Ilyen lesz a 21 milliárd forintból megújuló debreceni főpályaudvar

Huszonegy milliárd forintból épül Debrecenben az Intermodális Közösségi Közlekedési Központ, a Debreceni Főpályaudvar. A jelenlegi MÁV állomás központi épülete megújulva, bővítve közvetlen átszállást biztosít majd az utasoknak a vasúti járatokra, helyközi és helyi járatú autóbuszokra, villamosokra, trolibuszokra. A repülőtérre pedig majd vasúton juthatnak ki az utasok. 

Debrecen vasútállomását a II. világháborúban lebombázták, a világégés áldozat lett az a városrész. Később a romokat lebontották és új állomást építettek, s 1961-ben adtak át rendeltetésének a Nagyállomást. Az akkori kor színvonalának megfelelő, modern épülethez azóta nem nyúltak. Az önkormányzat a közlekedés fejlesztésére 2013-ban kiírta a pályázatot az Intermodális Közösségi Közlekedési Központ tervpályázatára. Még abban az évben győztes hirdetett az Archiko Kft. és Lengyel Építész Műterem Kft.-k javára. A Nagyállomáson tartott mai sajtótájékoztatón mutatta be a terveket Papp László polgármester, Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, és a tervezők.

A föld alá is építkeznek

A helyi közösségi közlekedés megújult, új villamosok, autóbuszok, trolibuszok álltak forgalomba, s új életre kapott a repülőtér is. A közösségi közlekedést fogja össze majd az Az Intermodális Közösségi Központ, mely a modern európai közlekedés szimbóluma lesz. Minden közlekedési ágat integrál a centrum, és új arculatot kap az előtte fekvő Petőfi tér is. Orbán Viktor miniszterelnök május 18-án mondta ki az Európai Unió és a kormány általi támogatás összegét, a 21 milliárd forintot, s azt is hozzátette, minden bizonnyal kacslábon forgó lesz az épület. Valóban impozáns lesz, de nem pazarló, funkcionalitás, attraktivitás és hatékonyság jellemzi – mondta Papp László polgármester. – 115. 000 négyzetmétert érint a fejlesztés. A vasútállomás jelenlegi épülete megmarad, de lebontják a keleti szárnyát, s felújítják a nyugatit. Épül hozzá két új irodaszárny 8700 négyzetméteren a közlekedési vállalatok központjának, a forgalomirányításnak, s üzleti egységeknek. Oda tervezik Debrecen smart city központját is. A tér alatt 12.000 négyzetméteres autóbusz pályaudvar épül. Az adja a főpályaudvar urbanisztikai értékét, hogy a föld alá vezetik a közlekedést a környékéről az élhető város érdekében.

Eltűnik a forgalom a városrészből

Eltüntetik a forgalmat ebből a városrészből, s az ország legforgalmasabb útjának, a Nagyállomás előtti teret átszelő 4-es számú főútvonalnak a forgalmát is a föld alá vezetik a Vörösmarty és a Varga utca között. Ott lépnek majd be a buszok a pályaudvarra. A villamos közlekedés a föld felett marad, kerékpáros és gyalogos közlekedéssel együtt, és még két megállóhely épül a kötöttpályás járműveknek. A főpályaudvar keleti oldalán 390 férőhelyes 11.000 négyzetméteres parkolóház épül, s ott kap helyet a taxiállomás is, valamint 150 kerékpár tárolására fedett kerékpártároló. A Nagyállomás előtti Petőfi tér nagy, forgalmas útkereszteződése 3 év múlva a múlté lesz. Megújul a park, lineáris szökőkúttal, vízi játszótérrel, zöld felületekkel, utcabútorokkal s a villamos vonallal alkot modern környezetet és közlekedést. A háborúban elpusztult, Deák térnek nevezett környék lebombázott épületeit, a törvényszéket, a zsinagógát valamilyen formában szeretnék láttatni, ezért eredeti állapotukban vizualizálják a térre. A jelenleg Nagyállomásként emlegetett épületet nem véletlenül nevezték a sajtótájékoztatón következetesen főpályaudvarnak. Ugyanis a 100-as vasútvonal felújításának részeként új vasúti megállókat építenek ki Apafa és a Fényesudvar környékén, tehát a jelenlegi nagyállomásé a főpályaudvari funkció. A 21 milliárdos beruházáshoz várja a város a támogatás kiírását. 2016-ban indul a pályázat kivitelezési tervezése, a jövő év második felében kezdődnek az építkezések, s 2018-tól működik a főpályaudvar 2019-es átadással.

Összehangolt menetrend

Nagyon fontos beruházása ez Magyarországnak, a polgári berendezkedési program szimbolikus állomása. Az Intermodális Közösségi Közlekedési Központ a különféle közlekedési eszközök, módok közötti váltást jelenti – fordította le az idegen szavakat Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár. A fejlesztés magával hozza az összehangolt vasúti és autóbusz menetrend, az egységes utas tájékoztatás és egységes tarifarendszer életbe lépését. Egy jeggyel juthat el majd az utas úti céljába. A beruházás az Integrált Közlekedésfejlesztés Operatív Program keretében valósul meg.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.