Ők az idei Magyar Turizmus Minőségi Díj nyertesei

A tavalyi turisztikai rekordév után rekordszámú, összesen 41 pályázó mérette meg magát a Magyar Turizmus Minőségi Díj pályázatán és közülük 28 szálloda, valamint 11 étterem vehette át a minősítést április 23-án. Így összesen jelenleg 104 szolgáltató – 75 szálloda és 29 étterem – jogosult a hazai Q-logó, valamint az európai Q-s minősítés használatára.

A minőség a siker garanciája – hangsúlyozta Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Ügynökség szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatója, aki szerint a díj nem csupán a vendégek, hanem a dolgozók számára is kiváló üzenet, egyúttal elismerés és motiváció is. A 2006-ban alapított minősítés kritériumrendszere az évek során folyamatosan bővült, de ideje új alapokra állítani és az élményalapú turizmus felé eltolni, ezért hamarosan újragondolják a díjat. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke felidézte, hogy míg néhány évvel ezelőtt a külföldi turisztikai vásárokon Magyarországra leginkább olcsósága miatt irányult figyelem, elindult egy szerencsés elmozdulás a minőség irányába. Ezt a fejlődést segíti a Magyar Turizmus Minőségi Díj, valamint az MSZÉSZ által alapított Év Szállodája elismerés is. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint a vendéglátásban dolgozók olyan fokon járulnak hozzá az egészséghez, ahogy  kevés más szektor. Ennek a felelőssége állandóan jelen van, és ezt magas szinten teljesíteni csak a jó minőségre törekedve lehet, ezért érdemes például keresni a kiváló alapanyagokat.

A Magyar Turizmus Minőségi Díj önkéntes jelentkezésen alapuló tanúsító rendszer, éttermek és szállodák számára. A több száz kérdésből álló önminősítést követően a jelentkezőket próbavásárlások során az MTÜ szakemberei ellenőrzik, és visszajelzést is adnak a pályázóknak a fejlődési lehetőségekről. A díjat három évre ítélik oda, ezen időszak alatt további utóellenőrzések is várhatóak, és indokolt esetben a minősítés vissza is vonható.  A programot a HOTREC (a Szállodák és Vendéglátóhelyek Európai Szövetsége) is akkreditálta, így a tanúsítvány a nemzetközi piacon is versenyelőnyt jelent. Az évente meghirdetett programmal az MTÜ célja, hogy a szolgáltatókat segítse minőségi munkájukban, igazodási pontokat adjon fejlesztéseikhez és ezáltal jobb piacra jutási lehetőségeket biztosítson számukra.

Sok szolgáltató már kétszer, de van, aki már háromszor is kiérdemelte a védjegyet, és az idei díjazottak között is sokan vannak, akik most újították meg a minősítést.

Az idei díjazottak:

Szállodák:

Avalon Resort & Spa, Miskolctapolca;  Barack Thermal Hotel & Spa, Tiszakécske; Budapest Airport Hotel Stáció Wellness és Konferencia, Vecsés; Corinthia Hotel Budapest;  Danubius Health Spa Resort Aqua Hévíz; Danubius Health Spa Resort Hévíz; Danubius Hotel Helia Budapest;  Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont;  Greenfield Hotel Golf & Spa, Bükfürdő; Hilton Budapest; Hotel Kumánia, Kisújszállás;  Hotel Nemzet Budapest MGallery by Sofitel;  Kristály Imperial Hotel & Esterházy Étterem, Tata;  Lotus Therme Hotel & Spa, Héviz; Mamaison Hotel Andrássy, Budapest; Mercure Budapest City Center; Mesés Shiraz Hotel, Egerszalók;  NaturMed Hotel Carbona, Hévíz;  Novotel Szeged;  Opera Garden Hotel & Apartments, Budapest;  Park Inn by Radisson Zalakaros Resort and Spa;  Radisson Blu Béke Hotel, Budapest; Spirit Hotel Thermal Spa Sárvár, Szalajka Liget Hotel és Apartmanházak Szilvásvárad;  Thermál Hotel Balance, Lenti;  Thermal Hotel Visegrád; Varázslatos Bambara, Felsőtárkány; Wellness Hotel Katalin, Gyenesdiás

Éttermek:

Ízlelő a családbarát étterem, Szekszárd; Kukorica Csárda Balatonföldvár; Lázár Lovaspark, Domony;  Park Étterem, Berekfürdő;  Tanyacsárda Lajosmizse;  Tenkes Csárda Csarnóta;  Tercia Étterem Fertőendréd;  Tercia Hubertus Étterem és Panzió, Sopron;  Tercia Kópháza Étterem és Panzió, Kópháza;  Vadvirág Étterem, Kozárd;  Zsolnay Kávéház, Budapest


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.