Hazánk legmagasabban fekvő tava megújul

Évente több ezer vendég fordul meg a Mátra sokak kedvencének számító  kirándulóhelyén a Sástónál. A turisták örömére a környék most megújul.

A közigazgatásilag Gyöngyöshöz tartozó Sástó idegenforgalmában kiemelkedő esztendő volt a tavalyi. Egy vállalkozásnak köszönhetően - amely pályázati támogatást nyert el - négy csillagossá fejlesztették a tó körüli kempinget - tudtuk meg dr. Réthy Bélától, a mátraaljai város alpolgármesterétől.

„Ennek köszönhetően még népszerűbbé vált a legmagasabb hegyvidékünknek ez a része, ahol kristály tiszta a levegő, lehet sportolni és pihenni. Az említett vállalkozó egyébként már korábban megnyitotta a kempinghez közeli Adrenalin- parkot, ahol a múlt évben is sokan találtak kikapcsolódást” - tette hozzá.

A gyöngyösi önkormányzat az Új Széchenyi Terv keretében közel háromszáz millió forint támogatást nyert el hazánk legmagasabban - 507 méter magasan - fekvő hegyvidéki tavának a Sástónak a megújítására és ökoturisztikai fejlesztésére.

A projektet megelőzően rendezték a tó tulajdoni viszonyait, így ma már teljes területével az önkormányzathoz tartozik. Ennek köszönhetően saját pénzből távolították el a tómederből az iszap egy részét és az eliszaposodott vízi növényzetet. Kialakították a tómedret vízzel ellátó árokrendszert, valamint szellőztető berendezést helyeztek el, mellyel oxigénhez juttatták a tavat.

Nemrég volt negyven éve annak, hogy felállították Sástó jelképét, az ötven méter magas kilátótornyot. Ez a létesítmény akkoriban kalandos utat tett meg az Alföldtől a Mátráig. Négy évtizeddel ezelőtt ugyanis Romániából érkezett az algyői olajfúrásokhoz. De kiderült, hogy nem felelt meg a hazai szabványoknak. Ekkor egy kreatív gondolatnak köszönhetően a fúrótornyot kilótoronnyá alakították át és a Mátrába szállították, amely azóta is a turizmust szolgálja.

A mostani fejlesztési projekt részeként világítást kapott a torony és felújították a tó fahídjait A következő időszakban újítják meg a nyilvános illemhelyet, továbbá csónakstéget építenek, amely teraszként is szolgál majd és kulturális rendezvények színhelye lesz. A támogatásból oktató- és látogatóközpontot is létesítenek, ahol a Mátra élővilágával ismerkedhetnek meg a vendégek. A gyerekek örömére pedig erdei játszóteret építenek. Már megújították a parkolókat és a gyalogos utakat is korszerűsítették. A tó körül tanösvényt alakítanak ki a túrázóknak, ahol a térség vízi- és szárazföldi állatvilágát mutatják be.. Ezeken kívül a tó partjának a falait is helyreállítják, valamint már csónakokat is vásároltak az új szezonra.

A fejlesztéssel néhány új munkahelyet is teremtenek. Az alkalmazottak - a tervek szerint - a karbantartásban, a torony működtetésében, illetve az oktató központ üzemeltetésében vesznek részt. A projekt várhatóan 2014 májusában zárul.

Dr. Réthy Béla kiemelte: bíznak abban, hogy az elmúlt évek során méltánytalanul elhanyagolt Sástó és környéke - amely kiemelten védett területen fekszik - megújul és a már átadott négycsillagos kempinggel együtt még vonzóbb turisztikai célpontja lesz sokaknak. Idén 40 ezer turista érkezésére számítanak a Mátrának ebben az "ékszerdobozában".

Az önkormányzatnak kész tervei vannak a következő fejlesztésre is. Ez a Mátrafüred és Sástó közötti kerékpárút létesítéséről szól. A három kilométer hosszú távra szóló elképzelés megvalósításához szükséges támogatásra a következő időszakban nyújtanak be pályázatot.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.