Kihívója akadt a Sziget fesztiválnak

A Békés megyei Pusztaottlakán a szervezők bejelentették, hogy augusztus 15-20. között a 400 lakosú településen első ízben megrendezik a LikeFest-et, a „vidék legnagyobb fesztiválját”.

A bejelentés körülményeiről ejtsünk először néhány szót. Budapestről 230 kilométerre fekszik a jelentős részben román nemzetiségűek által lakott, dél-békési kistelepülés, amelyet 2,5 óra alatt lehet elérni az M5-ös autópályán, majd Szentes-Csongrád-Orosházán keresztül.

A farkasordító hidegben a falu végén álló egykori TSZ-major adott otthont a tájékoztatónak, és ez lesz az események epicentrum augusztusban is.

A majorra alig lehet ráismerni: sikeres pályázatok sorának eredményeként komoly turisztikai központtá alakult az utóbbi évek során. Az egykori ólakban manapság már nem csak mangalicák híznak, hanem lámák, szamarak, kenguruk, sőt emuk és tevék is, hogy a kutyákról, macskákról és galambokról ne is beszéljünk. Mint megtudjuk, a vadasparkba tavasztól őszig szép számmal érkeznek a gyerekcsoportok.

Tavaly egy 40 ágyas ifjúsági szállás is elkészült (falán látjuk a táblát: 49 millió forintos támogatást nyert annó a projekt) egy lepusztult kastélyépület felújításával. Az udvaron áll egy hatvan férőhelyes, téliesíthető rendezvényterem, a ház alatt pedig egy komplett bor- és pálinkakóstoló pincét alakítottak ki.

Póni vontatta kocsival indulhatunk a környék felfedezésére, a kerítésen túl pedig egy olyan rallypályát alakítottak ki, ahol már tereprally Európa-bajnokságot is szerveztek.

Szóval, ebbe a turisztikai központba érkeztünk meg a mínusz tíz fokos verőfényben. Épp jókor, a friss hagymás vér már az asztalon, akárcsak a forralt bor meg a különféle helyi pálinka. Pár falat után kezdődik is a bemutató: egy közel három mázsás mangalicát éri utol a végzete. A szakácsolimpia-nyertes séfek által celebrált disznóvágás szigorúan EU-konform, a pörzsölés utána a klasszikus recept szerint szalmával történik. Közben, kicsit arrébb rozsdamentes acéltartályban pálinkát főz két versenytárs: Simonka György, a falu polgármestere, országgyűlési képviselő (ő a körtére esküszik), illetve Ganxsta Zolee zenész (szilvából próbál remekelni), aki visszatérő vendég a faluban.

De beszéljünk a nyárra tervezett rendezvényről. Simonka György elmondja, hogy a fesztiválig még számos fejlesztést terveznek megvalósítani: épül egy fedett állatsimogató, ugyancsak fedett quadpálya, paintball-pálya és természetesen egy kemping a rengeteg nyári vendég számára. Igazi különlegesség lesz az a fatemplom, amelyben a falu kis ortodox templomának nagy becsben tartott festményét fogják elhelyezni.

Arsenie Boca látnok román szerzetes börtönben festett ikonja állítólag csodára képes. A 22 méter magasra tervezett, máramarosi stílusú templom és az ikon miatt számítanak a közeli Romániából érkező vendégekre is, akiknek nyelvi nehézségei nem lesznek a településen.

Krisztován Anna fesztiválvezető kiemeli, kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínálnak zenei, kulturális és gasztronómiai programokat a hat nap során.

A tervezett zenei felhozatalról kiderül, hogy a legjobb hazai előadók mellett a szomszédos országokból, sőt Nyugat-Európából is várnak fellépőket. Néhány a tervezett nagy nevek közül: Pokolgép, Moby Dick, Republic, Neoton Familia, Anima Sound System, Magna Cum Laude, SP, Fluor Tomi, és persze a Tepertőfesztivál visszatérő vendége, Ganxsta Zolee.

A rock mellett a tervek szerint erős lesz az elektronikuszenei felhozatal, és a mulatós zenék kedvelői is megkapják a magukét a három nagyszínpad valamelyikén.

A szervezők bíznak abban, hogy az erősportok kategóriájába tartozó Skót Felföldi Játékok – amelyeket először rendeznek meg az európai kontinensen – is rengeteg érdeklődőt vonzanak majd ide augusztusban.

A fesztivál gasztronómiai vonaláért felelős Ambrus György mesterszakács kiemeli, hogy az évek óta nagy sikerű tepertő és más disznóságok mellett olyan helyi különlegességekre is számíthatnak majd a nyáron az erre járók, mint az ottlakai szélben szárított sonka sárgadinnyével.

A Békés megyei mesterszakácsok olimpianyertes csapata pedig 72 órás tepertősütésre készül, ezzel kívánnak bekerülni a Rekordok könyvébe. Hogy az ottlakaiak helytálljanak az éhes vendégek rohamában, vendéglátós tanfolyamot szerveznek számukra. Ha valakinek ez sem elég, augusztusban itt rendezik meg a Miss Alpok-Adria Szépségverseny Békés megyei döntőjét is.

A rendezők bevallott célja, hogy 2-3 éven belül a legnépszerűbb hazai nyári buli, a Sziget fesztivál mellett emlegessék a LikeFest nevét. Az alapok már megvannak: a 2006. óta Pusztaottlakán megszervezett Tepertőfesztiválra 2011-ben már 45 ezer vendég látogatott el. A településen 15 ezer vendégéjszakát regisztráltak tavaly.

Az ambiciózus célok elérése érdekében egész Békés megye turisztikai és kulturális kínálatát, gasztronómiáját, természeti értékeit be kívánják mutatni.

- Küldetésem, hogy turizmust építsünk Dél-Békésben – emelte ki Simonka György. Amikor a polgármestert a fesztivál finanszírozási hátteréről kérdeztük, azt a választ kaptuk, hogy szó van komoly szponzorok bevonásáról, de „imádkozunk is, hogy minden összejöjjön”.

A tájékoztatón azért a megyei kormánymegbízott, Erdős Norbert is támogatásáról biztosította a rendezvényt. Ami nem árt, mivel kétségtelen, hogy amint mondja, „Dél-Békés eddig nem került fel a turizmus térképére”.

Picit visszatekintve azt azért láthatjuk, hogy száz évvel ezelőtt a szintén dél-békési Mezőhegyesre nem csak Budapestről, hanem még Bécsből is érkeztek illusztris vendégek vadászni meg lovagolni, az 1970-es években meg egymást érték egy másik környékbeli kisvárosban, Battonyán az első felszabadult magyar települést felkeresni szándékozó Intourist-csoportok.

De ennek persze már régen vége, és tényleg itt az ideje, hogy ez a fürdőkben (Nagybánhegyes, Mezőkovácsháza, Battonya, Tótkomlós, Orosháza-Gyopárosfürdő) és természeti látnivalókban (kunhalmok, Tatársánc, kistompai löszrét, Száraz-ér) gazdag, román, szerb, szlovák, német, magyar, roma nemzetiségi hagyományokkal büszkélkedő térség ismertebbé váljon.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.