Összefogott a két mátrai turisztikai egyesület

2015-höz képest tavaly több mint négy százalékkal növekedett a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma hazánk legnagyobb hegyvidékének körzetében - mondta a Turizmus Online-nak Nagy Róbert, a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület elnöke. A hazai turisták mellett – az intenzív kampány hatására – megsokszorozódott például a lengyelek száma.

A múlt év első felében egy nagyobb turisztikai pályázatot nyújtottak be az egyesület munkájának megerősítésére és a gyöngyösi önkormányzattal való együttműködés elmélyítésére. A pályázat két részből állt. Az egyik felölelte a helyi TDM területét, a másik pedig a Mátra átfogó turizmusának fejlesztésére irányult. Ennek érdekében erősítették együttműködésüket a Mátra Jövője Turisztikai Egyesülettel.

Szakmai befektetőé lett az Avar Hotel

2016 a Gasztronómia éve volt, ehhez a mozgalomhoz pedig az egyesület is csatlakozott. Új palóc ételeket vezettek be az egyesület tagjainak éttermeiben, emellett a tagok által előállított termékeket, például ásványvizet, teát, bort, lekvárt hoztak forgalomba, és ezeknek a piacra juttatását segítette a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület. A Mátra ételsoraival többször is szerepeltek televíziós műsorokban, az elmúlt év közepén pedig a tagok által szervezett fesztiválokhoz is kapcsolódtak. Így például a kisnánai turisztikai programokhoz, illetve a Muzsikál az erdő eseményeihez.

Széleskörű marketingmunkájuk eredményeként tavaly emelkedett a vendégek és a vendégéjszakák száma Gyöngyösön és a Mátrában is. Az esztendő érdekességeihez tartozott az is, hogy egy szakmai befektető vásárolta meg a mátrafüredi Avar Hotelt. A vevő ígéretet tett arra, hogy továbbra is turisztikai szálláshelyként működteti a szállodát. A térségben levő kistelepülések szállásain kisebb fejlesztéseket valósítottak meg a tulajdonosok, melyeket ebben az évben is folytatnak.

Az egyesület tavaly novemberben tartott közgyűlésén fogadták el az idei évre szóló költségvetést – hangsúlyozta Nagy Róbert. Fontos, hogy a pályázatoktól függetlenül is dolgozzanak tovább a Mátra turizmusának fejlesztéséért. Munkatervüket a határozat szellemében, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) új irányelvei alapján dolgozták ki. Így 2017-ben is folytatják kampányaikat a térség népszerűsítésére, kiemelt online tevékenységet folytatnak, továbbá az M3-as autópályán, Gyöngyösön és Mátrafüreden közterületi hirdetéseket helyeznek el. Ezek mellett elkészítik a mátraaljai tagtelepülések turisztikai térképeit is, valamint szeretnék bekapcsolni őket a mátrai kerékpárút rendszerébe is. Ennek érdekében kijelölik a hálózathoz tartozó utakat és nyomvonalakat, amelyeket a turisztikai térképeken is megjelenítenek.

Turisztikai fejlesztések Pálosvörösmarton

A Gyöngyöshöz közeli Pipis-hegyen webkamerát kívánnak elhelyezni, hogy ezzel Gyöngyös és a Mátra egy részét bemutathassák a turistáknak. Ennek fontosságát bizonyítja a kékestetői toronyban már működő webkamera, amelyet a kirándulók előszeretettel figyelnek.

A napokban tárgyalásokat kezdtek potenciális új tagokkal a Gyöngyöshöz közeli Pálosvörösmarton, ahol turisztikai fejlesztési tervet készítenek – ebben koordinálópartner lehet az egyesület. Pálosvörösmarton ugyanis kerékpárút építését tervezik, továbbá új útvonalakat is jelölnek ki. Emellett a hegymászás feltételeit is igyekeznek megteremteni, egy biztosított sziklamászó falat alakítanak ki – ehhez már megszerezték a Bükki Nemzeti Park engedélyét. A fejlesztéshez pályázati támogatást szeretnének elérni, mert a Dunától keletre ez lehet az első ilyen jellegű turisztikai beruházás, melynek értéke meghaladja a tízmillió forintot.

Újdonság: jön a Mátra-kártya

Február elején a Mátra Jövője Turisztikai Egyesülettel közös elnökségi ülést tartanak, hogy megvitassák a jövőbeni térséggé váláshoz szükséges együttműködés fontosságát. Azt is tervezik, hogy az idén több közös turisztikai kiadványt is jelentetnek meg. 2017-ben a térségben megjelenik a turistáknak szóló Mátra kedvezménykártya is, mellyel számos kedvezményhez jutnak a látogatók.

Egyébként az idei évre szóló gyöngyösi és mátrai turisztikai programokat folyamatosan egyezteti az egyesület a szervezőkkel. A kiemelt rendezvényeket, így a Gyöngy Folklór Fesztivált, a Gyöngyösi bornapokat, illetve a szüreti napokat 2017-ben is megtartják. Ezek mellett valamennyi mátrai futóversenyt, kerékpár-, illetve teljesítménytúrát is szerveznek.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.