Készpénzmentes lett a Campus fesztivál is

A jövő héten nyitja meg kapuit a Campus Fesztivál a debreceni Nagyerdőn, a Stadion és a Víztorony környékén. Az idei újdonság a Debreceni Egyetem nagyszínpada, és a készpénzmentes fizetés.

A szervezők remélik, hogy a tavalyi 85 000 látogatónál is többen lesznek kíváncsiak a programra, ha az időjárás kegyes lesz hozzájuk. A rendezvényterület is tágasabb, az eddigi egy utcás jelleget körforgalom formájúra alakították, és egy nagyszínpadi felvezető utat is létesítettek. Így több tér jut egy-egy programnak – tudtuk meg Miklósvölgyi Pétertől, a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetőjétől.

Szórakoztató kísérletek

A július 20-24 között zajló fesztiválon az idén először a Debreceni Egyetem is állít színpadot, s a tavalyi „okos” fesztiváli programokhoz hasonlóan most is szórakoztató módon ismertetik meg a közönséggel a különböző tudományokat. Például látványos fizikai kísérleteket mutatnak be, lesz 3D-s portréfotózás, és ultrahangos fesztiválszelfit is lehet készíteni. Pódiumbeszélgetéseket is tartanak a színpadon pl. Csernus Imre, Vujity Tvrtko részvételével, és fellép a Dumaszínház is. A zenei programokon a hazai együttesek 90 százaléka szerepel, a külföldiek közül pl. Jess Glynne, Clean Bandit, Therapy?, Netsky. A fesztivál 18 helyszínén 198 zenei és 200 kulturális program várja a látogatókat. Specialitás lesz az Egyetem főépületét mintázó ugrálóvár.

Önkormányzat és civilek

Hetven civil szervezet képviselteti magát a rendezvényen Debrecenből és országból. A fesztivál jó alkalom arra, hogy kötetlenül találkozzanak, és kommunikáljanak közönségükkel. Az önkormányzat és civil szervezetek első alkalommal üzemeltetnek pihenősátrat, ahol az olyan fesztiválozók kapnak szaksegítséget, akik esetleg drogot használtak, vagy több alkoholt fogyasztottak, de nem szorulnak orvosi ellátásra. Nekik felhívják a figyelmüket a káros szerek hatásaira.

Elektronikus fizetés

Az idei fesztivál először lesz készpénzmentes, elektronikus kártyával lehet fizetni. Ez gyorsabb, és átláthatóbb, mint a készpénzes fizetés. A kereskedelmi egységek dolgozóinak így csak a vendégek legjobb kiszolgálásáról kell gondoskodniuk. A gasztro udvaron a hagyományos ételektől, az újdonságokig kínálja választékát 30 vendéglátóipari egység. Újdonság a kukoricalisztes tésztába mártott virsli, a sétáló étel, kapható füstölt, sült harcsa és 7-8 féle mini kolbász, mint kacsahúsos és halas is, és a debrecíner nevű debreceni páros kolbász is. Császi Erzsébet


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.