Ki kell adnia a Bahartnak a közérdekű adatokat

Első fokon külsős munkatársunknak, Győrffy Árpádnak adott igazat a bíróság a Balatoni Hajózási Zrt. ellen, közérdekű adatok kiadása céljából indított perében. Az ítélet ellen 15 napig fellebbezhet az alperes. 

A balatontipp.hu portált üzemeltető Győrffy Árpád arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Kaposvári Járásbíróság ítéletben kötelezte a Balatoni Hajózási Zrt.-t, hogy 15 napon belül adja ki két évre visszamenőleg a szerződéseinek, illetve vezetőinek meghatározott köréről szóló közérdekű gazdasági adatokat. 

Az eset hat hónnapal ezelőtt kezdődött, így idézi fel az eseményeket a portál: "Fél évvel ezelőtt azt szerettem volna megtudni, hogy a tavalyi vezetőváltás után hogyan változott a kikötővel rendelkező balatoni települések önkormányzatainak tulajdonában lévő Bahart gazdasági kapcsolatrendszere, kivel, mivel, mennyiért dolgoztatnak, kitől mennyiért vásárolnak, hogyan alakult át a menedzsment, változtak-e, s ha igen milyen mértékben a javadalmazások.

A kérdés számomra azért annyira fontos, mert az eredetileg állami tulajdonú céget az önkormányzatok egykor azért kapták meg ajándékként, hogy jó gazdaként a régióban élők és a balatoni turizmus érdekében fejlesszék, működtessék. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvény 2009-es életbelépése óta ilyen kérdésekről bárki, bármikor szabadon tájékozódhat, csak annyi kell hozzá, hogy megnézze az érintett cég honlapján közzétett adatokat. A törvény ugyanis tételesen leírja, hogy az önkormányzati és állami tulajdonú társaságoknak a menedzsment milyen körével, mely tisztségviselőkkel, illetve milyen szolgáltatási, vásárlási szerződésekkel kapcsolatos adatokat kell aktuális állapotukban és a két évre visszamenőleg érvényes változásaikban folyamatosan elérhetővé tenni bárki számára."

A cikk teljes terjedelmében ezen a linken olvasható. 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.