hirdetés

Kiderült, melyek a tavalyi év legjobb hazai szállodái

Péntek este nyilvánosságra hozták a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által immár negyedik alkalommal meghirdetett Év szállodája 2016 verseny eredményét. Magyarország legjobb szállodái a Corinthia Hotel Budapestben gálavacsorán vehették át az elismerést.

hirdetés

Tapintható a feszültség – kezdte mondandóját Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége alelnöke, a szakmai zsűri vezetője, az Év szállodája 2016 díjátadóján. Hogy pontosan mire gondolt, nem tudjuk, de vélhetően a 16 pályázó szálláshely képviselőire, akik megtöltötték a szálloda báltermét. Az alelnök nem fukarkodott az elismeréssel, a szakma Oscar-díjának nevezte a versenyt, ugyanakkor hozzátette, hogy csapatmunkát értékelt a zsűri. Mint kiderült, komoly pályázati anyagot kellett leadniuk a pályázóknak, akiket ún. mystery shopperek is meglátogattak.

Jean Pierre Mifsud, a Corinthia Hotel igazgatója is köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, hogy hamarosan nyitnak egy fine dining éttermet, ahol a máltai konyha különlegességeit lehet megkóstolni. Az eredmények ismertetése közben Bolyki Péter executive séf és csapata különleges menüt, különleges tálalással szolgált fel a közönségnek. A kecskesajt és a cékla például konzervdobozban került az asztalokra, alattuk szárazjég gőzölgött.

Mielőtt az eredményeket ismertette volna, néhány általános tapasztalatot is megosztott a közönséggel Könnyid László. „Egyre több hotel fordít kiemelt figyelmet a vendégekkel való kommunikációra, ennek része a review oldalak és a közösségi média proaktív kezelése. Jobban szeretjük azt a vendéget, aki közvetlenül nálunk foglal, egyre több helyen érezhető a büszkeség, a saját márka szeretete. Felbukkant a szállodákban egy új alkalmazott – a channel menedzser – aki szerencsére nem kér fizetést – okozott derültséget az alelnök. Hőszivattyú, napelem, társadalmi felelősségvállalás, helyi beszállítók, helyi alkalmazottak, verseny a dolgozókért – ezek most a legaktuálisabb témák a szállodások világában, tudtuk meg Könnyid Lászlótól.

„A zsűrinek nehéz dolga volt, szoros lett a sorrend. A háromcsillagos kategóriában négy, a négycsillagosban kilenc, az ötcsillagosban pedig három hotel mérette meg magát az idei versenyen. A pályaművekben szereplő jó gyakorlatokat a zsűri összegyűjti, és megosztja a szállodaszövetség tagjaival, felkerül a szövetség honlapjára” – ígérte az alelnök.

És végül következzenek az eredmények:

Különdíjak

A legdinamikusabb szállodai teljesítménynövekedés: Erzsébet Királynő Szálloda Gödöllő

Innováció: Zenit Hotel Balaton Vonyarcvashegy

Legjobb személyzeti politika: Radisson Blue Béke Hotel Budapest

Főnix-díj: Ibis Styles Budapest City

Az Év tematikus szállodája: Buddha Bar Hotel Budapest Klotild Palace

Az Év szállodája: 3 csillagos kategóriában – The Three Corners Hotel Art

Az Év szállodája: 4 csillagos kategóriában, vidéken: Kolping Hotel Spa and Family Resort Alsópáhok

Az Év szállodája: 4 csillagos kategóriában, Budapesten: Buda Castle Fashion Hotel

Az Év szállodája: 5 csillagos kategóriában: Spirit Hotel Sárvár

Szántó Zoltán
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Vajon lesznek fennakadások a turizmusban az idei főszezonban?

Partnerünk