Így készül a turisták fogadására Domoszló

Az elkövetkező négy esztendő egyik fő tennivalója Domoszlón a turizmus fejlesztése lesz – mondta lapunk érdeklődésére Havelant István polgármester. A mátraaljai faluban ugyanis ebben látják a helyi gazdaság jövőjét.

Domoszló korábban főleg a muskotály bornak köszönhette hírnevét, napjaikban viszont egy rock együttes teszi sokak előtt ismertté a község nevét. A Mátra déli oldalán elterülő völgyben lévő településen ezek mellett több más nevezetességet is találnak a látogatók. A vendégeket pedig szívesen látják a faluban, melynek határában találni hazánk egyik legtisztább vizű, horgászatra is alkalmas tavát. A tóban pontyot, süllőt, kárászt, keszeget, amurt és harcsát lehet fogni. Emellett csónakokkal is segítik a pecások munkáját. Értesülésünk szerint az egyik közeli épületben konferenciatermet is berendeztek az érdeklődőknek, emellett büfé is szolgálja a vendégeket. A falu utolsó házainál tábla jelzi az utat a tóhoz, innen nem messze pedig egy régi, felújított kápolnát találhatnak az arra járók.

Tizenkét vendégház

Ez a környék a Mátrai Tájvédelmi Körzet része, ahol szép környezetben cseres tölgyesek és egyéb bokorerdők találhatók. A háttérben pedig kiemelkedik hazánk legmagasabb csúcsa, a Kékes. Ám nem kevésbé érdekes látványosság az a szurdok, ahol a Tarjánka-patak folyik. Gazdag növény- és állatvilág él itt. Ösvényt építettek, amely a szabályok és a természetvédelmi előírások betartásával, képzett túravezető felügyeletével látogatható.

Havelant István arról is beszámolt, hogy a faluban pillanatnyilag 12 vendégház fogadja a turistákat. Olyan pincészet is működik, ahol megkóstolhatják a muskotály bort, de más, kiváló helyi nedűket is ízlelhetnek.

Életnagyságú szarvasszobor

Az elmúlt évben tovább szépült Domoszló. Új parkokat létesítettek, a falu központjában életnagyságú szarvasszobrot avattak, amely jelképesen a település címerében is fellelhető, de megtalálható a millenniumi park is faragott szobrokkal. Hamarosan palóc tájházat is nyitnak, amelyet egy régi parasztházban alakítanak ki még az idén. Ott különböző, régen használt eszközöket, tárgyakat állítanak majd ki.

Azt is megtudtuk, hogy a domoszlói Deák tér folytatásaként nemrég új piacot építettek. Itt a helyi termelők által kínált zöldségféléket és gyümölcsöket lehet vásárolni. A Deák téren rendezvényteret is alakítottak ki, ahol koncerteket tartanak, a legutóbbin például háromezren vettek részt. Tavaly fejezték be a csatornahálózat építését, az utak felújítására pedig 75 millió forintot költöttek. Idén erre 25 milliót irányoztak elő. A faluban levő 31 utcából 16-ot már leaszfaltoztak, a következő időszakban pedig valamennyi új burkolatot kap.

Az új termést köszöntötték

Domoszló a programjairól is nevezetes. Így például palócolimpiát tartottak a környező falvak csapatainak részvételével. Mindez népi játékok versenye volt, amelyen ötezer érdeklődőt láttak vendégül. Szeptember második hétvégéjén rendezték a szőlőünnepet, amelyen kicsik és nagyok az új termést köszöntötték. Nemrég szociális szövetkezetet is alakítottak a faluban, amelynek egyik tevékenysége az lesz, hogy az önkormányzat megrendelésére térköveket készítsen, amiket a járdákra helyezik majd el. További fontos feladatuknak tekintik a szurdok – mint turisztikai attrakció – fejlesztését, amelyhez támogatásért pályázik az önkormányzat.

Egyébként a Domoszlóra látogató turisták a környék nevezetességeit is könnyen megismerhetik, miután ezek gyorsan elérhetők. Így például a kisnánai várat és a szlovák tájházat, amelyeket a szomszédos településen találják. De közel van Gyöngyös a múzeumaival, a templomaival, nem beszélve Mátrafüredről, Parádról vagy az ország legmagasabb csúcsáról, a több mint ezer méter magas Kékestetőről.


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.