Még több cseh turistára számítanak Észak-Magyarországon

Az elmúlt időszakban népszerű lett Észak-Magyarország a cseh turisták körében. Szívesen jönnek a régióba azok, akik élményeket keresnek, vagy a fürdőkben kívánnak gyógyulni, illetve minőségi borokat és jó ételeket szeretnének kóstolni. Tavaly – az előző évhez képest – 15 százalékkal több cseh turista érkezett és 35 ezer vendégéjszakát töltött el Észak-Magyarországon.

Egyebek mellett ezekről is szó volt azon a magyar-cseh turisztikai szakmai konferencián, amelyet Egerben, a városháza üvegtermében rendezett a Magyar Turisztikai Ügynökség és a hevesi megyeszékhelyen működő Turisztikai Nonprofit Kft. A találkozón utazási irodák, turisztikai szervezetek, szállodák, panziók és egyéb szakemberek vettek részt.

A Visegrádi Négyek a turizmusban is

Köszöntőjében Habis László, Eger polgármestere a város cseh történelmi településsel, Kutná Horával való testvérvárosi kapcsolatáról szólt, és a két nagy múltú történelmi város jelentőségét méltatta. Hangsúlyozta, hogy az egri önkormányzatnál a városmarketing-bizottság is működik, amelynek munkájában a turizmus fontos szerepet játszik. Kiemelte az egri vár és a Dobó István Vármúzeum szerepét az idegenforgalomban és elmondta, hogy folytatódik a történelmi emlékhely felújítása. Ehhez a kormány már megtette a szükséges intézkedéseket.

A polgármester a továbbiakban az egri gyógyfürdőkről is szólt, amelyek nemcsak a hazai, hanem a külföldi turisták körében is vonzók. Kijelentette, hogy olyan programokat készítenek elő, amelyek fesztiválokhoz és sportrendezvényekhez is kötődnek. Végül rámutatott a Visegrádi Négyek – benne Csehország – jelentőségére, amely nemcsak politikai kapcsolatot, hanem fontos turisztikai együttműködést is jelent.

Ezután Molnár Anita, a Magyar Turisztikai Ügynökség desztinációfejlesztési igazgatója mutatta be a cseh szakembereknek az észak-magyarországi régió és a Tisza-tó idegenforgalmának fontosabb területeit. Kiemelte, hogy itt Budapest és a Balaton után hazánk harmadik legnépszerűbb turisztikai régióját ismerhetik meg az érdeklődők, ahol évente több mint kétmillió vendégéjszakát töltenek el. A hazai turistákon kívül főleg Szlovákiából, Csehországból, Ausztriából, Lengyelországból és Németországból jönnek a vendégek.



Világörökségi területek, gyógyvizek, fesztiválok

Arra is rámutatott, hogy az északi régióban viszonylag gyorsan elérhetik úti céljukat a cseh turisták is, ahol átlagosan négy napig tartózkodnak. Változatos helyekre érkeznek, ráadásul az Aggteleki-karszttól Hollókőn át Tokajig világörökségi helyszínekre látogathatnak. Ugyanakkor jócskán akadnak olyan fürdők is, ahol gyógyulhatnak a vendégek. Továbbá négy borvidéken kóstolhatnak kiváló nedűket és sok helyen helyi ételspecialistásokkal várják őket. Vannak kaland- és síparkok, valamint a hegyi kerékpározásra alkalmas utak. De itt találják hazánk legmagasabb hegyvidékét, a Mátrát, ahol szintén izgalmas programokon vehetnek részt.

Molnár Anita a továbbiakban arról is tájékoztatott, hogy Észak-Magyarországon sok fesztivált is tartanak. Példaként említette a gyöngyösi Gyöngy nemzetközi néptánc-, illetve a miskolci kocsonya- és az operafesztivált. De szólt az Egri Bikavérünnepről, illetve az Aggtelek térségében rendezett Gömör-Tornai Nyárról is. Kiemelte az egri, a miskolci, a tokaji városlátogatásokat, valamint a Poroszlón található Tisza-tavi Ökocentrum szerepét is. Ott évente kétszázezer látogatót fogadnak. A szakma további célkitűzése, hogy a következő években még több cseh turistát fogadjanak az észak-magyarországi régióban, valamint a Tisza-tónál is.

Az együttműködésről tárgyaltak

Eger hegyek ölelésében fekvő város, amely Budapestről körülbelül másfél órás utazással érhető el - hangsúlyozta Hegedűsné Majnár Márta, a hevesi megyeszékhelyen működő Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. -A településre érkező cseh turisták is jó lehetőségeket találnak ahhoz, hogy részesüljenek a wellnessélményben, megmártózzanak gyógyfürdők vizében és kikapcsolódjanak. Emellett Egerben több mint kétszáz használatban levő pincével is megismerkedhetnek, és különösen a híres Szépasszonyvölgyben kóstolhatnak jó borokat, valamint ételeket. Az egri borászok a franciaországi Bordeaux-ban rendezett nemzetközi versenyen évről évre egyre több érmet nyernek el. A városban jelenleg közel hatezer szálláshelyből választhatnak és élvezhetik a vállalkozók gazdag kínálatát. Sok étterem és cukrászda is kínál különlegességeket.

A konferencia után a résztvevő magyar és cseh turisztikai szakemberek üzleti tárgyalásokat folytattak a kölcsönös partneri együttműködésről, továbbá a kínálatok és a beutaztatás bővítéséről.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.