Harkány és Orfű lettek a régió legvirágosabb települései

Az első, keszthelyi díjátadó után második állomásához érkezett a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny területi díjátadóinak sorozata. Augusztus 24-én Szekszárdon hirdették ki a Baranya, Somogy és Tolna megyéket magában foglaló régió nyerteseit. A három megyéből pályázó városok között Harkány, a falvak között pedig Orfű lett az első helyezett, így a térségből ők indulhatnak az országos fődíjért folyó versenyben, amelynek eredményét október elején hirdetik ki Budapesten.

A megújult Virágos Magyarország versenyben idén először már nem csak egy országos díjátadón értékelik a részt vevő településeket, hanem első körben területi szinten mérkőzhetnek meg a városok és falvak. Az egyes régiók nyerteseit a területi díjátadókon hirdetik ki, végül pedig a nyertes települések közül választják ki a fődíjasokat, amelyeket október elején jelentenek be Budapesten. A kétlépcsőssé vált megmérettetésnek köszönhetően nagyobb esélyt kapnak a díjak elnyerésére mindazok a kistelepülések is, akik korábban nem részesültek díjazásban. Az első regionális díjakat a Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megyéket magában foglaló régióban hirdették ki: a keszthelyi díjátadón Lenti lett a legvirágosabb város, míg a falvak között Lipót nyerte a versenyt.

A Virágos Magyarország verseny újabb regionális díjazottjait augusztus 24-én Szekszárd Város Napja keretében hirdették ki. A három megyét magában foglaló területi megmérettetésben Harkányt választották a legvirágosabb városnak, míg a községek között Orfű lett az első helyezett. A 2. helyezettnek járó területi Arany Rózsa díjat Szekszárd kapta. A Virágos Önkormányzatért különdíjat a Belügyminisztérium jóvoltából a városok között Paks, míg a falvak között Gyugy nyerte el.

 

További területi díjátadók az alábbi rendezvények keretében kerülnek megrendezésre:

  • Bányász Napok, Tatabánya, 2019.08.30. 16.30 óra – Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye
  • Vidor Fesztivál, Nyíregyháza, 2019.08.31. 11:00 óra – Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • Bajai Újbor Fesztivál, Baja, 2019.09.06. 18:30 óra – Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye
  • Nagykőrösi Arany Napok, Nagykőrös, 2019.09.07. 14:30 óra – Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Nógrád megye

A versenyben idén először – hagyományteremtő céllal – már az erdélyi települések is részt vehettek, saját kategóriában versenyezve a különdíjért. Ez az első lépés afelé, hogy minden határon túli magyarlakta település csatlakozhasson a környezetszépítő kezdeményezéshez. A legvirágosabb erdélyi várost és falut, valamint a díjazott fővárosi kerületeket szintén az októberi országos átadón jelentik majd be. A győztes magyarországi falu és város idén is képviselheti hazánkat a nemzetközi Entente Florale Europe versenyen, amelyhez minden segítséget megkapnak majd a szervezőktől: tájépítészekből és kertészekből álló szakmai csapat segíti majd a felkészülésüket.

A Virágos Magyarország kezdeményezés arra ösztönzi a városokat és községeket, hogy aktívan tegyenek a kulturált és vonzó településkép kialakításáért. Ehhez a parkok és virágos területek kialakítása mellett számos dolog hozzájárul, többek között a fenntartható fejlődés szempontjainak következetes alkalmazása, a településen élők összefogásának ösztönzése, életminőségük javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, valamint a természeti és az épített örökség megőrzése és gyarapítása.

 

A Baranya, Somogy és Tolna megyéket magában foglaló régió díjazottjai a következők:

 

Az Év Települése regionális díj, város –Harkány (Baranya megye)

Az Év Települése regionális díj, falu – Orfű (Baranya megye)

Területi Arany Rózsa díj, 2. helyezett – Szekszárd (Tolna megye)

Virágos Önkormányzatért Különdíj (a Belügyminisztérium díja város kategóriában) – Paks (Tolna megye)

Virágos Önkormányzatért Különdíj (a Belügyminisztérium díja falu kategóriában) – Gyugy (Somogy megye)

Arany Virág díj – Nagyatád (Somogy megye), Diósviszló (Baranya Megye)

SZB elnöki díj – Pécs (Baranya megye)

Főkertészek Különdíja (a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség díja) – Balatonboglár (Somogy megye)

Magyar Kertépítők Különdíj (a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének díja) – Kaposvár (Somogy megye)

Virágzó Kertkultúráért Különdíj (a Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány díja falu kategóriában) – Hidas (Baranya megye)

Tájműhely Különdíj (Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kara) – Andocs (Somogy megye)


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.