Partneri megállapodást kötött az Airbnb és az MTÜ

Az Airbnb és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közös kampányt indít, hogy ösztönözze a belföldi és külföldi turistákat Budapest és környékének újrafelfedezésére. A két  fél együttműködésük keretében kívánják támogatni a járvány utáni turizmus növelését és annak felelős helyreállítását Budapesten és környékén - tájékoztatta lapunkat az Airbnb.

A járvány pusztító hatással volt a világon szinte mindenkire és mindenre, így beleértve a turizmust is. A jelenség különösen súlyosan érintette Európát, amely 2019-ben az összes nemzetközi beérkező turistaforgalom több mint felét fogadta, ami összesen több, mint 745 millió látogatónak felelt meg. Miután több mint száz frissítést hajtott végre a teljes szolgáltatáson az Airbnb a járványügyi helyzethez igazodva, azon magyarországi házigazdái, akiknek egy kiadó lakásuk van a platfromon, együttesen több, mint 3 millió USD-t kerestek múlt nyáron egyedi szállásajánlataik révén - hangsúlyozta a cég.

Az együttműködés keretében az Airbnb és a Magyar Turisztikai Ügynökség mind a belföldi, mind a külföldi vendégek számára helyi szakértők által vezetett egyedi Airbnb-élményprogramokon keresztül kínálják Budapest újrafelfedezésének – és ezzel együtt a főváros páratlan élményeken keresztüli megismerésének – lehetőségét. A vendégek olyan egyedi programok közül választhatnak, mint a Vegán ételtúra, az Utcai művészet túra, és az Egyedülálló budapesti háztetői élmény.



„Az Airbnb együttműködik a szabályozó hatóságokkal és a turisztikai szervezetekkel a felelős és fenntartható turizmus előmozdítása, a helyi családok támogatása, és Közép- és Kelet-Európa gazdaságának fellendítése érdekében. Különösen örülünk a Magyar Turisztikai Ügynökséggel való partnerségünknek, mivel ez az első ilyen jellegű szövetségünk a Visegrádi Együttműködésen belül. Jó partnerek szeretnénk lenni, és ki szeretnénk terjeszteni ezt az együttműködést olyan városokra is, mint például Prága, hogy továbbra is támogassuk a turizmus világjárvány utáni helyreállását - nyilatkozta Vladimir Beroun, az Airbnb Public Policy vezetője, CEE & CIS régió.

Ez az első ilyen jellegű együttműködés az Airbnb és egy közép- és kelet-európai desztinációs marketing szervezet között. Az Airbnb már több mint 500 helyi önkormányzattal és szervezettel működik együtt a világ minden táján a turizmus támogatása, az adók begyűjtése és befizetése, valamint a felelős otthonmegosztás előmozdítása érdekében. Ebben az évben az Airbnb már bejelentett partnerséget Krakkó városával a turizmus helyreállításának támogatására, valamint Pozsony városával a turisztikai adó automatizált beszedésére az Airbnb platform használatával.  

Az Airbnb és a Magyar Turisztikai Ügynökség több erőforrást bocsátott a magyarországi házigazdák rendelkezésre, hogy ezáltal segítsen a regisztrációs szabályoknak való megfelelésben. Ennek érdekében az Airbnb létrehozott egy mezőt a házigazdák NTAK számának feltüntetése érdekében, ahol megadhatják regisztrációs számukat.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.