Magyarországon is lesz Velencei Karnevál

A tavalyi nagy sikerre tekintettel idén is megrendezik a Velencei Karnevált a Velencei-tó partján: a téltemető jelmezes farsangi mulatságot a Velence Korzón tartják január utolsó szombatján.

A programot felvezető szerdai sajtótájékoztatón Koszti András polgármester céljuknak nevezte, hogy olyan, a városhoz kapcsolódó rendezvényeket tartsanak, amelyek Velence mellett a környező településeken, Székesfehérváron és Budapesten is vonzóak lehetnek. Ennek érdekében másodszor rendezik meg a Velencei Karnevált, amelyre több ezren voltak kíváncsiak tavaly.

A január 30-i programok között lesz farsangi alkotóház, zenés-zajos felvonulás a mohácsi busókkal, velencei csobbanás Schirilla Györggyel, busó néptánc bemutató, tűzzsonglőr bemutató és kiszebáb égetés. A rendezvényen fellép a Zombori zenekar és a Langaléta Garabonciások, a Görömbő Kompánia pedig interaktív családi programmal várja az érdeklődőket.

Bársony Péter, a helyi TDM-szervezet elnöke az idei év programjairól elmondta: a farsang mellett kiemelkedő esemény lesz májusban a Tour de Velencei-tó tókerülő országúti és hegyi kerékpáros verseny, júliusban az Ötpróba Rióba résztvevőit várják, de különböző triatlonversenyek és hegyikerékpáros versenyek is lesznek a településen.

A kulturális és gasztronómiai rendezvények közül kiemelte a Szent Márton-napi borünnepet, valamint a nyári zenei fesztivált, amelyet idén először Concerto néven rendeznek meg és az egy hét során komolyzenei és klasszikus művészeti ágakat vonultatnak fel.

Megemlítette, hogy idén is Velence ad otthont az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT). Tavaly 103 ezer látogatót vonzott az esemény, ami rekordnak számít, ezt szeretnék túlszárnyalni 2016-ban.

Szeptemberben két program szerepel a kínálatban: az első alkalommal megrendezésre kerülő Ütős Fesztivál, amely az ütős hangszerek világát viszi el Velencére, valamint az UtcaBár, amely a közösségi grillezés és az elektronikus zene élményét kínálja.

Forrás: MTI


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.