Növekvő árbevételre számít idén az IBUSZ

Növekvő árbevétellel számol az idén a 111 éves IBUSZ, amely az első félévben 15 százalékos bővülést ért el.

Komora Zoltán, az IBUSZ Utazási Irodák Kft. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az idegenforgalmi ágazatot is sújtó világgazdasági válság ellenére tavaly is eredményes évet zártak, 2012-ben 13 milliárd forint árbevétel mellett 162 millió forint adózott nyereséget értek el. Az idei szezont kiemelkedőnek nevezte, a 2013-ra vonatkozó előrejelzésük szerint a teljes árbevétel 14 milliárd forint fölé nő. Az idén az első félévben az utazási iroda árbevétele 15 százalékkal nőtt 2012 azonos időszakához képest, és az utószezonra vonatkozó eddig beérkezett foglalásokat is bíztatónak nevezte a vezérigazgató.

A cégvezető szerint az idei szezon nyertesei az európai mediterrán térségbe - Görögországba, Spanyolországba, Olaszországba, Törökországba - utaztató irodák lettek, míg az egyiptomi utakat szervezők az ottani helyzet miatt súlyos veszteségeket szenvedtek el. Az IBUSZ az egyiptomi piacon viszonteladónak számít, saját utakat nem szervez, így nem érte veszteség sem - tette hozzá.

Úgy vélte, a múlt héten csődöt jelentett Best Reisen esete hosszú évekre visszanyúló folyamat eredménye, amelyben jelentős szerepe volt az egyiptomi eseményeknek is.
Komora Zoltán kiemelte, hogy az IBUSZ több tevékenységet végez egyszerre, a bel- és külföldi utaztatás mellett többek között menetjegy-értékesítéssel, egyéni szállásfoglalással, konferenciaszervezéssel, valutaváltással és vámtevékenységgel is foglalkozik. Mindez kellő biztonságot és lehetőséget nyújt a hasonló helyzetek kivédésére - jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy a QBE biztosító tájékoztatása szerint nagyjából ezer utas rendelkezik még az idei szezonra vonatkozó befizetéssel a Best Reisen-nél. Az IBUSZ a Best Reisen károsultjainak felajánlotta, hogy a felszámolás alatt álló irodának befizetett összeget a megfelelő befizetési bizonylatok bemutatása esetén a részvételi díjba teljes egészében beszámítja - mondta.

Az IBUSZ-t 1902-ben alapították, 1994-ben alakult holdinggá, az elkülönülő tevékenységek miatt több mint 30 céget hoztak létre, a legnagyobb cégük az IBUSZ Utazási Irodák Kft. A társaság az egész országot lefedő, 60 irodából álló hálózatot üzemeltet, ahol 50-50 százalék a lakossági és céges utazások aránya. A társaság alaptőkéje egymilliárd forint.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.