Rekordot döntöttek a budapesti fürdők az idei szezonban

Kiemelkedően teljesítettek ezen a nyáron a budapesti fürdők a tavalyi évhez képest, annak ellenére, hogy az egyik leglátogatottabb strand, a Dagály a vizes vébé miatt idén zárva volt a fürdőzők előtt. 

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által küldött statisztika alapján összességében elmondható, hogy mindegyik fürdő augusztusban produkálta a legnagyobb forgalmat és a legmagasabb látogatószámót, ami egyértelműen a kedvező időjárásnak volt köszönhető.

A legtöbben a három nyári hónap alatt a Széchenyi Gyógyfürdőt keresték fel, összesen 326 830 fő, ami 18 ezerrel több, mint a 2016-os évben.

A második helyen a Palatinus végzett, 232 894 fős látogatószámmal, ami 76 730 fürdőzővel jelent többet, mint a tavalyi évben. Ezzel az eredménnyel a strand érte el a legmagasabb vendégnövekedést a budapesti fürdők között, az elmúlt év alatt.

A Palatinus strand egyéni rekordot is döntött, az elmúlt 10 évben nem volt olyan magas a látogatószáma, mint augusztus 5-én, amikor több mint 8 ezren fordultak meg a medencéi körül.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokán a Paskál Gyógy- és Strandfürdő végzett, melyet júniustól augusztusig végéig 144 851 vendég keresett fel. Ez 61 417 fős növekedést jelent 2016-hoz képest.

A Rómait 81 259, a Pünkösdfürdőt 39 667, a Csillaghegyit 53 656, a Gellértet 123 680, a Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszodát 58 519, a Rudas Gyógyfürdőt 72 003, a Király Gyógyfürdőt 18 493, a Dandár Gyógyfürdőt pedig összesen 20 278 fő látogatta meg az idei nyári szezonban.

A három nyári hónapban összesen 1 172 130-an vették igénybe a fürdőhelyek szolgáltatásait, míg 2016-ban ez a szám 1 041 003 volt. 

Azért is számít kiemelkedőnek ez az eredmény, mert a 2016-ban harmadik leglátogatottabb Dagály fürdő az idei szezonban a vizes világbajnokság miatt zárva tartott. A Dagály fürdő tavaly nyáron 116 948 vendéget fogadott.

Ami a bevételeket illeti, a legnagyobb növekedést a Paskál Gyógy- és Strandfürdőnek sikerült elérnie, utána a Palatinus és a Csillaghegyi Strandfürdő következett.

Szerkesztőségünk megkeresésére Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója elmondta, hogy jelenleg is zajlik a Csillaghegyi Uszoda és Strandfürdő fejlesztése, mely reményeik szerint jövő nyárra befejeződik.

„A sportolni vágyókat és úszásoktatásra jelentkezőket egy 25 méter x 33 méteres két irányban kötelezhető versenymedence és egy 10 méter x 12 méteres tanmedence várja. A versenymedence alkalmas lesz kisszámú nézőközönség befogadása mellett úszóversenyek és vízilabda mérkőzések lebonyolítására is.

A wellness részlegben 32oC, 36oC, 38oC hőfokú élményelemekkel ellátott medence várja a pihenni vágyókat. Ezen a szinten pihenő területek és masszázshelyiségek kerülnek kialakításra. A Gyerekparadicsom terület három oldalról lesz megközelíthető.

Egyrészt az wellness részleg felől - ez a téli használat miatt fontos -, másrészt a két udvar felől. Az északi oldalon, a bejárat előtt található a meglévő kültéri gyerekmedence, a déli oldalon egy új gyermekjátszótér kialakítására alkalmas tér található.

A vizes gyermekjátszóházhoz kapcsolódóan egy megőrző-foglalkoztató kuckó, pelenkázó kialakítását tervezzük. A szaunavilág területe két oldalról lesz megközelíthető, egyrészt az épület felől, másrészt a parkolók felől, önálló megközelítéssel.

A szaunavilág kibérelhető területként, a fürdőtől lezártan is üzemelhet, ennek érdekében a külső bejárathoz váltókabinos öltöző csoportot terveztünk, vizesblokkal. A szaunavilágban helyet kap aromaszauna, ördögszauna, gőzkamra, nagyméretű panorámás finnszauna, hideg- és melegvizes merülő medencével” – foglalta össze a tervezett fejlesztéseket a szakember.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.