjük, és 2 hektárnyi szőlőjükhöz minden évben még vagy 7 hektárnyi termést vásárolnak, az egyedüli mérce, ami számít náluk a vásárlásnál: a minőség – ez alapján keresik a felvásárolható termést.

 

Mind reduktív módon készült, mind natúr fahordóban érlelt könnyű, friss, gyümölcsös borokat készítenek pincéikben: Irsai Olivér, Olaszrizling, Pinot Noir rosé és Kékfrankos kerül náluk elsősorban palackozásra, tavaly pedig megszületett különleges „gyermekük” is: saját pezsgőjük készült Pinot Blanc-ból, igaz, egyelőre a Garamvári pezsgőérlelő üzemben. De Szilárdot ismerve ebben sem lesz megállás, nyilván már körvonalazódik a pezsgőkészítő üzem terve a fejében, hamarosan pedig a megvalósítás ideje is eljön. Családjukban ugyanis alapelv: amit a szőlőskertjeik és a pincéjük, borfeldolgozójuk kitermel, azt visszaforgatják a családi vállalkozás azon területére, ahonnét a bevétel származik. Nem fektetik be máshol, nem vesznek kacsalábon forgó kastélyt a Föld másik felén, hanem a tatai Öreg-tó környékén és a neszmélyi borvidéken érzik jól magukat – itt gazdagítják értékekkel a hazai vendéglátást és a térségben a borkészítést.

Forrás: Turizmus Online


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.