Kíváncsi a legjobb idegenvezető nyolc kedvenc útjára?

Az 1993-ban alakult utazási iroda, a Proko Travel társtulajdonosa Prónay Gyuláné Ildikó volt 2016-ban az utazási szakemberek és az utazók szavazatai alapján az év idegenvezetője. Az iroda új katalógusában nyolc kedvenc útja is elérhető. Az újdonságok közt pedig szerepel még Madagaszkár, Isztambul és „Spanyolország szabadon”

A 25 év utazásszervezői tapasztalattal bíró iroda egyedülálló módon Európa összes országába utaztat. Bárki törzsutasuk lehet, aki az elmúlt két évben igénybe vette a szolgáltatásaikat: utasaik több mint fele visszatérő vendég. A válogatásukat megkönnyíti a katalógus tartalomjegyzéke: külön listából válogathatnak a régiók, az országok és az időpontok alapján. A döntést segítheti, hogy a  programok nehézségi szintjét továbbra is minden esetben jelölik; valamint az, hogy legtöbb útjukon biztosítanak audioguide-ot.

Extra szolgáltatásaik között szerepel, hogy a repülős útjaiknál ingyenes parkolóhelyet biztosítanak a reptér közelében. Hasznos tudnivaló, hogy az útlemondási biztosítást tartalmazza a díj, az illetéke pedig külön lehet biztosítást kötni. Az árba minden esetben belekalkulálták kézipoggyászt is, ezért nem kell plusz kiadással számolni. A Ryanair és a Wizzair járatain elsőbbségi beszállást biztosítanak, ráadásul garantálják a fix ülőhelyeket a repülőn, így a családtagok egymás mellett ülhetnek. Különösen előnyös ez akkor, amikor a família egyik tagja esetleg fél a repüléstől, de megnyugtatja a többiek jelenléte.

Madagaszkártól Izraelig

A katalógus újdonságai többek között Madagaszkár, Isztambul és a "Kis erdélyi körút", a legizgalmasabb azonban egy új vállalásuk, a „Spanyolország szabadon”. Utóbbi apropója, hogy tapasztalataik alapján egyre többen jelentkeznek egyéni igénnyel. Ebben a programban választható az önálló program és a csoportos kirándulás. Például a harmadik nap reggelén ki-ki a saját kedve alapján eldöntheti, hogy strandolni szeretne a tengerparton, vagy az élménypark tenné boldogabbá.

Viszonylag friss az albán program, ami várakozásokon felüli népszerűségnek örvend: az eddigi három út összes helye a meghirdetéstől számított egy hónapon belül megtelt. Érdekes még, hogy Dubajban és Izraelben a nagyobb biztonság érdekében kettő idegenvezető kíséri a csoportot: egyikük Magyarországról kalauzolja az utasokat, másikuk pedig egy kint élő, jó helyismerettel rendelkező vezető.

„A retikült is érdemes hátizsákra cserélni”

„Ildi ajánlásával” nyolc út választható a katalógusból, ezek intenzív és túrás programok. Az intenzív esetében gyakran választani lehet, hogy a gyaloglást vagy a felvonókat választanák inkább a résztvevők. Ezeken a programokon nem jellemző a korai indulás, sem a késői érkezés, legtöbbször van idő ebédelni és rácsodálkozni a gyönyörű tájakra. Prónay Gyuláné Ildikó ezekhez az utakohoz külön tanácsokat adott a katalógusbemutatón: „A legfontosabb, hogy kényelmes, vízhatlan, túrázásra alkalmas cipőben vágjanak neki az útnak, és esernyő helyett esőkabátot vigyenek. A retikült is érdemes hátizsákra cserélni” — mondta.

Az egyik ilyen program nevét egy sorozat címe ihlette: a „ Hegyi doktor újra rendel” túra során 3440 méter magasan, egy kávézóban lehet megpihenni és élvezni a kilátást. Egy másik „Ildi kedvence” program a „Híres felvonók Svájcban”, melynek során technikai bravúroknak, világon egyedülálló megoldásoknak lehetnek tanúi az utazók. Ilyen a 125 éves, vagy a kabrió felvonó, valamint a legmagasabb függőhíd is.

A családosok számára érdekes lehet, hogy a tavalyi nagy sikerre való tekintettel megújították a „Vigyük kirándulni a gyerekeinket, unokáinkat!” programot, így több időt lehet eltölteni a dinoszauruszparkban, de megmaradt a csokoládégyár-látogatás, az állatkert, a hajózás és az egész napos Legoland is.

A többi útról és érdekességről a Proko Travel megújult honlapján, vagy az új katalógusból értesülhetnek. Megtudhatják melyik program kombinálható Opera előadással, hogy Londonból miért nem délnek indul a Proko Travel, hogy melyik utazás látnivalói bővöltek az Öt Ujj kilátóval és a Világörökség Spirál kilátóval, valamint, hogy melyik utazás során követi a főzőbemutatót közös olaszos főzés.

 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.