hirdetés
hirdetés

Megújul Gárdonyi Géza sírja Egerben

Két civil szervezet kezdeményezésére fogtak össze az egriek, hogy felújítsák Az egri csillagok világhírű írójának sírhelyét a várban. Úgy tervezik, hogy a munkálatok Gárdonyi Géza halálának október végi évfordulójára elkészülnek. 

hirdetés

"A díszsírhely felújításának gondolatát az adta, hogy idén ünnepeljük Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóját" - mondta el lapunknak Szalainé Király Júlia irodalomtörténész, az Eger Vára Barátainak Köre Egyesület titkára, a Gárdonyi hagyaték kezelője.

A napokban el is kezdődött a munka. Az elképzelések szerint a kerítés, a sír, a kereszt és környéke is megújításra kerül, a sír jellegén azonban nem változtatnak. Az Eger Vára Barátainak Köre Egyesület a hevesi megyeszékhelyi Városszépítő Egyesülettel és más civilek bevonásával szeretnének minél több helybélit felkérni a közös munkára, amit szívügyüknek tekintenek. Adományt, tevékeny segítséget egyaránt szívesen fogadnak. A szervezetek arra számítanak, hogy a helyi cégek és polgárok jelentős számban kapcsolódnak be Gárdonyi Géza sírjának és környezetének megújításába. Többen már jelezték is segítő szándékukat.

A tervek szerint a sírhoz az író szülőhelyéről, Agárdról hoznak egy rózsaszín virágú gesztenyefát, és azt ültetik a kiöregedett ecetfa helyére. Ez jelképezi majd a két település: Eger és Agárd összefogását. A sír oldalsó rézsüit gyeptéglával fedik, az alsó részére pedig virágok kerülnek. Felújítják a sírhoz vezető lépcsőt is, kicserélik az emlékhely körüli kerítés valamennyi elemét. A sírhelyen levő keresztről kiemelése után dől el, hogy menthető állapotban van-e, vagy újat kell faragni helyette.

Gárdonyi Géza 1863. augusztus 3-án született Gárdony-Agárdpusztán, majd több mint három évtizeddel később, 1897-ben költözött Egerbe, ahol megírta jelentős műveit és itt hunyt el kilencvenegy esztendeje, 1922. október 30-án. Végakaratának megfelelően a várban, a Bebek-bástyán kialakított díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra.

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk